Minden kerület külön járás lehet

BL
Forrás: MTI
2012. április 24., kedd 10:17
A közigazgatási tárca által tervezett körzetek helyett kerületi szinten szerveződhetnek a 2013. január 1-jén létrejövő járási hivatalok Budapesten, ha a parlament elfogadja az erre vonatkozó módosító indítványt, amelyet a kormánypártok fővárosi polgármesterei mellett – egyéni képviselőként – Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter is aláírt.

Az Országgyűlésnek kedden benyújtott javaslat előterjesztői között van rajtuk kívül – ugyancsak egyéni képviselőként – Szabó Erika területi közigazgatásért és választásokért felelős államtitkár, valamint Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke, Debrecen polgármestere. A módosító javaslat minden passzusban, ahol szükséges, a fővárosi körzeti hivatal kifejezést fővárosi kerületi hivatalra kezdeményezi változtatni. Emellett a jogszabály egyértelműen kimondaná, hogy a fővárosi kormányhivatal kirendeltségeiként kerületi hivatalok működnek, amelyek illetékességi határa megegyezik a kerület közigazgatási területével.

„A polgárok számára is sokkal könnyebben követhető az államigazgatás működése, ha a járási feladatok területi kialakítása a kerületekhez igazodik” a fővárosban, ha ugyanis az államigazgatási ügyek intézése nem kerületi szinten történne, az zavart és elutasítást váltana ki az ügyfelekből – indokolják javaslatukat a Fidesz–KDNP politikusai. Magyarázatuk szerint Budapesten az államigazgatás legalsó szintjének ma és hosszú távon is a kerület tekinthető a legalkalmasabbnak. A kerületek átlagos lakosságszáma – folytatják – nem indokolja, hogy a kerületeknél akár kisebb, akár nagyobb területi egységekben szervezze meg az állam a járásokhoz telepíteni tervezett államigazgatási hatásköröket.

A nagyobb területre szerveződő körzeti hivatalok tervét azért vetik el, mert azok infrastruktúrája jelenleg nem létezik, így azt ki kellene alakítani, ami jelentős beruházásokat és pluszforrásokat igényelne, továbbá nem feltétlenül jelentene megtakarítást hosszú távon sem. Hozzáteszik azt is, hogy a kerületeknél nagyobb egységek növelnék az ügyintézésre fordítandó időt, ami rontaná az emberek államigazgatásra vonatkozó minőségítéletét.

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium eredetileg hét járási körzetre osztotta volna fel a fővárost, ezt azonban a kerületi polgármesterek ellenezték. Február végén Navracsics Tibor azt mondta, ha a fővárosi polgármesterek ragaszkodnak ahhoz, hogy minden kerületben legyen járási hivatal, „meghajlik” az akaratuk előttük, ám igyekszik meggyőzni őket, hogy nem ez a legjobb megoldás. A Hír TV egyik esti műsorában úgy fogalmazott: „Ha a budapesti kerületi polgármesterek gyomra ezt beveszi, hogy 23 polgármesteri hivatal és 23 polgármester mellett 23 kormányhivatal és 23 kormányhivatal-vezető jöjjön létre, és ez a közigazgatás racionalizálásába az ő részükről belefér, akkor én meghajlok az ő erejük előtt. Ők pont 22-vel vannak többen, mint én.”

2013-tól a járások lesznek az állam legkisebb területi államigazgatási egységei. A parlament a tervek szerint kedden kezdi a járások kialakításáról szóló általános vitát.

Hirdetés

Hozzászólások

  1. Mich 2012. április 24., kedd 11:44
    Bp persze már egy megyének számít (felteszem, van megyei kormányhivatal...) - de a járási hivatal más jogosítványokkal jár.
  2. Mich 2012. április 24., kedd 11:13
    Ez valóban faramuci gondolkodás a kerületek részéről - nekik valószínűleg az nem teszik, hogy velük párhuzamosan egy kormányhivatal működjék, de most éppen ezt kapják meg, minden egyes kerületre lebontva...!

    De nem lehetne egész Budapestre EGY (fő)kormányhivatal és EGY (fő)kormányhivatal-vezető (a főpolgármesterrel párhuzamban)...?!!

Új hozzászólás írása

Hozzászólás elküldéséhez előbb be kell jelentkeznie!

Hirdetés
Hirdetés

Szavazás

Ki lesz az ellenzék jelöltje?

Ön szerint ki lesz az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje 2014-ben?








Időpont
2013
05
20
Megye
Város
Mozi
KERESÉS