„Nem sikeres, de eredményes” egyeztetések
Rétvári Bence elmondta: folytatódnak az egyeztetések, s abban a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) is részt vesz majd. A mostani megbeszélésen – ahol a négy ifjúsági szervezet mellett az MRK és a HÖOK vezetői szinten képviseltette magát – többféle vélemény ütközött, de abban egyeztek az álláspontok, hogy minden fél felelősséget érez a kérdésben.
A rektorok megerősítették azt a korábbi véleményüket, hogy most is van lehetőség politikai tevékenységet folytatni, az ifjúsági szervezetek pedig azt hangsúlyozták, hogy éppen ennek az egyértelmű, átlátható szabályozását szeretnék megteremteni.
Az IKSZ elnöke közölte: megállapodtak abban is, hogy az egyeztetések alapját az Ifjúság 2008 jelentésben foglaltak jelentik majd. A parlamenti pártok ifjúsági szervezetei a közelmúltban nyílt levélben kérték a Magyar Rektori Konferenciát arra, hogy egyeztessenek az intézményekben folytatható közéleti tevékenységről, majd sajtótájékoztatón is szót emeltek ezért.
A konferencia elnöksége a javaslatot legutóbbi ülésén – az októberi elutasító határozat után – ismét elvetette. Ezt követően ültek tárgyalóasztalhoz a felek hétfőn.
(MTI)
MNO vezető hírek
Görögország további 15 napot kapott arra az EU, az Európai Központi Bank és a Nemzetközi Valutaalap alkotta trojkától, hogy megtalálja 300 millió euró megtakarításának forrását.
Folyamatos tárgyalások zajlanak az NFM és a BA között a Malév leállása nyomán kialakult helyzet kezelése érdekében.
Kamatdöntő ülést tart csütörtökön az Európai Központi Bank (EKB) kormányzótanácsa. Elemzők nem számítanak arra, hogy változik az 1,00 százalékos kamatszint.
Folytatja évadnyitó ülését ma Egerben a Fidesz–KDNP-frakciószövetség. A háromnapos tanácskozás második napján szinte biztosan szóba kerülnek a járások.