Orbán: Ezermilliárdról van szó + Kép

NT
Forrás: MTI,MNO
2012. május 07., hétfő 16:34
Az európai uniós tagság évente több mint ezermilliárd forintot jelent Magyarországnak – mondta a miniszterelnök hétfőn a parlamentben a Jobbik képviselőinek arra a kérdésére, hogy van-e élet az Európai Unión kívül. Orbán kijelentette továbbá: a nemzeti együttműködés rendszerében nincsenek oligarchák.
Az Országgyűlés hétfőn módosította a földmérési és térképészeti tevékenység szabályozását, továbbá változtatott a bányászati törvényen. Megkezdte a Ház a minisztériumok felsorolásáról szóló törvény módosításának vitáját is: a javaslat alapján a Nemzeti Erőforrás Minisztériumot (Nefmi) átneveznék Emberi Erőforrások Minisztériumává.

Gaudi-Nagy Tamás azt mondta, 2004-ben „egy tisztességtelen, csalárd népszavazással hazánkat bekényszerítették az EU-ba”. Álláspontja szerint mára világossá vált, hogy „nem vagyunk nem nettó haszonélvezői” az EU-nak. A Jobbik úgy véli, van élet az unión kívül, és népszavazást kellene tartani a közösségből való kilépésről.

Magyarországnak nagy értéke, hogy tagja az Európai Uniónak – jelentette ki válaszában a kormányfő, aki szerint az uniós tagságról szóló szavazás tisztességes volt, és több érv szólt a belépés mellett, mint ellene. „Ezért örülök annak, hogy a több érv egyben fontosabb érvnek is tűnt a magyar választóknak, és a belépés mellett döntöttek” – mondta, jelezve, hogy az európai uniós tagság évente több mint ezermilliárd forintot jelent Magyarországnak.

Kifejtette: Magyarország haszonélvezője a belső piacon folytatott kereskedelemnek. Az ország exportjának több mint 76 százaléka irányul az unióba, az import pedig 69,5 százalékban érkezik az EU-ból.

Hirdetés
Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes és Orbán Viktor miniszterelnök
Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes és Orbán Viktor miniszterelnök
Fotó: MTI

A kormányfő szerint ha nem lennénk tagja az Európai Uniónak, nem Magyarországon adna munkát több tíz- sőt százezer családnak az Audi, a Mercedes, az Opel, a Bosch vagy éppen a Knorr-Bremse. „A határainkon kívül élő magyarokhoz fűződő nemzeti érdekek jobban érvényesíthetőek az unión belül, mint kívül” – érvelt tovább.

Orbán Viktor kitért arra, hogy a sikeres nyugati integráció mellett Magyarországnak érdeke a keleti nyitás politikájának sikere is. „Miért állnánk egy lábon, ha két lábon is állhatnánk?” – kérdezte.

Viszonválaszában Novák Előd felidézte, hogy egy héttel ezelőtt frakciótársával, Murányi Leventével levették az uniós zászlót az Országgyűlés irodaházáról. Ezzel kapcsolatban azt kérte, hogy a jövőben a Parlament épületén ne legyen kifüggesztve az EU lobogója, helyette helyezzék ki oda a címeres magyar zászlót. Ezt követően Novák Előd átadta az uniós zászlót a házelnöki jogokat jelenleg gyakorló Lezsák Sándor alelnöknek.

„Gratulálok a sikeres épületfenntartói tevékenységhez!” – válaszolt a Jobbik képviselőjének Orbán Viktor, emlékeztetve, az első Orbán-kormány döntött a magyar zászló kötelező kihelyezéséről a középületekre.

„A nemzeti együttműködés rendszerében nincsenek oligarchák” – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a parlamentben. A kormányfő az LMP-s Karácsony Gergely azonnali kérdésére válaszolt, amiben általa Fidesz közelinek gondolt gazdasági szereplőket emlegetett. Orbán Viktor úgy felelt: a nemzeti együttműködés rendszerében nagytőkések vannak, oligarchák azonban nincsenek és nem is lesznek. „A mi fölfogásunk szerint oligarcha az a milliárdos, aki közvetlen politikai hatalmat is akar szerezni a gazdasági súlya mellé (…) és elfoglal például egy pártot (…) vagy miniszterelnökké választják” – mondta, megjegyezve, hogy a Fidesz ezt ellenzi és visszautasítja. „A Fidesz a középosztály kezében fogja tartani a hatalmat” – húzta alá. Hozzátette, kormánya azt szeretné, ha minél több nagytőkés, sikeres középosztálybeli, és minél kevesebb szegény ember lenne Magyarországon, ehhez pedig sikeres vállalkozásokra van szükség.

Hirdetés
Hirdetés

Szavazás

Ön szerint plagizáltak a dánok?



Időpont
2013
05
22
Megye
Város
Mozi
KERESÉS