Orbán: Ezen az áron nem kell

NT
Forrás: MNO, MTI,Magyar Nemzet, Hí TV
2012. szeptember 06., csütörtök 15:42
"Ezen az áron, így nem" kell biztonsági, pénzügyi garancia a Nemzetközi Valutaalaptól (IMF) és az Európai Uniótól – jelentette be a Fidesz–KDNP-frakció döntését csütörtökön Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-oldalán, utalva a Magyar Nemzetben megjelent IMF-kölcsönfeltételekre.
Tetszik a cikk? Ossza meg ismerőseivel is!

Orbán Viktor közölte: „az IMF és az EU Magyarországnak felkínált kölcsönével szemben támasztott feltételeit” – amelyek a Magyar Nemzet csütörtöki számában jelentek meg – a kormánypárti képviselőcsoport is végigvette Sárváron, „van tehát tudásunk most már arról, mit várnak tőlünk azok, akiktől egy biztonsági, pénzügyi garanciát szeretnénk igénybe venni”. „A lista hosszú, a sajtóban olvasható” – jegyezte meg.

Nem érdekei Magyarországnak

Hangsúlyozta: ezek a lépések viszont nem érdekei Magyarországnak, „ezért a frakcióülés arra az álláspontra helyezkedett, én személyesen is ezzel a véleménnyel értek egyet, hogy ezen az áron, így nem” – mondta Orbán Viktor.

„Nem ez az utolsó szó”

Hirdetés

Neil Shearing, az egyik legnagyobb londoni pénzügyi-gazdasági elemzőcég felzárkózó piaci főközgazdásza csütörtök esti kommentárjában közölte: véleménye szerint a piacnak ezeket a feltételeket nem kellene meglepetésként fogadnia, hiszen eddig is nyilvánvaló volt, hogy ezek lesznek az elsődleges vitás kérdések a hitelcsomagról folyó tárgyalások során.

Teljesen indokolatlanok a feltételek

Tóth Gergely, a Buda-Cash Brókerház elemzője az MTI kérdésére elmondta, hogy a Magyar Nemzet által nyilvánosságra hozott listát nem indokolják Magyarország reálgazdasági folyamatai, a gazdaság állapota egy ilyen méretű kiigazítást nem igényel. Kiemelte: a nyilvánosságra került lista a valós, mintegy 300-400 milliárd forintos kiigazítási igény többszörösét öleli fel, ami teljesen indokolatlan, a feltételek meglehetősen eltúlzottak.Tóth Gergely szerint ezen feltételek esetén „az életben nem lesz Magyarországnak megállapodása az IMF-fel”.

A Fidesz–KDNP-frakció sárvári tanácskozásán ezért arra hatalmazta fel a kabinetet, hogy egy alternatív IMF/EU-tárgyalási javaslatot hozzon tető alá a következő napokban, „ezen fogunk dolgozni” – közölte a kormányfő.

Az ülésen részt vevő képviselők a Hír TV-nek név nélkül megerősítették, hogy téma volt a Nemzetközi Valutaalappal folytatott tárgyalássorozat és a megállapodáshoz szükséges feltételek. Hozzátették: folytatódnak a tárgyalások az IMF-fel, és alternatív javaslatokat szeretnének kidolgozni már az ősz folyamán.

A Hír Televízió tudósítója elmondta azt is, hogy Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter is részt vesz csütörtökön az ülésen, de a téma nem az IMF lesz, hanem a devizahitelesek megsegítésével kapcsolatos esetleges újabb intézkedésekről fognak beszélni. Azt, hogy a képviselők megfogalmaznak-e bármilyen kérdést Matolcsy György felé, nem tudni – tette hozzá a helyszíni tudósító.

Orbán Viktor miniszterelnök az Országgyűlés őszi ülésszakának hétfői nyitányán tájékoztatja a közvéleményt a részletekről, Rogán Antal pedig pénteken délelőtt tart sajtótájékoztatót.

Az Európai Bizottság egyelőre nem kommentálja a Magyarországnak nyújtandó IMF/EU-hitel feltételeivel kapcsolatos híreket – tudatta csütörtökön a testület illetékes szóvivője.

A követelések

Az IMF követelései a következők: nyugdíjak csökkentése; nyugdíjkorhatár-emelés; családi pótlék csökkentése; személyijövedelemadó-emelés; privatizáció; utazási kedvezmények csökkentése; bürokrácialeépítés; általános, értékalapú ingatlanadó; önkormányzatok kiadásainak csökkentése; bankadó eltörlése, pénzjuttatás a bankszférának.

Az előbb ismertetett feltételeken túl a megállapodás akadálya lehet a jegybanki tranzakciós adó, ami az Európai Központi Bank szerint veszélyezteti a magyar jegybank függetlenségét. A BruxInfo úgy értesült, hogy az Európai Bizottság az ügyben várhatóan kötelezettségszegési eljárást indít Magyarország ellen szeptember 27-én. A testület illetékes szóvivője viszont azt közölte, hogy nincs még brüsszeli állásfoglalás a tranzakciós illetékről.

Így változhat a választási eljárás

A kihelyezett frakcióülésen a Giró-Szász Andrással közösen tartott sajtótájékoztatóján Lázár János azt mondta, szeptember 17-ig egyéni képviselői indítványként nyújtja be az Országgyűlésnek a választási eljárásról szóló törvényjavaslatot.

A kötelezettségszegési eljárások, a levelezés az EKB-val, a fogalmi vita az IMF-fel és Simor András fizetése csak néhány mozzanata annak a folyamatnak, mely megelőzte a várva várt tárgyalásokat az EU-val és a valutaalappal. Az MNO csokorba szedte a legfontosabb lépéseket.

Az egyik fő téma

Az mno.hu korábban már beszámolt róla, hogy a pénzügyi tárgyalások adják a Fidesz–KDNP szerdán kezdődött, az őszi parlamenti ülésszak előtti frakcióülésének egyik fő témáját.

Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője a Magyar Nemzet szerdai számában megjelent interjújában elmondta, arra kérte a miniszterelnököt, hogy őszintén beszéljenek a kérdésről, mert a frakcióknak ismerniük kell a részleteket, hogy meg tudják hozni a megfelelő döntést.

Nem úszható meg az IMF-hitel, a valutaalap-program, ettől a lehetőségtől pedig nem félni kell, hanem okosan használni, hogy a magyar gazdaság szerkezetét javítsuk – mondta Varga Mihály a Budapesti Corvinus Egyetem tanévnyitó ünnepi szenátusülésén szerdán. Orbán Viktor külföldi hírügynökségek tudósítóinak elmondta: ősszel zárulhatnak le a tárgyalások.
Hirdetés
Hirdetés

Szavazás

Ki lesz az ellenzék jelöltje?

Ön szerint ki lesz az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje 2014-ben?








Időpont
2013
05
20
Megye
Város
Mozi
KERESÉS