Pénzért

Öccse gyilkolhatotta meg a müncheni magyar nőt?

MTI, 2016. február 11., csütörtök 18:01, frissítve: csütörtök 18:07
Őrizetbe vettek egy magyar férfit a hatóságok Magyarországon, akit a német rendőrség azzal gyanúsít, hogy köze lehet a múlt héten egy müncheni luxuslakásban holtan talált, magyar származású nő halálához – számolt be róla csütörtökön a Süddeutsche Zeitung című német lap.

A 38 éves nő holttestére a München egyik elővárosa, Isarvorstadt területén fekvő lakásán találtak rá.

A német rendőrség közleménye szerint a magyar hatóságok segítségével fogták el a 36 éves férfit, a nő öccsét Magyarországon, és gyorsított kiadatási eljárást követően a napokban átadták a német hatóságoknak.

A nyomozók úgy vélik, az asszony pénze jelenthette a gyilkossághoz vezető motivációt. A férfi egyelőre nem tett vallomást.

A nő kilenc éve élt Németországban, München környékén. Férje, aki több sikeres cégnek alapítója, társtulajdonosa vagy vezetője volt Puchheimben és Wolfratshausenben, 2014 nyarán halt meg. A házaspárnak nem voltak gyermekei. Harminc évvel idősebb férje halála után az asszony Münchenbe költözött, és luxuslakást bérelt Isarvorstadtban.

A házat, ahol a gyilkosság történt, acélajtó védte és portás őrizte. Így a rendőrség abból indult ki, hogy az asszony ismerte a tettest, és maga engedte be lakásába. A nyomozók megállapították, hogy a nő költözni készült, és testvére azért érkezett Münchenbe, hogy ebben segítsen neki.

hirdetés
hirdetés
Vélemény
A magyar bérhelyzet történelmi perspektívában
Csath Magdolna
Az agyelszívás még nehezebbé teszi, hogy tudással, ne pedig olcsósággal versenyezzünk.
Legolvasottabb
Legfrissebb
  1. 1
  2. 2
  3. 3
  4. 4
  5. 5
  6. 6
  7. 7
  8. 8
  9. 9
  10. 10
  11. 11
  12. 12
  13. 13
  14. 14
  15. 15
  16. 16
  17. 17
  18. 18
  19. 19
  20. 20
  21. 21
  22. 22
  23. 23
  24. 24
  25. 25
  26. 26
  27. 27
  28. 28
  29. 29
  30. 30
  31. 31
  32. 32
  33. 33
  34. 34
  35. 35
  36. 36
  37. 37
  38. 38
  39. 39
  40. 40
  41. 41
  42. 42
  43. 43
  44. 44
  45. 45
  46. 46
  47. 47
  48. 48
  49. 49
  50. 50
Riport, háttér, interjú
hirdetés

Hozzászólások - db

A hozzászólások mutatása