Köszönet

Nem megy minden egyenruhás Balogékkal üdülni

MTI, 2016. január 16., szombat 20:34
Több mint négyezer, a határon szolgálatot teljesítő rendvédelmi dolgozó foglalta le üdülését a kormány ősszel indított programja keretében – nyilatkozta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere az MTI-nek szombaton.

A kormány ősszel döntött arról, hogy a schengeni külső határon szolgálatot teljesítő rendőröknek és családtagjaiknak az új Erzsébet-program részeként üdülési lehetőséget biztosít – emlékeztetett.

Hangsúlyozta: az ország teljesítőképességét tette próbára az ősszel Magyarországra nehezedő migrációs nyomás. Köszönetet kell mondani azoknak a határon szolgáló embereknek, akik erőn felül teljesítettek a határok és az ország védelmében – tette hozzá.

A szilveszteri kölni molesztálásokra utalva Balog Zoltán azt mondta, a német nagyvárosban történtek után világosan látni, hogy a határon szolgálatot teljesítő rendvédelmi dolgozók segítségével „humanitárius katasztrófát sikerült elkerülni”.

A tárcavezető ismertette: ötezer rendvédelmi dolgozónak ígért a kormány üdülési lehetőséget, 4350 foglalás már megtörtént, ami azt jelenti, hogy a családtagokkal együtt több mint 11 ezren kezdhetik meg majd az üdülésüket. Hangsúlyozta: a határon szolgálatot teljesítő emberek a családjaikkal, szeretteikkel töltött időt cserélték fel az ország védelmére, ezt az időt szeretnénk visszaadni nekik.

Balog Zoltán felidézte: a Belügyminisztérium november 12-én vette át a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítványtól az 5 ezer Erzsébet-kártyát, a foglalásra a pályázóknak 45 nap állt rendelkezésükre. A szállásfoglalás december 31-én zárult le, a 4350 foglalás csaknem 500 millió forint értékű üdülési csekk felhasználását jelenti.

hirdetés
hirdetés
hirdetés
Vezércikk
Se hátország, se vízió
Pápay György
A hazai baloldali–liberális világ olyan, mint a vizsgázó egyetemista, aki a beugró kérdésre sem tudja a választ.
Legolvasottabb
Legfrissebb
  1. 1
  2. 2
  3. 3
  4. 4
  5. 5
  6. 6
  7. 7
  8. 8
  9. 9
  10. 10
  11. 11
  12. 12
  13. 13
  14. 14
  15. 15
  16. 16
  17. 17
  18. 18
  19. 19
  20. 20
  21. 21
  22. 22
  23. 23
  24. 24
  25. 25
  26. 26
  27. 27
  28. 28
  29. 29
  30. 30
  31. 31
  32. 32
  33. 33
  34. 34
  35. 35
  36. 36
  37. 37
  38. 38
  39. 39
  40. 40
  41. 41
  42. 42
  43. 43
  44. 44
  45. 45
  46. 46
  47. 47
  48. 48
  49. 49
  50. 50
  1. 22:35
  2. 22:30
  3. 22:27
  4. 22:22
  5. 22:11
  6. 22:10
  7. 21:58
  8. 21:50
  9. 21:48
  10. 21:43
  11. 21:39
  12. 21:38
  13. 21:29
  14. 21:22
  15. 21:13
  16. 21:13
  17. 21:00
  18. 20:58
  19. 20:39
  20. 20:39
  21. 20:35
  22. 20:24
  23. 20:24
  24. 20:14
  25. 20:00
  26. 20:00
  27. 19:50
  28. 19:47
  29. 19:44
  30. 19:40
  31. 19:33
  32. 19:32
  33. 19:28
  34. 19:27
  35. 19:15
  36. 18:51
  37. 18:50
  38. 18:49
  39. 18:26
  40. 18:13
  41. 18:06
  42. 18:04
  43. 18:00
  44. 18:00
  45. 17:51
  46. 17:50
  47. 17:49
  48. 17:47
  49. 17:41
  50. 17:35
Riport, háttér, interjú
hirdetés

Hozzászólások - db

A hozzászólások mutatása