Munkába áll az ország első seriffje
Az ország első seriffje január 1-jén áll munkába Polgáron, miután a hajdú-bihari település önkormányzati képviselő-testülete csütörtökön döntött a seriff személyéről – jelentette be Tóth József polgármester az ülést követően sajtótájékoztatón.
Hirdetés
Tóth József fontosnak tartotta megjegyezni: a seriff hatásköre a közbiztonság területén az önkormányzatot megillető jogkörökkel egyezik meg, s nem fog feladatokat átvenni más szervektől, testületektől. Ugyanakkor a közbiztonsággal kapcsolatos ügyekben együttműködik a rendőrséggel, a polgárőrséggel, a mező- és vadőri szolgálattal, a településőrökkel, a közterület-felügyelőkkel, a helyi közszolgáltató és őrző-védő cégekkel – tette hozzá a polgármester.
Megjegyezte: a seriff posztjának létrehozása új szemléletet tükröz, nevezetesen egyfajta településen belüli szövetség létrehozását a város nyugalma, rendje, békéje érdekében. Ferenczi István, az ország első seriffje bemutatkozásakor elmondta, hogy bár 67 éves, kellő erőt érez magában, hogy hozzájáruljon a település rendjének fenntartásához.
„Éjjel-nappal az emberek szolgálatába állok” – mondta a nyugalmazott rendőr, akiről egyébként – mint az MTI tudósítója a helyszínen megtudta – ma is legendák keringenek a városban. Sokan emlegetik, hogy amikor Ferenczi István volt a körzeti megbízott Polgáron, a puszta megjelenése is rendet teremtett az adott utcában. Ferenczi István egyébként egyik szervezője volt a város polgárőrségének, amely szervezetben 7 évig dolgozott, és ma is segíti munkájukat. Január 1-jétől ezt már hivatalosan teszi Polgár első seriffjeként.
(MTI)
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
MNO vezető hírek
A svéd miniszterelnök szerint változtatni kellene az eddiginél hosszabb munkavállalást elutasító hozzáálláson.
Általános sztrájkot hirdettek péntekre és szombatra a görög szakszervezetek.
Navracsics Tibor szerint a kormánynak továbbra is alapvető célja, hogy a Magyarországgal kapcsolatos véleményeket tárgyszerűség jellemezze.
Az Athénból érkező hírek mozgatták csütörtökön a forint árfolyamát. Szakértők szerint a Nemzetközi Valutaalappal történő megállapodásig nem valószínű, hogy az euróárfolyam kilép a 290–292 forintos sávból.