Tízpontos munkahelyvédelmi akciótervet jelentett be napirend előtti felszólalásában a parlamentben Orbán Viktor. A miniszterelnök közölte: a kiemelt munkavállalói csoportok esetében csökkentik a szociális hozzájárulási adót és a szakképzési hozzájárulást százezer forintos bruttó bérig.

„Ha az ellenzéki haraphatnékot és a kormánnyal szembeni dühöt lepattogtatom az ellenzéki pártok hozzászólásairól, akkor az alatt én azt találom, mintha önök támogatnák a javaslatokat” – mondta el Orbán Viktor. Mesterházy Attilával közölte: nehéz megértenie, hogy az MSZP miért tesz folyamatosan kísérletet arra, hogy megvédje a 2002 és 2010 közötti kormányzást, „mert az védhetetlen”. A miniszterelnök úgy fogalmazott, hogy „az emberek kidobták önökkel együtt” azt az időszakot az ablakon, ezért kapott a Fidesz–KDNP kétharmadot. Szerinte ha azt akarják védeni, akkor soha semmiben nem fognak megegyezni.

Az adórendszerrel kapcsolatos javaslatokról szólva kijelentette: hiába kéri az ellenzék, hogy állítsa vissza a kormány a 2010-ig érvényes adórendszert, mert az munkahelyellenes, vállalkozásellenes és családellenes volt, ezért az emberek leszavazták. A tények iránti tiszteletlenségnek értékelte azt a kijelentést, hogy a kormány a gazdagoknak kedvezne. Szerinte a középosztályhoz tartoznak a megsegített devizahitelesek.

Megvédte Matolcsyt

Orbán Viktor védelmébe vette a gazdasági minisztert, Matolcsy György szerinte olyan tetteket hajtott végre, amelyeket egyetlen kormány és egyetlen gazdasági miniszter sem vállalt. Nélküle nem lenne bankadó, multiadó, és nem lenne a családokat támogató adórendszer – mondta. „Magyarországon végre egy hangsúlyozottan nem liberális, sikeres és történelmi tetteket végrehajtó gazdasági miniszter van” – tette hozzá a kormányfő.

Nyerni akarunk

Jávor Benedek (LMP) hozzászólására reagálva feltette a kérdést: miért kellene csökkenteni az Európai Unión belüli versenyképességi különbségeket? Szerinte Magyarország számára onnantól, hogy elérte az átlagot, hátrányossá válna, ha valaki művi úton korlátozná a versenyképességi különbségeket. Az ország pedig – mint mondta – nem átlagos akar lenni, „mi meg akarjunk nyerni az Európai Unióban zajló gazdasági versenyt, mi akarunk lenni Európa legversenyképesebb gazdasági rendszere, és azt gondolom, hogy erre Magyarországnak, bár nagyon mélyről indult, jó esélyei vannak”.

Az uniós eljárásról azt mondta: a hétvégén megfogalmazott javaslatok nem lezárt kérdések, most kezdődik a vita róluk, épp ezért arra utasította a gazdasági minisztert és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének vezetését, vizsgálják meg, milyen előnyökkel vagy hátrányokkal járhat az országnak egy eurózónás bankunióhoz való csatlakozás.

A legmélyebb felelőtlenség

A miniszterelnök a Jobbik politikusait arra kérte, mérlegeljék kijelentéseik következményét, mert, mint mondta, a legmélyebb felelőtlenség, amellyel valaha találkozott külpolitikai vitában annak kijelentése, jó lenne, ha az 500 millió embernek otthont adó Európai Unió összeomlana. „A magyar embereknek az az érdekük, hogy az Európai Unió és benne az eurózóna sikeres legyen” – ismételte meg a Orbán Viktor.

A kormánypárti képviselők hozzászólásaira reagálva közölte: a kormány több mint egy éve dolgozik a Harrach Péter (KDNP) által vázolt családi csőd intézményének megvalósításán. Rogán Antalnak (Fidesz) válaszolva azt mondta: a munkahelyvédelmi akcióterv részeit a javaslatok kidolgozása után jelentette be, így azok július 9-éig vagy 12-éig beterjeszthetők a Ház elé.

– A kormányfő által megfogalmazott munkahelyvédelmi akcióterv érdemi segítséget jelent a kisembereknek – mondta Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője.

– L.Simon László államtitkár egyetértett Karácsony Gergellyel abban, hogy az átalakuló megyei múzeumi hálózatnak kiemelt figyelmet kell kapnia.

– A miniszterelnök irányíthatja a jövőben a polgári hírszerzésért felelős Információs Hivatalt (IH), és közreműködhet ebben a Miniszterelnökséget vezető államtitkár, jelenleg Lázár János.

– A jövő évtől sem terheli adó az öregségi nyugdíjakat, miután az Országgyűlés hétfőn felülírta az 1997-ben hozott törvényt.

– Több ponton is szűkítette a parlament hétfőn az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnökének hatáskörét.

– A parlament hétfőn támogatta azt a bizottsági módosító javaslatot, amely a pénzügyi tranzakciós illeték fizetésére kötelezettek körébe bevonná a Magyar Nemzeti Bankot (MNB) és kiterjesztené annak hatályát a Magyar Államkincstár körében végzett pénzforgalmi szolgáltatásokra is.

– A parlament határozatban nyilvánította ki, hogy nem ért egyet a strasbourgi vöröscsillag-perben hozott ítélettel és kitart az önkényuralmi jelképek használatának szankcionálása mellett.