Négy jelölt próbálhatja elfoglalni Demszky székét
Eldőlt, hogy csak a parlamenti pártok (a Fidesz és a KDNP esetében a két párt közösen) indítanak főpolgármester-jelöltet az október 3-ai önkormányzati választáson. A Fővárosi Választási Bizottság (FVB) vasárnap késő délutáni ülésén nyilvántartásba vette a Jobbik és az LMP jelöltjeit is, akiknek sikerült összegyűjtenie a szükséges számú érvényes ajánlószelvényt.
• Bukás: csak egy jelöltet tudott állítani Debrecenben az LMP
• Bukás: csak egy jelöltet tudott állítani Debrecenben az LMP
Hirdetés
| A Fővárosi Választási Bizottság (FVB) vasárnap késő délutáni ülésén nyilvántartásba vette a Fidesz-KDNP fővárosi területi kompenzációs listáját. Kompenzációs listát az a jelölőszervezet állíthat, amely a település egyéni választókerületeinek több mint felében jelöltet állított, Budapesten ez 12 kerületet jelent. A pártszövetség az I., a II., a III., az V., a VI., a VIII., a IX., a X., a XII., a XVI., a XX. és a XXII. kerületben állított jelöltjei alapján kérte – és kapta meg – a kompenzációs lista nyilvántartásba vételét. Az önkormányzati választásra kompenzációs listát hétfő 16 óráig lehet állítani. |
Ez azt jelenti, hogy a szavazólapon a szocialista Horváth Csaba és a Fidesz-KDNP színeiben induló Tarlós István mellett várhatóan szerepel majd a jobbikos Staudt Gábor és az LMP-s Jávor Benedek neve is.
Utóbbiakat az FVB vasárnap nyilvántartásba vette, mert összegyűjtötték az induláshoz szükséges 28 150 érvényes ajánlószelvényt. Staudt Gábor leadott szelvényei között 32 769 érvényeset találtak, míg Jávor Benedek esetében 30390-et.
Előbbi 33 ezer, utóbbi 31 ezer ajánlószelvényt adott le pénteken a Fővárosi Választási Irodán, ahol a feladattal megbízott köztisztviselők a hétvégén ellenőrizték az ajánlások érvényességét. A mintegy 3 ezer ajánlószelvényt összegyűjtő Kétfarkú Kutya Párt jelöltje azonban nem indulhat a városvezetői posztért, mert a leadott és érvényes ajánlások messze nem voltak elegendőek.
(MTI)
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
MNO vezető hírek
Megbeszélést tartottak Magyarországról az amerikai külügyminisztériumban – értesült a Magyar Nemzet.
Bajnaiék nem állnak le, és továbbra is a manipulált választási adataikkal védelmezik az általuk készített modellt, amely szerint 2002-ben és 2006-ban is a Fidesz nyert volna.
A legjobb lenne, ha a görögök maguktól lépnének ki az euróövezetből – jelentette ki a Magyar Nemzetnek Rácz Margit, az MTA Világgazdasági Intézetének kutatási vezetője.
A román Demokrata Liberális Párt valamennyi miniszterét lecseréli, és helyükre új tárcavezetőket javasol az alakuló kabinetbe – jelentette be Emil Boc.