MSZP: új korszak kezdődik az USA történelmében

MNO

2008. november 05., szerda 10:21
A Magyar Szocialista Párt szívből, örömmel gratulál Barack Obama történelmi jelentőségű győzelméhez – áll az MSZP-frakció közleményében. A szocialisták remélik: új korszak kezdődik az Egyesült Államok történelmében, és remélhetőleg az amerikai-magyar viszonyban a folyamatosság lesz a jellemző.
Hirdetés

Amerika mostantól nem ugyanaz, mint eddig, és ez Barack Obamának és a rá szavazó sokmillió amerikai polgárnak köszönhető – írja Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezetője. Obama nem elsősorban riválisát győzte le: sikerével az amerikai demokrácia is látványos győzelmet aratott az évszázados előítéletek felett, és a gyakorlatban is bizonyította a jogegyenlőség lehetőségét.

„Új korszak kezdődik az Egyesült Államok történelmében, de reméljük, az amerikai-magyar viszonyban a folyamatosság lesz a jellemző. Továbbra is szoros, kiegyensúlyozott partneri viszonyra törekszünk, és bízunk benne, hogy az új elnök személye erre garancia. Reméljük, mindaz a változás, amit Obama ígért az amerikai népnek, és aminek reményében megválasztották őt, az amúgy is kiváló amerikai-magyar viszonyban, ha lehet, még pozitívabb, még szorosabb együttműködésre ad majd lehetőséget” – írja a közlemény.

Hozzátették még: Magyarország számára az első megnyilatkozások tanulsága azonban éppen az, hogy a világ legfejlettebb demokráciájában az összefogás parancsa erősebb a pártok ellentéteinél.

(MTI)

Jelenlegi érték
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
Szavazatok száma: 13
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

MNO vezető hírek

Navracsics Tibor szerint a kormánynak továbbra is alapvető célja, hogy a Magyarországgal kapcsolatos véleményeket tárgyszerűség jellemezze.

Gyér volt a kereslet az aukción

Görögország mozgatta a forintot

Az Athénból érkező hírek mozgatták csütörtökön a forint árfolyamát. Szakértők szerint a Nemzetközi Valutaalappal történő megállapodásig nem valószínű, hogy az euróárfolyam kilép a 290–292 forintos sávból.

A rendszerváltoztatásról és a Fidesz megalapításáról is beszélt Orbán Viktor kormányfő csütörtök délután az egri könyvtárban gimnazistáknak.

Pénteken is folytatódik a fagyos, hideg idő, szombaton visszatér a havazás.

Fülbevaló