Családtagok, rokonok, barátok és sporttársak búcsúztatták a Lupa-szigetnél Végvári Tamást. A 43 éves kajakos a Dunán, a Fekete-tengeren, a Földközi-tengeren, majd az atlanti partvidéken és Norvégián keresztül szeretné elérni Európa legészakibb pontját, amely 800 kilométerrel fekszik a sarkkörön túl.

Nekivágott az őrült távnak a magyar kajakos
Nekivágott az őrült távnak a magyar kajakos

– A nagy terv, a végleges nagy terv az 25 ezer kilométer és Norvégia legteteje, 800 kilométerrel a sarkkörön túl, az északi foka lenne, ezt mindig hangsúlyozom – nyilatkozta a Hír Televíziónak Végvári Tamás. A sportember hozzátette: – Ez egy olyan őrült táv kajakkal, még repülővel is, most nem is gondolok arra, hogy mi lesz később, most a legfontosabb cél, hogy elinduljak, és az aznapi távolságot teljesítsem és a végén Isztambulig megérkezzem.

Végvári Tamás a part mentén evez majd, hogy biztonságban legyen. A mentőeszközök mellett nyomkövető is van a kajakban.

– Technikailag egy olyan műholdas jeladó, amivel nem csak vészjelzést tudok majd leadni – erre, remélem, nem fog sor kerülni –, hanem naponta tudok pozíciójelzéseket küldeni, sőt szöveges üzeneteket is – árulta el a szombati indulás előtt a kajakos.

Fotó: MTI


A hazai szakaszon barátai is elkísérik, az első napon 70 kilométert tesz meg. Az expedíció több millió forintba kerül, a pénzt szponzorok segítségével teremtette elő.