Őrizetbe vették Demszky főtanácsadóját
Az ex-BKV-s Regőczi Miklós és Zelenák Tibor is bilincsben
Őrizetbe vette a rendőrség Mesterházy Ernőt, a főpolgármesteri főtanácsadót hűtlen kezeléssel gyanúsított meg szerdán a Budapesti Rendőr-főkapitányság – tudta meg az MTI. Szerdán délelőtt már házkutatást tartottak Mesterházy volt székhelyén, a Kormányzati Koordinációs Központban, Demszky irodájától néhány ajtónyira. Időközben Regőczi Miklóst, a BKV Zrt. volt kommunikációs vezérigazgató-helyettesét és Zelenák Tibor volt kommunikációs főosztályvezetőt is őrizetbe vette a rendőrség.
• Demszky: Meglepett, Mesterházy Ernő közeli munkatársam
• A Főpolgámesteri Hivatal egyik irodájában kutakodott a rendőrség
| Kövér László szerint a BKV szimbolizálja azt a rendszert, amelyet az MSZP-SZDSZ koalíció az elmúlt nyolc esztendőben kiépített annak érdekében, hogy milliárdokat szivattyúzzanak ki a közpénzekből. A Fidesz országos választmányának elnöke a Nógrád megyei Bátonyterenyén szerdán tartott sajtótájékoztatón azt mondta: ha azt a kérdést akarnánk feltenni, hogy miért van az ország a mostani nyomorúságos állapotában, „a BKV-ügyek adják meg a választ”. „Mert szemben a demokráciák átlagos állapotával, ahol kétségkívül elő szoktak fordulni korrupciós ügyek, de ezek rendszerhibaként értelmezhetők, Magyarországon ez maga a rendszer lett az elmúlt nyolc esztendőben” – fogalmazott. Kövér László hozzátette: ezért annak a politikai garnitúrának kell viselnie a felelősséget – nem csak politikai, erkölcsi, de reményeik szerint jogi értelemben is –, amelyik az elmúlt nyolc évben „ide juttatta az országot”. (mti) |
A rendőrség korábbi közlése szerint Mesterházy Ernőt azzal gyanúsítják: szándékosan rábírta a BKV vezetőit arra, hogy vagyonkezelési kötelezettségüket megszegve indokolatlan és szükségtelen szolgáltatások igénybevételére vonatkozó szerződéseket kössenek. Az MTI úgy tudja, a gyanúsítás ellen a főtanácsadó panasszal élt.
Mesterházy Ernő 2004-ben tűnt fel Demszky mellett, és a kegyvesztett, a főpolgármester-helyettesi tisztségét is elvesztő Atkári János helyett lett a főpolgármester legfőbb bizalmasa, főtanácsadója. Az alternatív zenekarok (A. E: Bizottság, Európa Kiadó) menedzselésével és a Bahia bolthálózattal berobbanó üzletember egyre nagyobb befolyásra tett szert a fővárosban. Többen neki tulajdonítják a „régi” fővárosi SZDSZ-es politikusok félreállítását és az MSZP-vel, Hagyó köreivel való szövetség szorosabbra fűzését. Mesterházynak egy hangzatos, Kormányzati Koordinációs Központnak elnevezett „szervezetet” hoztak létre, ami a Főpolgármesteri Hivatal első emeletén, a 108-as szobában működött, Demszky irodájától és a tanácsteremtől (I. em. 122) néhány ajtónyira. Hogy pontosan mi is volt a 108-as szobában, arról a hivatal sajtóosztályán sem tudtak felvilágosítást adni az MNO-nak. A koordinációs központot, ahol szedán délelőtt a BRFK emberei házkutatást tartottak, egy január 19-én kelt főjegyzői intézkedés szüntette meg. Ebből lehetett következtetni arra, hogy Mesterházy főtanácsadói karrierjének is vége szakadt.
Újabb BKV-s ex-vezetők is bilincsben
Regőczi Miklóst, a BKV Zrt. volt kommunikációs vezérigazgató-helyettesét és Zelenák Tibor volt kommunikációs főosztályvezetőt is őrizetbe vette a Budapesti Rendőr-főkapitányság szerdán - tudta meg az MTI. Tafferner Éva, a BRFK szóvivője megerősítette, hogy a közlekedési vállalat két volt vezető beosztású munkatársát, valamint a fővárosi főtanácsadót is őrizetbe vették hűtlen kezelés gyanúja miatt.
A rendőrség hivatalos honlapján megjelentek szerint Regőczi Miklós megalapozottan gyanúsítható, hogy mint a BKV egykori értékesítési és kommunikációs vezérigazgató-helyettese, a társaság veszteséges működése ellenére a vagyonkezelési kötelezettségük megszegésével a BKV nevében szükségtelen és indokolatlan kommunikációs szolgáltatások igénybevételére vonatkozó vállalkozói és megbízási szerződéseket kötöttek illetve igazoltak különböző teljesítéseket. (Zelenák Tibort, mint a BKV egykori főosztályvezetőjét ugyanezzel gyanúsítják.) R. Miklóst hűtlen kezelés bűntett elkövetése, Z. Tibort bűnsegédként elkövetett hűtlen kezelés bűntett elkövetése megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki a nyomozók. Regőczi Miklós tevékenységével 12 cég vonatkozásában mintegy 81 millió forint, Zelenák Tibor 6 cég vonatkozásában több mint 30 millió forint vagyoni hátrányt okozott a közlekedési társaságnak – áll a police.hu-n megjelent közleményben.
(MTI, MNO)
MNO vezető hírek
A svéd miniszterelnök szerint változtatni kellene az eddiginél hosszabb munkavállalást elutasító hozzáálláson.
Általános sztrájkot hirdettek péntekre és szombatra a görög szakszervezetek.
Navracsics Tibor szerint a kormánynak továbbra is alapvető célja, hogy a Magyarországgal kapcsolatos véleményeket tárgyszerűség jellemezze.
Az Athénból érkező hírek mozgatták csütörtökön a forint árfolyamát. Szakértők szerint a Nemzetközi Valutaalappal történő megállapodásig nem valószínű, hogy az euróárfolyam kilép a 290–292 forintos sávból.