Ott van a torkunkban a H1N1? Vérmintát vettek a gyerekektől
Vérmintákat vettek laboratóriumi vizsgálatra a bakonyoszlopi nevelőotthon valamennyi lakójától, ugyanis a több mint negyven gyermek csaknem felénél annak ellenére jelentkeztek influenzás tünetek, hogy megkapták a H1N1-járvány elleni védőoltást – tájékoztatta Bujdosó László főorvos, a közép-dunántúli regionális tisztiorvosi szolgálat igazgatója kedden az MTI-t.
• Nem elég hatásos a H1N1 elleni vakcina? Beoltott gyerekek betegedtek meg
• Fenyegetéssel készteti beosztottjait az oltatásra a főigazgató?
• Nem elég hatásos a H1N1 elleni vakcina? Beoltott gyerekek betegedtek meg
• Fenyegetéssel készteti beosztottjait az oltatásra a főigazgató?
Hirdetés
Az igazgató ugyanakkor rámutatott arra is, hogy az új influenza jelenléte még nem jelenti azt, hogy az megbetegedést is okozott, tehát a H1N1 vírus „felelős” a tünetekért. A laborvizsgálatok során derül majd ki, hogy a H1N1 vírusnak volt-e „kórokozó szerepe”. A tünetek egyébként enyhe lefolyásúak voltak, kisebb láz és köhögés jelentkezett a gyerekeknél, akik közül kórházba senki sem került – mondta Bujdosó László, megjegyezve, hogy már valamennyien gyógyultnak tekinthetők és szövődmények nem alakultak ki náluk. A védőoltás nem jelent „üvegbúrát”, tehát attól még bejut az ember szervezetébe a vírus, „ott van a torkunkban”, csak nem képes megbetegedést okozni – fogalmazott a főorvos.
Rámutatott arra is: a vakcináról nem lehet kijelenteni azt, hogy tökéletes és teljes biztonságot nyújt, de a klinikai tesztek során a 12 év alatti gyermekek 80 százaléka, a 12 év felettieknek pedig a 90 százaléka „produkált erőteljes immunválaszt” a védőoltásra. Nagyon lényeges ugyanakkor azt is tudni, hogy a többiek sem voltak közömbösek a védőoltásra, csak lényegesen gyengébben reagált az immunrendszerük. A Bakonyoszlopon megbetegedett gyermekek antivirális gyógyszeres kezelést is kaptak – mondta a főorvos.
(MTI)
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
MNO vezető hírek
Ukrajnában szombatra 122-re emelkedett az egy hete tartó rendkívüli hideg áldozatainak száma, a zord időjárás miatt az ország 17 ezer iskolájában tanítási szünetet rendeltek el.
Egy hónapos hadgyakorlatot kezdett szombaton az iráni Forradalmi Gárda a nemzetközi olajkereskedelem szempontjából stratégiai fontosságú Hormuzi-szoros közelében.
Életének 78. évében meghalt Csurka István – tudatta Papolczy Gizella, az író, politikus hozzátartozója szombat délelőtt az MTI-vel.
Több megyére riasztást adtak ki a havazás miatt. Összesen 38 embert vittek a rendőrök péntekről szombatra virradó éjszaka közterületekről melegedőkbe.