Zöldfelület

Nem vágnának ki több fát a Városligetben

Lakner Dávid, 2016. március 24., csütörtök 17:30, frissítve: csütörtök 19:06
Fotó: Nagy Béla / Magyar Nemzet
Bár Illés Zoltánék készek akár a fatörzsekhez is láncolni magukat, a Városliget Zrt. műszaki igazgatója szerint felülvizsgálták terveiket, és több egészséges fát már nem vágnának ki a Hungexpo-épületeknél. Sághi Attila szerint a fák 10-12 százalékát az elmúlt huszonöt évben eleve fokozatosan cserélni kellett volna.

Akár több hónapos jelenlétre, ezerfős riadólánc fenntartására is kész az LMP a Városligetben, míg Illés Zoltán (Fidesz) volt környezetvédelmi államtitkár szerdán azt is elképzelhetőnek tartotta, hogy odaláncolják majd magukat a kivágásra ítélt fákhoz. A Városliget Zrt. műszaki igazgatója, Sághi Attila ugyanakkor arról tájékoztatta lapunkat: bár volt még hat vagy hét fa, aminek kivágását korábban elkerülhetetlennek tartották, de a napokban felülvizsgálták döntésüket, és csak a már megkezdett kivágásokat fejeznék be, illetve az átültetéseket végeznék. Sághi így számít a Ligetbe kitelepülő civilekkel, LMP-sekkel, PM-esekkel való megegyezésre, mint mondta, a mostani döntés elfogadható lehet mindenki számára.

Felülvizsgálták terveiket

Tizenöt fát emlegettek, közben a vágási engedélyen negyven szerepelt, és ráadásul még a fellebbezési idő sem telt le a fák eltávolításának kezdetére – erről beszélt a Hír TV Magyarország élőben című műsorában március 18-án Várnai László zuglói önkormányzati képviselő.

Sághi lapunk megkeresésére elmondta: valóban negyven fára szólt a kivágási engedély, ebből azonban csak 35 létezett ténylegesen, öt már eleve csonkként volt meg. Öt átültetése szerepelt a tervben, és tizenöt a kerület szerint olyan invazív fafajta volt, amit újra kell cserélni. Mint a műszaki igazgató leszögezte, összesen hat-hét olyan egészséges fa volt, ami kvázi a bontás és az építés útjában volt, de ezeket is a többszörösével pótolják vissza (nem darabra, hanem törzsátmérőt és egyéb tényezőket figyelembe véve.) Sághi szerint nagyjából három egészséges fa kerülhetett kivágásra. a maradék hatot-hetet csak átültetnék, egyeztetve a Városligetben demonstrálókkal, hogy ezt engedjék. A vágás megkezdésének időpontján sem lehetett a műszaki igazgató szerint sokat variálni: volt egy azonnal végrehajtható határozat, a vállalkozóval kötött szerződés pedig ehhez képest határozta meg az utóbbi rendelkezésére álló időt.

Miközben Sághiék megegyeznének, a tüntetők rendíthetetlennek tűnnek: az LMP társelnöke, Szél Bernadett azt közölte lapunkkal, hogy a projekt tarthatatlan, és szerinte akár több hónapig is jelen kell lenni folyamatosan. Fontosnak nevezte az ezerfős riadóláncot is, valamint az aktivisták folyamatos bővülését és képzését. Szél szerint a Városliget Zrt.-nek vissza kell vonnia a vágási engedélyre vonatkozó kérelmét és olyan bontási tervet kidolgoznia, ami egy fa kivágásával sem jár.

Beépítenek vagy zöldesítenek?

Csakúgy mint a Hír TV-ben Várnai, úgy Szél is arról beszélt lapunknak egy közvélemény-kutatásra hivatkozva, hogy a budapestiek 75 százaléka ellenzi a Liget beépítését.

Sághi szerint viszont aki elkezdett arról beszélni, hogy beépítik a Városligetet, az nem tudta, miről van szó, mivel már a csak meglévő építési helyekre kerülne új épület. A Hungexpo meglévő épületei helyén lesz a Magyar Zene Háza (a korábban itt lévő Kertem már idén újranyit az Olof Palme Ház mellett, közölte március 19-én a Városliget Zrt.), a Petőfi Csarnok helyére kerül a Nemzeti Galéria, és a Dózsa György út melletti aszfaltcsík kis részén lesz épület Sághi szerint, a nagyobban viszont zöldfelület. „Visszaadjuk ezt a parknak, ahogy eredetileg volt, és az indokolatlanul széles, 13 méteres utakat rendes kerti sétányokká csökkentjük” – fejtette ki a műszaki igazgató, aki szerint ezzel már önmagában húszezer négyzetméteres zöldfelület jön létre.

Sághi szerint valójában a Városliget Zrt.-nél is elkötelezett zöldek dolgoznak, akik szintén úgy gondolják, hogy egy fa kivágása is sok, ha feleslegesen történik. Mindazonáltal szerinte nem arborétumról, hanem közparkról van szó, ami rengeteg szerepet betölt, most ugyanakkor sok helyütt ki van taposva a fű, és az aszfalton is „a szürke ötven árnyalatát látjuk”. Sághi szerint egyébként a fák 10-12 százaléka olyan állapotban van, hogy már az elmúlt huszonöt évben sorra le kellett volna cserélni őket. „Tényleg csúnya, amikor egy fát kivágnak, de még inkább, amikor valakit agyonüt egy lezuhanó fatörzs.”

Parkoljanak a mélygarázsokban!

Illés Zoltán korábbi fideszes államtitkár lapunknak arról beszélt, hogy szerinte forgalomtechnikailag sincs rendben a projekt, túl nagy lenne a terhelés, és az építkezéseket másutt, például a Nyugati pályaudvar mögött is meg lehetne valósítani. Sághi ezzel kapcsolatban az MNO-nak kifejtette: jelenleg a látogatók jelentős része parkolónak használja a Városligetet. Turistából valóban több lesz, de mint mondta, Vitézy Dávid és Illés Zoltán mellett ő is azt gondolja, hogy a fővárosi embereknek tömegközlekedéssel kellene érkezniük, aki pedig mégis autóval jön, annak ott lesz a megépülő három mélygarázs. Zéró emissziós zóna is lesz ezután, aminek Illés biztosan örülni fog, tette hozzá a Városliget Zrt. embere.

Az első mélygarázs a Magyar Zene Háza 2018-as befejezése előtt készülhet el, a másik kettő pedig majd ezután. Sághi közölte, lesz a Dózsa György úton egy 800 férőhelyes, 400-zal rendelkező a Közlekedési Múzeum mellett, a harmadik pedig elsősorban az állatkertet és a Széchenyi fürdőt fogja kiszolgálni. Sághi elmondása szerint a Városliget és a Nyugati mögötti rész egész másra alkalmas, utóbbinál inkább a barnamezős területeket lehet revitalizálni. Mint hozzátette, támogatják is a zöldfelület-létesítéssel járó Podmaniczky-tervet, ami „a belvárost gyönyörűen összekötné a Ligettel egy másik úton”. (Mint pár napja kiderült, a Podmaniczky-terv azzal is járhat, hogy két évre teljesen bezárják a Nyugati pályaudvart.) A Városliget Zrt. beruházása szerinte turisztikailag viszont itt tud a legjobban működni, és „a KPMG tanulmánya szerint is sokkal lassabban lehetne felépíteni ilyen turisztikai látványosságot a nulláról”.

Cirkusz a népnek, de mi lesz a Dürerrel?

Várnai a Hír TV-ben megemlítette azt is: a Kós Károly sétányt ki kellene váltani, ami benn van a főváros által elfogadott építési szabályzatban, de erről ma már nem beszél senki. Sághi mindezt úgy kommentálta: valóban ki kell váltani, de azért esik kevesebb szó róla, mert önállóan nem tudják elvégezni, ez már túlmutat a projekten. A műszaki igazgató úgy látja, a Szegedi útra tervezett felüljáró megépítése nélkül is lehetne terelni a forgalmat, de a felüljárót előfeltételnek tartják. A felüljáró így élő terv még, az pedig még közelebbi, hogy a Hungária körúton kívül P+R parkoló létesüljön.

A továbbiak kapcsán Sághi kifejtette, 2018-ban először a Magyar Zene Háza jöhet, aztán a Városligeti Színház, amihez egy gyerekek és sportolók számára nyitott sarkot képzelnek el, bevonva akár a cirkuszt is. Utóbbi végleges helyéről a műszaki igazgató még nem tud, ez nem a cégen, hanem Fekete Péteréken múlik, mindenesetre a színház helyszíne elég közel esik a Dürer Kerthez, aminek helyére korábban Lázár János bejelentése alapján elképzelték az intézményt. Tavaly nyáron a Dürertől viszont azt közölték lapunkkal: velük nem egyeztettek, és 2020-ig a szórakozóhelynek érvényes szerződése van az épületre.

Illés: Schiffer az én nagy jóakaróm

A fakivágások miatti városligeti demonstráció egy nagyobb figyelmet keltő jelenettel is szolgált: Illés Zoltán exállamtitkár ugyanis vitába keveredett egy rendőrrel a helyszínen, utóbbi pedig egyszer csak váratlanul ráordított: „maga süket?” A fideszes politikus sem rettent meg, visszaüvöltött, hogy „igen, én süket vagyok”, a rendőr felé közeledve leverve annak sapkáját is. Végül egy második hatósági személy lépett közbe, hogy lecsendesedjenek az indulatok. Illés akkor feljelentéssel is fenyegette a rendőrt.

Kerestük a történtekkel kapcsolatban a Budapesti Rendőr-főkapitányságot, ahonnan azt a választ kaptuk: a március 17-én a rendőr által tanúsított magatartás és kommunikáció nem felelt meg a követelményeknek, illetve az elvárt intézkedési kultúrának. Emiatt a válasz szerint a BRFK XIV. kerületi Rendőrkapitányság vezetője hatáskörében megteszi a szükséges intézkedéseket. „Az üggyel kapcsolatban bővebb tájékoztatást nem kívánunk adni” – zárta levelét a BRFK. Illés Zoltán lapunkkal azt közölte, mégsem tesz feljelentést, gesztust kíván gyakorolni a rendőrséggel szemben, és neki fontosabbak most a fák, minthogy a bíróságon vegyen elégtételt.

Illés városligeti kiállása kapcsán előkerült kormányzati múltja is, az LMP társelnöke, Schiffer András pedig Facebook-oldalán közölte: a volt államtitkár is megszavazta 2013-ban a Városliget fejlesztésére vonatkozó javaslatot. (Szél pedig lapunkkal azt közölte, „Illés Zoltán szerepe nem kulcsfontosságú ebben a történetben, ő sajnos olyan terhet cipel, ami ebben az ügyben is megakadályozza, hogy főszerepet vállaljon.”) Illés ezzel kapcsolatban az MNO-nak arról beszélt, hogy a megszavazásból nem következik, hogy a fákat ki kellene vágni. Szerinte a koncepció a létesítményekről szólt, és szerepelt is benne, hogy a zöldfelület nem csökkenhet. Illés ironikusan a nagy barátjának és jóakarójának nevezte Schiffert, és hozzátette, hogy a háttérben az is állhat: az LMP-s politikus hívta, hogy csináljon vele közösen pártot, de ő mégis maradt a Fidesznél. Kérdésünkre, hogy környezetvédelmi államtitkárként is ugyanígy cselekedne-e, elmondta: ugyanígy is cselekedett, ezért nem államtitkár már, pedig biztosan lehetne akár másféle is, hiszen a kormánynál láthatóak az ilyen szerepváltások. Illés mindenesetre azt szeretné, hogy ha majd eljön a pillanat, Schiffer András is láncolja magát oda egy fához, ahogy ő is tervezi.

hirdetés
Hegyibeszéd
Elmúlt negyven év
Hegyi Zoltán
Méghozzá úgy elrepült, hogy komoly rácsodálkozással lehet emlékezni, mi minden is történt 1976-ban.
Legolvasottabb
Legfrissebb
  1. 1
  2. 2
  3. 3
  4. 4
  5. 5
  6. 6
  7. 7
  8. 8
  9. 9
  10. 10
  11. 11
  12. 12
  13. 13
  14. 14
  15. 15
  16. 16
  17. 17
  18. 18
  19. 19
  20. 20
  21. 21
  22. 22
  23. 23
  24. 24
  25. 25
  26. 26
  27. 27
  28. 28
  29. 29
  30. 30
  31. 31
  32. 32
  33. 33
  34. 34
  35. 35
  36. 36
  37. 37
  38. 38
  39. 39
  40. 40
  41. 41
  42. 42
  43. 43
  44. 44
  45. 45
  46. 46
  47. 47
  48. 48
  49. 49
  50. 50
hirdetés

Hozzászólások - db

A hozzászólások mutatása