Nincs változás: magabiztos fölényben a Fidesz

KA
Forrás: MTI
2012. június 28., csütörtök 13:45
Továbbra is magabiztosan vezet a Fidesz az MSZP előtt, míg a Gyurcsány-párt nem jutna be a parlamentbe – derült ki a Medián legfrissebb felméréséből. A Tárki és a Nézőpont Intézet szerint is a kormánypárt a legnépszerűbb.

A Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet júniusban készített reprezentatív felméréséből, amely a HVG című hetilap legfrissebb, csütörtökön megjelent számában olvasható, az látszik, hogy a választópolgárok mindössze 40 százaléka tartja biztosnak, hogy részt venne a választásokon, így összességében a szavazáson részt vevő és a pártok közül választani is tudó szavazókorúak aránya jelenleg mindössze 30 százalék.

A teljes szavazókorú népességben ugyan a Fidesz még mindig vezet, de mindössze 6 százalékkal van mögötte lemaradva az MSZP, akit a Jobbik 10, az LMP 6, a Demokratikus Koalíció pedig 2 százalékkal követ. A választani tudó biztos szavazók között a Fidesz előnye az előző havihoz képest négy ponttal visszaesve is magas: 37 százalék voksolna a kormánypártra, míg az MSZP támogatottsága egy hónap alatt 2 százalékkal nőtt, így már 27 százalék szavazna a szocialistákra. A Jobbik egy hónappal ezelőtti 21 százalékos támogatottsága egy ponttal csökkent, az LMP és a DK pedig egy-egy százalékkal több, 9, illetve 4 százalékos támogatására számíthat.

Jelentős fölény

A Tárki Társadalomkutatási Intézet szerdán közölte: júniusi felmérésük szerint a biztos pártválasztók körében a kormánypártok támogatottsága a májusi 32 százalékról 36 százalékra emelkedett, az MSZP-é 31-ről 27 százalékra csökkent. A pártszimpátia kérdésében bizonytalanok vagy titkolózók aránya nem változott: az elmúlt hónapban 49 százalék volt, jelenleg pedig 48 százalék. A Tárki szerint a többi parlamenti párt támogatottsága sem változott jelentősen.

A Nézőpont Intézet legfrissebb, a Heti Válasz számára készített reprezentatív felmérése szerint, amelynek az eredményét szintén szerdán tették közzé, a részvételüket biztosra ígérő, aktív választók körében 44 százalékkal a Fidesz továbbra is jelentősen vezet, az MSZP 27, a Jobbik 16 százalékot szerezne, ha most hétvégén lennének a választások.

Hirdetés

Hozzászólások

  1. GrayFox 2012. június 29., péntek 10:43
    Ez ma is igaz!

    Nincs olyan vastag bőrt igénylő hazugság, amit egy kommunista szemrebbenés nélkül ki ne mondana, ha azt a mozgalom érdeke vagy az elvtársak szermélyes boldogulása így kívánja.” (Alekszander Szolzsenyicin)
  2. Kanyamadar 2012. június 29., péntek 10:37
    @nem-mindegy 2012. június 28., csütörtök 20:14
    "A Tárki Társadalomkutatási Intézet szerdán közölte: júniusi felmérésük szerint a biztos pártválasztók körében a kormánypártok támogatottsága a májusi 32 százalékról 36 százalékra emelkedett, az MSZP-é 31-ről 27 százalékra csökkent. "

    De semmi baj, ne zavarjanak a tények.

    Kiadták, hogy hangoztatni kell, hogy a Fidesz már megbukott, akármit is mondjanak és történjen. Olcsó kis provokátor vagy, ennyit is érsz.
  3. GrayFox 2012. június 29., péntek 10:36
    Nagy szégyen lenne ha ennyi csalás, lopás, nemzetpusztítás után a magyar választók megint adnának esélyt a nyíltan bolsevik, nyíltan magyar ellenes MSZP/DK csürhének.
  4. nem-mindegy 2012. június 28., csütörtök 20:14
    Tényleg nincs változás! "A választani tudó biztos szavazók között a Fidesz előnye az előző havihoz képest négy ponttal visszaesve is magas: 37 százalék voksolna a kormánypártra, míg az MSZP támogatottsága egy hónap alatt 2 százalékkal nőtt, így már 27 százalék szavazna a szocialistákra."

    Tartós a kormánypártok visszaesése, tartós az ellenzék növekedése. Elvtársak! Semmi gond a csüggedésre. Megy ez még lejjebb is! Egyre távolabb kerül a béka feneke....
  5. GrayFox 2012. június 28., csütörtök 17:49
    Az a probléma, hogy mindenki a demokráciáról prédikál, legtöbbet a bolsevik MSZP/DK banda, de fogalmuk sincs, hogy mi is az a demokrácia amiről olyan sokat süketelnek.
    Nem követelnek tökéletes pártokat és politikusokat az olyan országokban ahol már nemzedékek óta van több párt rendszer. Ezekben az országokban nem a legjobbra szavaznak mert olyan nincs hanem a legkevésbé rosszra. Az amerikai alkotmányos demokráciáról mondogatják az amerikaiak, hogy ****ék rendszer de megtartják mert még nem találtak jobbat.
    Hazánkba is érvényes a szavazzunk a legkevésbé rossz pártra és politikusokra mert csak így lehet egy olyan kormányt beszavazni amelyik nem teszi tudatosan tönkre az országot. Az MSZMP utódpártokra józanul gondolkozó, hazáját szerető magyar ember nem szavaz mert ezek a magyarok ellenségei. Maradnak a jelenlegi kormánypártok és a nemzeti Jobbik. Ezek nem tökéletesek, egyáltalán nem tökéletesek de vagy ezek vagy a bolsevik szemetek akik a kun, rákosi és kádár diktatúrák alatt gyilkolták a magyarokat és akik a gengszterváltást kihasználva kifosztották és eladósították hazánkat. Hogy szavazhatna ezekre, a bolsevik MSZP/DK bandára egy normális magyar ember?
  6. Gandhi_ 2012. június 28., csütörtök 17:31
    Hát ez az!

    Ma Magyarországon nincs egy épkézláb párt, csak a központosított hatalmat építő, kapkodó és kiszámíthatatlan gazdaságpolitikát, adópolitikát és "országépítő" megszorításokat folytató FIDESZ, a leszerepelt MSZP, a Gyurcsány-párt, a gyenge LMP és a szélsőséges Jobbik.

    Egyik rosszabb, mint a másik! Nem csoda, hogy a népesség fele nem tud, vagy nem akar dönteni! Mert a legkevésbé rosszra nem szívesen szavaz az ember, mert az is rossz, még ha "kevésbé" is...

    Szóval számomra ez már politikai válság, ami itthon van...
  7. bozótharcos 2012. június 28., csütörtök 17:22
    És ki jöjjön helyettük, szegény szélütött csubakka?
  8. csubakka 2012. június 28., csütörtök 16:01
    grand!Azt itt természetesen nem említik,hogy 80%szerint nagyon rossz irányba mennek a dolgok az országba,még a Fideszes szavazók 40%.ka is ezen az állásponton van.Ilyen rossz adatot a rendszerváltás óta nem mértek.Továbbá mindössze 25% elégedett a kormány munkájával,Orbán "népszerűségi indexe" mindösszesen 25 pont,63-ról zuhant le két év alatt.
    Ha hozzávesszük,hogy szociális ,gazdasági katasztrófa van az országban,akkor én a helyedben nem lennék bizakodó.Gyökeres változás kell minden területen 2014-ben.Orbánéknak menniük kell.
  9. GrayFox 2012. június 28., csütörtök 15:59
    Érdekes lesz ha Fidesz-KDNP a legtöbb szavazatot kapja de nem kap kormányzó többséget 2014-be.
    Kivel kormányoznának?
    MSZP-vel?
    DK-vel?
    LMP-vek?
    Jobbik-al?
  10. grad 2012. június 28., csütörtök 15:05
    RE: felucca Nyugi, pajti! Elárulom, hogy kormánypárt félidőben ennyire népszerű még nem volt, innen bevonni a bizonytalanokat egy jó kampánnyal nem nagy cucc. Főleg úgy, hogy a leszakadók zöme nem ment át a túloldalra.
  11. felucca 2012. június 28., csütörtök 14:17
    Látom, azért savanyú a szőlő. 60% fordított hátat a politikának, ezzel az alappal ilyen magabiztosan fölényről írkálni csak pártmegrendelésre lehet. De hát tegye, akinek ez a dolga.

Új hozzászólás írása

Hozzászólás elküldéséhez előbb be kell jelentkeznie!

Hirdetés
Hirdetés

Szavazás

Ki lesz az ellenzék jelöltje?

Ön szerint ki lesz az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje 2014-ben?








Időpont
2013
05
18
Megye
Város
Mozi
KERESÉS