Bucsy Levente
Bucsy Levente

„Nem tartom a magyar kormány két éve képviselt gazdaságpolitikáját olyan rendhagyónak” – vág a közepébe a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, Lentner Csaba. Az elemző szerint mindenhol a világban a válság átrendezte a gazdasági pozíciókat, és a felelős kormányok olyan eszközöket vesznek igénybe, amelyek a saját érdekeinek legjobban megfelelnek. „Miért alkalmaznánk mi magyarok azt a neoliberális verdiktet, amely a világban mindenhol vesztésre áll, ráadásul minket is tönkretett?” – tette fel a kérdést a közgazdász professzor.

„A nyugati, neoliberális hátterű világgazdasági régiók ráadásul szinte mindenhol meggyengültek, relatív megerősödés csak távol-keleten és Dél-Amerikában látszik. Az átalakuló rendben a magyar gazdaságnak nincs arra lehetősége, és nem is ésszerű, hogy az elmúlt húsz évben folytatott gazdaságpolitikát alkalmazza. A nyugatról keletre irányuló segélyezés kora lezárult. Túl vagyunk azon, hogy PHARE-pénzt kapjunk, esélyünk pedig végképp nem lesz arra, hogy az Európai Unió most a válságalapjaiból kisegítsen bennünket, ezért kell saját magunknak saját gazdaságpolitikát megalkotnunk” – indokolja a támadásokra okot adó gondolatot Az újjászervezett gazdaságpolitikák kora című rész szerzője. Kimondja azt is: a neoliberális modell mögött álló Világbank és IMF tanácsaira épülő piacgazdasági modell nem alkalmazható: a valutaalap nyers liberalizmusára hagyatkozó kísérletek a világban mindenhol megbuktak.

„Az a feltörekvő gazdaság, amely a fejlett gazdaságok piaci módszereit alkalmazza, elvárásainak eleget tesz, soha nem zárkózik fel. A szabad kereskedelem bigott rendszere a fejlettek pozícióit erősíti, a fejlődni szándékozókat pedig tartósan félperiferiális helyzetben tartja.”

Árulók lettünk-e emiatt?

Gyurcsány Ferenc nem adóztatta volna meg a bankokat, és szerinte Európában nincsen válság. A bukott kormányfő minderről az Orbán-kormány két évét értékelő előadásában beszélt. + Videó

A könyv közgazdász szerzője rámutat arra a visszásságra, hogy integrációnk a nyugati világba sikeresen lezajlott az intézményrendszerek és különösen magas exportteljesítményünk vonatkozásban, de ezzel párhuzamosan a lakosság életszínvonala és az ország pénzügyi stabilitása messze eltávolodott attól, ahová föl akartunk zárkózni; ezt a szakma fejlettség–leszakadási indexnek nevezi. „Integrálódásunk növekedésével párhuzamosan csökkent a felzárkózás esélye, vagyis nőtt a leszakadásunk mélysége.” Lentner úgy véli, azokat az ágazatokat kell pörgetni, amelyek belső erőforrásokat használnak föl, és alapvetően belső piacokra és új keleti partnereinek igényeire termelnek, mert „a nyugat nem fog tőlünk több terméket átvenni”.

„Nekünk az a növekedés ne számítson, amiből a magyar államháztartás nem profitál. Hiába volna mondjuk 5 százalék a növekedésünk, ha ezt multicégek termelik ki, és adózás nélkül kimegy a profit az országból. Az nekünk nem számít” – fejtegeti az egyetemi tanár.

Az EU mostanság kifutó követeléseivel kapcsolatban azt mondja Lentner, a bizottság most – vagyis éppen Sarkozy első fordulós bukása után – már inkább átadta Magyarországot „az IMF kezébe”, ugyanis Brüsszel jelenleg aközött kényszerül választani, hogy Olaszországot vagy Spanyolországot mentse meg, „mindkettő csődkezelésére ugyanis nem lesz pénz. Erre összpontosítanak most már Barrosóék”, véli a professzor. Görögország már a múlt, menthetetlen – teszi hozzá.

Dr. Lentner Csaba
Dr. Lentner Csaba


„Kik támadnak hát minket, és mi hát a támadás alapja? Főként az Európai Unió, amely jó tíz éve gyengülőben van, és az USA-hoz képest mára olyan versenyhátrányt szenvedett el, amit aligha lesz képes behozni. Az EU a válság eddigi hullámában kollektív önvédelemre rendezkedett be, de ez is egyre erőtlenebb, így indokolt, hogy eltávolodjunk tőle. Az unió válságkezelési receptjei nem váltak be, 2010 nyaráig az eurózóna együttes államadóssága 66,3 százalékról 85,3 százalékra emelkedett, mára kezelhetetlen. A költségvetési hiány és az államadósság terhére növelték a fedezetlen költségvetési kiadásaikat, ám pechükre ésszerűtlen módon tették. A 2010-től meginduló országmentések EU-s segélyekből pedig jobbára német forrásokból történtek, aztán ezek is kifulladtak. Elfogyott a pénz, elfogyott a türelem. Az a kérdés, hogy árulók lettünk-e azért, mert nem asszisztálunk a válságkezelésben alkalmatlan Európai Unió vergődéséhez. Baj, ha nem alkalmazzuk azt a meghaladott, ortodox gazdaságpolitikát, ami végül is az EU fejlett magját is leterítette mára? Én azt mondom: nem, nem lettünk árulók, hisz minket – mivel nem is vagyunk zónatagok – úgysem mentenének meg, és erre egyébként sem lesz szükség” – magyarázza Lentner, összefüggésbe hozva ezt a kormány előrelátó intézkedésével, a válságadók fenntartásával.

„A hiányunk a polgári kormány által rögtön bevezetett, 350 milliárdos távközlési és pénzintézeti adóval lett 2010-ben 4,2 százalékos, vagyis már ekkor jobb, mint a monetáris zóna átlaga, amely két éve »még csak« 6,2 százalék volt. Egy szavuk nem lehet” – fogalmazott a szakember.

Az EU szemszögéből persze tűnhet úgy, hogy különutas politikánkkal gyengítjük a közös védekezési képességet. „Főleg abban a formában, hogy a német, francia cégeket adózás alá vontuk, kevesebb profitot tudnak hazavinni. De hát az Európai Unió megmentésére már Dáriusz kincse is kevés lenne. Rossz az intézményi struktúra, soha nem volt összehangolt adózási politika, a monetáris irány pedig csak a legfejlettebb eurózóna-tagországokra vonatkozott. Az EU mára bürokratikus szervezetté vált, amely saját maga fenntartására összpontosít. A gyenge hatékonyságú rendszereket, ha támadás éri vagy válságba kerülnek, történelmi tapasztalat: elbuknak.”

Lapozzon tovább!