Őri elismerte: ő utalt pénzt Zuschlag apja számlájára
• Katus Ferenc Ryan közlegényhez hasonlította magát
Több, a vádiratban szereplő alapítvány és egyesület pályázatával kapcsolatban Őri András elismerte, hogy részt vállalt összeállításukban, és a beszámolót is ő készítette. A fővárosban beadott pályázatok elkészítésében emlékei szerint nem vett részt, de nem zárta ki, hogy az ügyintézésben részt vállalt. A nemzetközi pályázatokban történt részvételét is tagadta. A vádiratban szereplő egyesületek folyószámlájáról vett fel pénzt, a saját és mások számlájára is utalt pénzt – mondta. Átnézte az iratokat, amelyek alapján elismerte, hogy idősebb Zuschlag Jánosnak is ő utalt pénzt, hangsúlyozta azonban, hogy „a felvett pénzekről nem rendelkezett, azokat, egy esetet kivéve, Zuschlag Jánosnak átadta”.
Őri András korábban a bíróságon nem tett vallomást, de a nyomozati szakban tett vallomását megerősítette. Egy nyilatkozatot tett, amely szerint nem volt lehetősége, hogy megtagadja felettese, Zuschlag János utasításait.
A negyedrendű vádlott 2002-ben egyetemistaként került az Országgyűlés Hivatalához, ahol az MSZP-frakció gyermek-, ifjúsági és sport munkacsoportjánál dolgozott munkatársként. 2002–2004 között az országgyűlési képviselőként tevékenykedő Zuschlag János elsőrendű vádlott mellett tevékenykedett, az ő utasítására vett részt pályázatok elkészítésében.
Prácser László kilencedrendű vádlott is vallomást tett hétfőn a bíróság előtt. Prácser Lászlót az ügyészség jelentős kárt okozó, folytatólagosan, üzletszerűen, bűnszervezetben elkövetett csalás bűntettével mint társtettest, és magánokirat hamisításával mint tettest vádol. A vádlott védője eljárási szabálytalanságokra hivatkozott az ügyészség eljárásával kapcsolatban. Német Zsolt ügyész válaszában hangsúlyozta: a lefoglalt anyagokról és az azokról letöltött dokumentumokról a vádlottak és védőik másolatot kaptak, azok alapján ellenőrizhető a vádhatóság eljárása.
(MTI)
MNO vezető hírek
Bár Botka László két évvel ezelőtt nem vállalt országos vezető tisztséget az MSZP-ben, most mégis bejelentkezett választmányi elnöknek. A Magyar Nemzetnek adott interjújában azt állítja, nem azért indul a posztért, hogy 2014-re biztos befutóhelye legyen a párt listáján. Hozzátette mindehhez, hogy biztos abban, a következő választáson is elnyeri a szegediek bizalmát.
A Magyar Nemzetnek is megerősítették a hvg.hu hírportál értesülését, miszerint Orbán Viktor beszélt a magyar kormányt és személyét megcélzó puccskísérletről.
Annak ellenére nem fenyegeti a MÁV-Startot az, hogy tiltott állami támogatás miatt elmarasztalja az Európai Unió, hogy az év végén lejár a szerződése.
A svéd miniszterelnök szerint változtatni kellene az eddiginél hosszabb munkavállalást elutasító hozzáálláson.