Kovács András
Kovács András
Az önkormányzatok pénzügyi egyensúlyi helyzete 2007–2010 között egyértelműen romlott, a kockázatok fokozódtak – állapította meg az Állami Számvevőszék. A pénzintézetekkel szemben fennálló kötelezettségek a 2010. évben 2007-hez képest a fővárosnál 8,8, a megyei önkormányzatoknál 143, a megyei jogú városoknál 100, a városoknál 92, összességében 77,7 százalékkal növekedtek – teszik hozzá. Az önkormányzatok 2010. év végén fennálló kötvény- és hiteltartozásainak 85 százaléka a 2014-et követő időszakot terheli, amely a jelenlegi kondíciók ismeretében árfolyam- és kamatkockázatot jelent – derül ki az összegzésből.

Az ÁSZ mindig a múltat ellenőrzi, ezért a járások jövőbeli várható hatását nem tudta vizsgálni – mondta el Domokos az MNO azon kérdésére, hogyan változtathatja meg az önkormányzatok gazdálkodását a járási rendszer 2013-as bevezetése. Világos felelősségen kell alapulnia a jövőbeli szisztémának – tette hozzá. Sok szereplő között is lehet jól elosztani a hatásköröket, míg kevés esetében is lehet rossz az elosztás – vélekedett Domokos.  

Az ÁSZ elnöke úgy látja, az elmúlt években kiemelt kérdéssé vált az önkormányzatok pénzügyi helyzete. A csődkezelés terén is meg kell újítani a hazai szabályozást, a teljes önkormányzati rendszer felülvizsgálata szükséges, nem szabad a segélyezési politikára visszatérni – hangsúlyozta Domokos. Megállapították, hogy az elmúlt években romlott a pénzügyi helyzet, aminek oka a csökkenő bevételek, a közel 30 százalékos reáljövedelem-csökkenés az állami támogatások oldalán, amihez hozzájárult a lakosság egyidejű eladósodása is.

Nem lehet adót növelni

A helyi adókat nem lehet növelni a jövőben, mivel így is maximális annak mértéke – hívta föl a figyelmet az ÁSZ első embere. Domokos szerint minél nagyobb uniós beruházást hajtott végre egy önkormányzat, annál nagyobb eladósodást volt kénytelen elkönyvelni. Az ÁSZ folytatni fogja az ellenőrzéseket, és utóellenőrzésre is van lehetőség – tette hozzá.

Nem csak önkormányzatok fülét húzogatná az ÁSZ
Nem csak önkormányzatok fülét húzogatná az ÁSZ

Azonnali pénzügyi intézkedésekre tett javaslatot az ÁSZ 150 város és a megyei jogú városok egyharmada esetében. Ők veszélyhelyzetben vannak, mivel az 1247 milliárdos összönkormányzati adósság 80 százalékát fedik le – hangsúlyozta Domokos. A feladat- és hatásköri leosztás esetében még szükségesek lépések – mondta az ÁSZ vezetője, aki jó alapnak nevezte a tavaly elfogadott önkormányzati törvényt. „Elő kell segíteni az ÁSZ-nak a jó állam működését, nem csak az önkormányzatok fülét kell meghúznunk.”  

Nem lehetnek párhuzamosságok

A pénzintézeti kötelezettségek visszafizetéséhez szükséges tartalékok képzéséről az önkormányzatok nem gondoskodtak. A visszafizetés feltételéül szolgáló forrást jellemzően nem nevesítették – teszik hozzá. Az ÁSZ szerint kockázatot jelent, hogy a hitelek fedezeteként az önkormányzati törzsvagyonhoz tartozó vagyonelemek felajánlására is sor került. A 2010. december 31-én folyamatban lévő beruházások miatt vállalt 1154 milliárd forint jövőbeni kötelezettség finanszírozásához az EU-s és hazai támogatáson, saját bevételein felül további 217 milliárd forint külső forrás bevonása szükséges a középszinten működő és a városi önkormányzatoknál – ismertette az ÁSZ.

Luciano Farina Busto, Galícia tartomány ellenőrzési irodájának vezetője szerint hasonlóak a magyar és a spanyol problémák az önkormányzati szektort illetően, mivel az ibériai országban is jelentős az eladósodottság. Szükségét látja annak, hogy olyan jogszabályokat alkossunk, amelyek újrafogalmazzák az önkormányzati feladatokat. „Világossá kell tenni a feladatköröket, a párhuzamosságokat meg kell szüntetni.” Az önkormányzati finanszírozást felül kell vizsgálni, mivel csökken a központi támogatás aránya – vélekedett Farina Busto.

Christian Melly, Valais kanton ellenőrzési irodájának vezetője az eladósodottság kapcsán megjegyezte, hogy a problémákat a túlzott ambíciók okozhatják, valamint a bankok és a hitelezők nem vizsgálják megfelelően a kérelmezőket. Svájcban a helyi autonómiák egyidejű megerősítésével szigorították a gazdálkodási szabályokat – tette hozzá. Ennek eredményeként a települések helyzete javult – mondta el Melly. Úgy látja, minden alapja a helyes gazdálkodás, miszerint nem lehet többet költeni, mint amennyi a rendelkezésre áll.