Nem volt hasonló válsághelyzete a demokráciának az elmúlt húsz évben
Szomorú, hogy egy jogállamban négy évet kellett várni arra, hogy parlamenti vizsgálóbizottság foglalkozzon a 2006-os rendőri túlkapásokkal, jogsértésekkel. Kormányváltásra és erős kíváncsiságra is szükség volt ahhoz, hogy titkosított szakmai vizsgálati anyagokat is megismerhessünk. A Hír Televízió Rájátszás című műsorának vendége volt Gulyás Gergely, a 2006-os rendőri jogsértéseket vizsgáló bizottság elnöke.
Hirdetés
„Mi nem koncepciós eljárásokat akarunk lefolytatni, ezért az összes rendőri és politikai vezetőt, továbbá az áldozatokat is meg kívánjuk hallgatni. Ebből szeretnénk egy olyan jelentést készíteni, ami bizonyos tekintetben politikai lezárása a négy évvel ezelőtt történteknek” – jelentette ki Gulyás Gergely.
A volt budapesti rendőrkapitánytól, Gergényi Pétertől azt várják, hogy pénteki meghallgatásán legalább azokban az ügyekben, amelyekben szakmailag szinte megindokolhatatlan az, hogy a rendőrség miért úgy járt el, ahogy eljárt, valamilyen érthető, világos magyarázattal szolgál.
„Ez egy megkésett vizsgálat, ahol az idő múlása nehezíti az események feltárását. De mindenképp szükséges, mert úgy gondoljuk, hogy az elmúlt két évtizedben nem volt hasonló válsághelyzete a magyar demokráciának. Ezért ez becsületbeli ügy, hogy feltárjuk a lehető legjobban” – jelentette ki Gulyás Gergely.
A bizottság nyilvánosságra fogja hozni a jelentését, amelyet majd az emberi jogi bizottság holnapján lehet megtekinteni.
(hírTV)
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
MNO vezető hírek
A Prensa Latina kubai hírügynökség szerint megvannak a január közepén Etiópiában megölt európai turisták támadói.
Hófúvások miatt jelenleg két települést, Tiszatarjánt (1433 lakos) és Tiszakeszit (2515 lakos) nem lehet közúton megközelíteni.
Blogbejegyzésben válaszolt hétfőn a The American Interest folyóirat internetes kiadásában Kovács Zoltán kormányzati kommunikációért felelős államtitkár olvasói levelére Francis Fukuyama.
A katonai elhárítás már Juhász Ferenc minisztersége alatt feltárta a Honvédelmi Minisztérium védelemgazdasági főosztályán zajló visszaéléseket, és erről jelentést is tett a szaktárca vezetőinek – tudta meg a Magyar Nemzet.