Orvosok is érintettek a gigacsalásban

BL, 2012. július 11., szerda 20:23, frissítve: szerda 20:23
Vádat emelt a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség a hazai egészségbiztosítás történetének eddigi legnagyobb, egymilliárd forintos csalási ügyében, amelyben 13 orvos is érintett – értesült szerdán az MTI Hírcentrum.

Az m1 Híradója úgy tudja, hogy a vádirat szerint a kórházakban dolgozó orvosok 2008 januárja és 2010 májusa között több mint tízezer esetben állítottak ki fiktív vényeket speciális kötszerekre, amelyek felhasználását fiktív bizonylatokkal igazolták. Miskolczi Ivett, a megyei főügyészség szóvivője a Híradónak azt mondta, 24 ember ellen különösen jelentős kárt okozó csalás bűntette és más bűncselekmények miatt emeltek vádat, két kivétellel valamennyi vádlottal szemben végrehajtandó szabadságvesztés büntetés kiszabását kérték.

A Híradó információi szerint 13 orvos is érintett az ügyben, ötük esetében az ügyészség azt is kéri a bíróságtól, hogy mellékbüntetésként tiltsa el őket foglalkozásuk gyakorlásától.

Idézték Deme Natáliát, a Nemzeti Nyomozó Iroda gazdaságvédelmi főosztályának nyomozóját is, aki márciusban azt mondta, több mint egymilliárd forintot igényeltek vissza a csalásban részt vevők. A fiktív recepteket felíró orvosok öt év börtönt, a csalássorozat kitervelői és végrehajtói pedig akár tizenöt év fegyházbüntetést is kaphatnak – hangzott el a hírműsorban.

Forrás: MTI
hirdetés
Vezércikk
Vona mutatványa
Szerető Szabolcs
Vona Gábor okkal feltételezheti, hogy most érdemes kockáztatnia.
Legolvasottabb
Legfrissebb
  1. 1
  2. 2
  3. 3
  4. 4
  5. 5
  6. 6
  7. 7
  8. 8
  9. 9
  10. 10
  11. 11
  12. 12
  13. 13
  14. 14
  15. 15
  16. 16
  17. 17
  18. 18
  19. 19
  20. 20
  21. 21
  22. 22
  23. 23
  24. 24
  25. 25
  26. 26
  27. 27
  28. 28
  29. 29
  30. 30
  31. 31
  32. 32
  33. 33
  34. 34
  35. 35
  36. 36
  37. 37
  38. 38
  39. 39
  40. 40
  41. 41
  42. 42
  43. 43
  44. 44
  45. 45
  46. 46
  47. 47
  48. 48
  49. 49
  50. 50
hirdetés