Bármelyik pillanatban jöhet a jó hír

LM, 2012. június 15., péntek 08:16, frissítve: péntek 13:32
Magyarország készen áll a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az Európai Unióval folytatandó hivatalos tárgyalásokra, és bármelyik pillanatban érkezhetnek olyan hírek az IMF-től, hogy ezek megindulhatnak – mondta Orbán Viktor miniszterelnök az MR1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorában péntek reggel. Az interjúban beszélt arról is, szerinte Magyarországnak érdemi vitát kell folytatnia a következő egy-két évben arról, hogy a jellegében teljesen megváltozott eurózónához akar-e csatlakozni.
Fotó: MTI

A jegybanktörvényre kitérve a kormányfő közölte: a kabinetnek nem fűződik semmilyen különleges érdeke ahhoz, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) mostani vezetősége mandátumának lejártáig kinevezzenek egy harmadik alelnököt. „Van egy törvényünk, amely szerint ez lehetséges, a törvényt nem fogjuk módosítani, de szívesen megállapodunk arról, hogy a mostani jegybankelnöki vezetés mandátumának lejártáig nem nevezünk ki új alelnököt” – mondta, hozzáfűzve, „papírunk van arról, hogy mi betartjuk az EU-val kötött szerződésünket jegybankügyben”. Azon szervezetek álláspontját pedig, amelyeknek csak véleményezési joguk van – így például az Európai Központi Banknak –, „olyan mértékig vesszük figyelembe, ameddig azt indokoltnak lájuk” – közölte, megjegyezve, hogy szerinte ez megtörtént. Kijelentette egyúttal, hogy a magyar parlament nem adhatja fel a szuverenitását.

Nem rajtunk múlik

„Az MNB a magyar pénzügyi rendszer része. Az MNB-nek senki sem adhat utasítást, ideértve az Európai Központi Bankot is”, nem pedig csak a magyar kormányt – szögezte le Orbán Viktor. Magyarország készen áll az IMF/EU-tárgyalásokra, „nem rajtunk múlik, hogy mikor kezdjük el”, az EU már zöld lámpát adott, tehát „bármelyik pillanatban jöhetnek arról szóló hírek az IMF-től, hogy a tárgyalások megindulhatnak” – jelezte.

Le kell győzni a hagyományos európai térségekben jelentkező, válságból fakadó bővítési fáradtságot – Orbán Viktor szerint ez a magyar külpolitika jelenleg egyik legfontosabb törekvése. A kormányfő ezt azután mondta, hogy pénteken Budapesten megbeszélést folytatott Igor Lukšić montenegrói miniszterelnökkel.


Ilyen egy rendes ország büdzséje

A jövő évi költségvetés tervezetéről Orbán Viktor kifejtette: „egy rendes ország” nem az év utolsó óráiban fogadja el büdzséjét, hanem már az év közepén tudja, milyen keretfeltételek között működik majd a gazdasága a következő esztendőben. „Most léptünk arra az ösvényre, amin érdemes járni” – mondta a költségvetési törvényjavaslat pénteki benyújtására utalva, hozzátéve, hogy a halogatás helyett a rugalmasság a fontos, meg kell ugyanis őrizni a kabinet akcióképességét, s ezt szolgálják a tervezett jelentős tartalékok is.

A büdzsé céljának a kormányfő azt nevezte, hogy Magyarország a saját lábára tudjon állni. A 2013-es költségvetés szerinte tovább növeli a munkalehetőségek számát és csökkenti az adósság szintjét, egyúttal nem fordulhat elő, hogy egy terület kevesebb pénzből gazdálkodjon jövőre, mint idén.

Varga Mihály, az IMF-tárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter az m1 Ma Reggel című műsorában azt mondta, ha az egyeztetések után a jövő héten be tudják nyújtani a jegybanktörvény módosításait, akkor arról június végéig dönthet az Országgyűlés. Ezután már az Európai Unión és a Nemzetközi Valutaalapon múlik, hogy mikor kezdődnek a tárgyalások. A tárca nélküli miniszter azt mondta, megnőtt az esélye annak, hogy már a nyáron elinduljanak a megbeszélések.


Vannak még szempontok

Az előterjesztést a Fidesz–KDNP-frakció még nem tárgyalta – folytatta –, így „vannak még olyan szempontok, amelyeket javasoltak nekünk a parlamenti képviselőink, de ez a költségvetés nem oldja meg, ezért még számítok komoly és érdemi megbeszélésekre a frakcióval”. Példaként említette a képviselőcsoportnak azt az igényét, hogy javítsák a fizikai munkát végzők bérhelyzetét. A költségvetést pénteken nyújtják be a parlamentnek, a főszámokat még a nyári szünet előtt elfogadják, majd szeptemberben véglegesítik – vázolta fel a menetrendet.

Árfolyam

A forint árfolyamára kitérve megjegyezte, az európai gazdaság bizonytalansága miatt arra érdemes felkészülni, hogy a magyar fizetőeszköz árfolyama a jövőben is ingadozni fog; a forintnál jóval erősebb valutáknál is ez a helyzet.

A kormányfő a rádióinterjúban ismertette azt a kormánydöntést is, hogy felmondják a PPP-beruházásokról – vagyis az állam és a magántőke bevonásával készülő nagyberuházásokról – szóló szerződéseket, „kiváltjuk belőle az államot, és az emberek visszakapják a sportpályákat, a csarnokokat meg a tanuszodákat, és azokat biztonságosan működtetjük a jövőben”.

A kormány 2012-ben 15 milliárd forint forrást biztosít a PPP-konstrukcióban megvalósult, jellemzően sport-projektek lezárására - hangsúlyozta Hegmanné Nemes Sára, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium vagyonpolitikáért felelős államtitkára kormányszóvivői tájékoztatón.  A fejlesztési tárca célul tűzte ki maga elé, hogy megszüntesse azokat a PPP-szerződéseket, amelyeket balliberális időkben kötöttek hárommilliárd forint értékben. A felszámolások bekövetkeztével több kistelepülés is megmenekülhetne a csődtől – írta meg a Magyar Nemzet.


Vita a csatlakozásról

A miniszterelnök – az euróövezet válságával összefüggésben – beszélt arról is, hogy szerinte Magyarországnak érdemi vitát kell folytatnia a következő egy-két évben arról, hogy a jellegében teljesen megváltozott eurózónához akar-e csatlakozni. Orbán Viktor ezt azzal magyarázta, hogy szerinte az eurózónában egy nagyon erős, a nemzeti függetlenséget, szuverenitást jelentősen korlátozó központosítás zajlik majd le. A magyar kormányoldal a nemzetek Európájában hisz, nem a birodalmi koncepcióban – jelezte, majd azt mondta: „ha Európa a saját lábára akar állni, és nem akar a világ beteg embere lenni (...), akkor át kell vennie az események irányítását a pénzpiacoktól”.

Artner Annamária, a Magyar Tudományos Akadémia Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpontja Világgazdasági Intézetének tudományos főmunkatársa úgy látja, hogy a jelenlegi helyzetben az euróövezetet csak az menthetné meg, ha tagjai lemondanának nemzeti szuverenitásuk újabb részéről.


A hétvégi görögországi választásokról szólva úgy vélekedett: a görög emberek fogják eldönteni, hogy kik alakítsák meg a kormányt, és ezt nem szabad kívülről befolyásolni.

Áder egy akkurátus ember

Orbán Viktor miniszterelnök szerint a közélet minden szereplőjének számolnia kell azzal, hogy Áder János államfő ragaszkodni fog ahhoz, hogy a jogszabályok előírásai teljes mértékben megvalósuljanak a törvényhozás során. A kormányfő ezt azzal kapcsolatban mondta, hogy a köztársasági elnök a beiktatása óta több törvényt is visszaküldött a parlamentnek eljárási hiba miatt.

Fotó: MTI


A köztársasági elnök úr egy mindenki által elismerten magas szinten iskolázott jogász, ezért abban biztosak lehetünk, hogy – lásd, egy akkurátus ember, én elég régóta ismerem őt – ott elhajlás nem lesz: amit a jogszabályok előírnak, annak bizony száz százalékig meg kell valósulniuk” – hangsúlyozta Orbán Viktor, hozzátéve, hogy ezzel a közélet minden szereplőjének számolnia kell.

Egy további kérdésre a kormányfő ehhez hozzátette: tiszteli a jogrendszer szabályait, és örül, hogy Áder János maradéktalanul érvényt szerez ennek.

Forrás: MTI
hirdetés
Vélemény
Zárt rendszerek fogságában
Körmendy Zsuzsanna
Azt gondoltuk, hogy az ideológiai szürke ötven árnyalata többé nem lehetséges
Legolvasottabb
Legfrissebb
  1. 15:42
  2. 15:35
  3. 15:31
  4. 15:22
  5. 15:18
  6. 15:10
  7. 15:09
  8. 15:00
  9. 15:00
  10. 14:54
  11. 14:40
  12. 14:33
  13. 14:27
  14. 14:25
  15. 14:14
  16. 13:59
  17. 13:43
  18. 13:35
  19. 13:29
  20. 13:24
  21. 13:23
  22. 13:20
  23. 13:18
  24. 13:13
  25. 13:08
  26. 12:58
  27. 12:53
  28. 12:47
  29. 12:45
  30. 12:43
  31. 12:33
  32. 12:32
  33. 12:30
  34. 12:15
  35. 12:15
  36. 12:12
  37. 12:12
  38. 12:06
  39. 12:02
  40. 11:52
  41. 11:51
  42. 11:50
  43. 11:44
  44. 11:36
  45. 11:36
  46. 11:31
  47. 11:25
  48. 11:23
  49. 11:19
  50. 11:13
  51. 11:13
  52. 11:11
  53. 11:07
  54. 11:00
  55. 11:00
  56. 10:54
  57. 10:41
  58. 10:40
  59. 10:36
  60. 10:33
  61. 10:30
  62. 10:28
  63. 10:27
  64. 10:24
  65. 10:14
  66. 10:03
  67. 10:01
  68. 09:46
  69. 09:33
  70. 09:30
  71. 09:27
  72. 09:21
  73. 09:20
  74. 09:17
  75. 09:12
  76. 09:07
  77. 09:02
  78. 08:50
  79. 08:50
  80. 08:44
  81. 08:42
  82. 08:30
  83. 08:17
  84. 08:15
  85. 08:01
  86. 07:59
  87. 07:45
  88. 07:39
  89. 07:33
  90. 07:27
  91. 07:22
  92. 07:20
  93. 07:05
  94. 06:58
  95. 06:58
  96. 06:47
  97. 06:41
  98. 06:23
  99. 05:57
  100. 00:01
hirdetés