„Nem megyek, hideg van” – Elmarad a Békamenet

Tompos Ádám
Tompos Ádám

2012. február 05., 12:39
„Több megyében narancssárga riasztás van érvényben, és a harmadfokú is kinéz a várható nagy hideg, szél és havazás miatt. Több illetékes hatósággal konzultálva úgy döntöttünk, hogy ebben az időben a Békamenet elmarad.” Ez fogadja azokat, akik a vasárnapra hirdetett, a több százezres kormánypárti békemenetet parodizálandó esemény Facebook-oldalát megnyitják.
Hirdetés

A szervezők írják: „Mi, békák ideiglenesen ugyan csatát vesztettünk Mordor ellen, de háborút nem! A menetet – amennyiben az időjárás nem lesz ennyire kegyetlen – megtartjuk a későbbiekben.”

A gyülekezőt „valamelyik vasárnapra teszik, amikor már nem lesz katasztrófahelyzet”, és innentől azt a forgatókönyvet követik, amit a mostani alkalomra készítettek elő: a Hősök teréről indul majd a Békamenet 15.00 órakor az Andrássy úton, és az Opera Dalszínház utcai bejáratánál „méltó módon – virággal, koszorúval, mécsessel – emlékeznek meg a január másodikai »Nagy futás«-ról a résztvevők”.

A menet Facebook-oldalán többen jelezték, hogy az időjárás miatt nem mennek, mások – viccelődve – az Orbán-kormánynak köszönték meg a havazást. Megint más pedig azt rója fel, hogy „Moszkvában bezzeg –19 fokban is kimentek tüntetni Putyin ellen – százezrek”. Vámos Anna, a rendezvény egyik főszervezője neki azt válaszolta ugyanitt, hogy több napig tartott, míg meggyőzték őket a hatóságok a halasztásról, de hozzátette azt is: ők jó időben sem számítottak százezrekre.

A 4K! – Negyedik köztársaságot mozgalom viszont már korábban jelezte: nem támogatja a Békamenetet. Közleményükben úgy érvelnek, hogy mivel a 4K! hisz a köztársasági értékekben, ezért úgy gondolják, hogy mindenkinek joga van kiállni a nézeteiért, anélkül, hogy ezért az emberi méltóságát érné támadás. „Ezt a jogot azoktól sem kívánjuk elvitatni, akikkel egyébként nem értünk egyet.” „A 4k! – Negyedik Köztársaság mozgalom akciói mindig a kormány, és annak a demokratikus és szociális jogokat súlyosan csorbító intézkedései ellen irányulnak, sohasem azok ellen, akik a kormányzó pártra szavaztak” – zárul a közleményük.

Az Egymillióan a magyar sajtószabadságért csoport is közleményt adott ki, melyben megírták: a médiában megjelent számos téves híreszteléssel szemben nekik nincs közük a Békamenethez, annak szervezésében nem vettek részt. „A rendezvényt nem támogatjuk, mivel nem hiszünk homályos bal- vagy jobboldali hívószavakra összerántott tömegek egymás elleni erődemonstrációiban” – írták. A Milla nem érzi szükségét, hogy szkanderbajnokságra hívja ki a Békemeneten felvonuló százezreket, hiszen a kormánypárt szimpatizánsai is joggal várják el, hogy véleménynyilvánításukat tiszteletben tartsák. Ahogy a közleményükben kifejtik, nekik nem a kormánypárti szimpatizánsokkal, hanem „a jogállami garanciákat felszámoló uralkodó párttal és kormányával” van vitájuk, „azzal a sajtószabadságot korlátozó politikával, amely akadályozza, hogy az ország szembenézzen a valós problémáival”.

Hozzászólások

  1. Dr.Kotász 2012. február 05., 13:46
    Most már azt is tudom, hogy a diktatúrának létezik egy olyan alfaja, ami ellen csak jó időben lehet tiltakozni. Ha hózik, és hideg van jó az a diktatúra! Mekkora az isten állatkertje!
  2. gamma 2012. február 05., 13:09
    Kár .... február havában úgyis ritkaság a kuruttyolás, legalább is ezen az égövön ...:-)))

Új hozzászólás írása

Hozzászólás elküldéséhez előbb be kell jelentkeznie!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Időpont
2012
05
22
Megye
Város
Mozi
KERESÉS

Fülbevaló