Nem fogott kezet Hillerrel a lovagkereszttel kitüntetett tanár

PL, MNO

2010. március 14., 16:46
Egy új kiegyezés és a nemzeti egység érzésének szükségességéről beszélt Hiller István vasárnap a Szépművészeti Múzeumban, ahol a nemzeti ünnep alkalmából kulturális kitüntetéseket adott át vasárnap. Járai Antal, az Eötvös Loránd Tudományegyetem tanára Sólyom Lászlónak mondott köszönetet a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjéért, és nem fogott kezet Hiller Istvánnal.
Hirdetés

Mint az oktatási és kulturális tárca vezetője hangsúlyozta, 1848–49-nek minden korszakra érvényes üzenete van: történelmi folyamatokban kell gondolkodni, nem pillanatokban. „1848 nélkül nincsen 1867, de a kiegyezés és az összefogás nélkül értelmezhetetlen az, ami két évtizeddel korábban történt” – figyelmeztetett Hiller István, hozzátéve: abban az időszakban politikusok és nem politikusok képesek voltak az egység érzését megteremteni, és ezzel az ország szellemi és anyagi gyarapodását biztosítani. „Az alkotás légkörét, a kiegyezést legalább ennyire igényli most a magyar nemzet” – emlékeztetett.

A köztársaság elnök által adományozott Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét 14-en, a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét 39-en, Magyar Köztársasági Arany Érdemkeresztet 57-en, Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkeresztet 35-en, míg a Magyar Köztársasági Bronz Érdemkeresztet 22-en vehették át.

Hiller István a Szépművészeti Múzeumban adta át az idei Nagy Tibor Gyula-díjakat, a Miniszteri Elismerő Okleveleket, valamint Schneider Márta kulturális szakállamtitkárral együtt a Balassa Péter-, Balázs Béla-, Balogh Rudolf-, Bánffy Miklós-, Blattner Géza-, Erkel Ferenc-, Ferenczy Noémi-, Harangozó Gyula-, Hortobágyi Károly-, Jászai Mari-, József Attila-, Liszt Ferenc-, Munkácsy Mihály-, Nádasdy Kálmán-, Németh Lajos-, Szabolcsi Bence-, valamint Táncsics Mihály-díjakat is.

A kiemelkedő újságírói tevékenységért járó Táncsics Mihály-díjjal kitüntetett újságírók között Vince Mátyás, a Magyar Távirati Iroda elnöke is átvehette az elismerést. A kitüntetéseket egyéb irányú elfoglaltságaik miatt többeknek családtagjaik vették át, néhányan későbbi időpontban személyesen fogadják az elismerést, míg László Noémi költő, műfordító nem jelent meg a díjátadón. Járai Antal, az Eötvös Loránd Tudományegyetem tanára Sólyom László köztársasági elnöknek mondott köszönetet a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjéért, és nem fogott kezet Hiller Istvánnal.

(MTI)

Jelenlegi érték
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
Szavazatok száma: 0
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

MNO vezető hírek

Ukrajnában szombatra 122-re emelkedett az egy hete tartó rendkívüli hideg áldozatainak száma, a zord időjárás miatt az ország 17 ezer iskolájában tanítási szünetet rendeltek el.

Egy hónapos hadgyakorlatot kezdett szombaton az iráni Forradalmi Gárda a nemzetközi olajkereskedelem szempontjából stratégiai fontosságú Hormuzi-szoros közelében.

Életének 78. évében meghalt Csurka István – tudatta Papolczy Gizella, az író, politikus hozzátartozója szombat délelőtt az MTI-vel.

Több megyére riasztást adtak ki a havazás miatt. Összesen 38 embert vittek a rendőrök péntekről szombatra virradó éjszaka közterületekről melegedőkbe.

Fülbevaló