Orbán: Borzalmas dolgok történtek

PR, BL, 2012. április 19., csütörtök 22:10, frissítve: péntek 09:55
Debrecen számíthat a hosszabb távú szoros együttműködésre a nemzeti kormánnyal – jelentette ki a miniszterelnök a Debreceni Televízió műsorában. Orbán Viktor az interjúban beszélt az adópolitikáról is, és hangsúlyozta: el kell kerülni, hogy recesszióba süllyedjünk.

Debrecen nem ajándékba kapja a stadiont, és tárgyalnak a Latinovits Színházról is – mondta Orbán Viktor a Debreceni Televízió Közügy című műsorának. A csütörtök este adásba kerülő interjúról a dehir.hu internetes portál számolt be. A portál ismertetése szerint a kormányfő kifejtette: Debrecen óriási fejlődésen ment keresztül, egy gazdasági erődítmény jött létre itt, a város az ország egyik zászlóshajója lett, és ráadásul a nemzeti politikának is kiemelkedő pontja. Ahol van teljesítmény és eredmény, ott meg kell adni az együttműködés és támogatás kormányzati lehetőségét. Éppen ezért Debrecen számíthat a hosszabb távú szoros együttműködésre a nemzeti kormánnyal – fogalmazott a miniszterelnök.

A debreceni stadiont ért kritikák kapcsán a miniszterelnök megjegyezte, hogy kötött egy megállapodást Kósa Lajos polgármesterrel, amely alapján a kormány biztosítja a szükséges pénzt. Szerinte ezért megdolgoztak a debreceniek, és nem ajándékba kapják. A Latinovits Színházzal kapcsolatban Orbán Viktor elárulta, hogy tárgyalnak erről Kósa Lajossal, de ez egy bonyolult kérdés. Mivel az előző kormány idején Debrecent kihúzták a színházfelújításokból, ezt orvosolni kell – fogalmazott. Ugyanakkor az élet most nem az új színházak építéséről szól, de megoldást fogunk találni, hogy a Latinovits Színházat közös erővel valahogyan befejezzük – jelentette ki Orbán Viktor.

Mint arról korábban beszámoltunk, Orbán Viktor közlése szerint változások lesznek a kormányban, mivel vannak olyan miniszterek és államtitkárok, akik eleve csak két évre vállalták a megbízatást; az egyeztetések folyamatban vannak.

Az adópolitika kapcsán a miniszterelnök elmondta, hogy a kormány a foglalkoztatást segíti elő, ezért a munkát terhelő adókat folyamatosan csökkentik, a következő lépésben pedig a járulékokat szeretnék mérsékelni. Az államnak azonban működnie kell – egészségügyet, iskolákat fenntartani –, ezt azonban inkább a fogyasztáshoz és a forgalomhoz kapcsolódó adókból finanszíroznák, ezért vezetnének be több áfakulcsot. Úgy lenne igazságos, mondta, ha az, ami az elemi létfenntartáshoz szükséges, az alacsonyabb kulcshoz tartozna, míg a luxuscikkek a magasabbhoz, ezért is kezdeményezték az Európai Uniónál a 35 százalékos luxusáfa létrehozását – magyarázta a kormányfő. A tranzakciós adóról Orbán Viktor elárulta, hogy azzal lényegében a pénzügyi spekulációkat szorítanák vissza, azonban az uniós szabályozás miatt minden pénzforgalomra ki kell vetni, ezért ennek mértéke nem lehet több egy ezreléknél.

A Richter Gedeon debreceni beruházása kapcsán a miniszterelnök gratulált a városban élőknek, majd kiemelte: nagyon fontos, hogy a Richter Gedeon egy független gyár, nincs benne olyan külföldi befektető, akinek ki lenne szolgáltatva a magyar vállalatvezetés, így ők a magyar gazdaság érdekeit is szem előtt tudják tartani.

Az egész európai gazdaság a túlélésért küzd

Orbán Viktor korábban arról is beszélt, zsarolásnak tartaná, ha az Európai Unió politikai feltételeket támasztana a Nemzetközi Valutaalappal  való megállapodás ügyében Magyarországgal szemben.

A legfontosabb, hogy ma az európai világ nem a gyors ütemű fejlődésről szól. Sok nehéz év áll a hátunk mögött, az országot kifosztották, az emberekről több bőrt lehúztak, borzalmas dolgok, súlyos hibák történtek a korábbi időszakban, így most mindenki várja, hogy valami gyorsan történjen. Azonban látni kell, hogy az egész európai gazdaság a túlélésért küzd, az is egy óriási eredmény, ha azon országok közé tartozunk, akik nem zuhannak recesszióba, hanem valamilyen növekedést fel tudnak mutatni – mondta a kormányfő, majd hozzátette: tavaly az egész világot megleptük az 1,7 százalékos növekedéssel, ami magasabb volt az uniós átlagnál. Az idén el kell kerülni, hogy recesszióba süllyedjünk, és a következő évben kell megindulni a növekedési pályán – hangsúlyozta Orbán Viktor.

Nem hitel és pénz kell

A mi érdekünk az, hogy minél hamarabb megkezdődjenek a tárgyalások a Nemzetközi Valutaalappal, minél gyorsabban haladjunk előre, minél hamarabb lezárjuk, s minél hamarabb legyen egy biztonsági háló a magyar pénzügyek mögött – jelentette ki a kormányfő.
Ha az európai gazdaság helyzete rosszabbodik – és erre komoly esély van -, nem ránthatja magával Magyarországot. Nekünk nem hitel kell és nem pénz, hanem biztonsági háló – mondta, hozzátéve: mi ezt akarjuk, a másik oldal álláspontja ebben a pillanatban még tisztázatlan.

Az EU-források egy részének esetleges felfüggesztését firtató kérdésre válaszolva Orbán Viktor azt mondta: szeretne mindenkit meggyőzni, hogy „az EU-ból érkező pénz a mi pénzünk, azt nem ajándékba kapjuk, az nem jutalom”. Emlékeztetett rá: azzal, hogy beléptünk az EU-ba vámbevételeink egy jelentős részéről le kellett mondanunk, másfelől a magyar gazdaságot úgy alakítottuk át, hogy a külföldi tőkének is adtunk beruházási lehetőséget, piacot szereztek és profitot is termelnek. „Ezért én mindig úgy fogtam fel az EU-ból érkező pénzeket, hogy az a mi pénzünk, csak Brüsszel közbeiktatásával érkezik meg Magyarországra” – mondta a miniszterelnök. Hozzátette: „közel vagyunk ahhoz, hogy megállapodjunk (...), azt tudom mondani, hogy egyetlen forint elvesztésébe sem törődünk bele, minden forintot meg fogunk szerezni, ami a miénk és ezért jár”.

A kormányfő az esetleges kormányátalakítással kapcsolatos hírek kapcsán közölte: a kormányátalakítás nem kerülhető el, de nem kampányszerű lesz. Gondolkodik azon, hogyan lehetne a munkát jobban végezni. Mint mondta: van olyan miniszter, aki két évre vállalta a munkát, de olyan is, aki csak egy évre, de sikerült meggyőzni, hogy maradjon.

Forrás: MTI
hirdetés
Tollhegyen
Fejjáték
Pilhál György
Nem gondolom, hogy azért lehet ezentúl focival kiváltani a középiskolák heti öt testnevelésórájából kettőt, mert Orbán Viktor „leszólt”.
Legolvasottabb
Legfrissebb
  1. 22:27
  2. 22:12
  3. 21:59
  4. 21:51
  5. 21:44
  6. 21:41
  7. 21:40
  8. 21:39
  9. 21:27
  10. 21:24
  11. 21:10
  12. 21:01
  13. 20:58
  14. 20:57
  15. 20:49
  16. 20:45
  17. 20:33
  18. 20:33
  19. 20:26
  20. 20:24
  21. 20:20
  22. 20:19
  23. 20:11
  24. 20:07
  25. 20:00
  26. 19:54
  27. 19:44
  28. 19:42
  29. 19:40
  30. 19:32
  31. 19:30
  32. 19:24
  33. 19:16
  34. 19:12
  35. 19:00
  36. 18:59
  37. 18:48
  38. 18:48
  39. 18:45
  40. 18:20
  41. 18:06
  42. 18:06
  43. 18:00
  44. 17:55
  45. 17:42
  46. 17:40
  47. 17:30
  48. 17:30
  49. 17:25
  50. 17:16
hirdetés

Hozzászólások - 29 db

A hozzászólások mutatása