Oktatás

Palkovics: A tankerületi központ irányít, az iskola dönt

MTI, 2017. január 11., szerda 13:25
Az új tankerületi központok feladata a koordináció, a szolgáltatás, a döntések az iskolákban születnek ezután – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) oktatásért felelős államtitkára az M1 aktuális csatornán szerdán.

Palkovics László emlékeztetett, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) felé az egyik legfőbb kritika az volt, hogy a szervezet túl centralizált, a döntések az iskoláktól nagyon távol kerültek.

Ezért hoztak létre januártól 58 tankerületi központot, amelyek fizikailag is közelebb vannak az iskolákhoz, valamint egy-egy központhoz lényegesen kevesebb intézmény tartozik, így több figyelem jut az egyes iskolákra – hangsúlyozta az államtitkár.

A pedagógusok továbbképzési rendszerének átalakításáról azt mondta, gyorsan változik a világ, az egyetemen megszerzett tudás már nem biztos, hogy aktuális, ezért szükséges az ismeretek felfrissítése. A továbbképzésen olyan tudást kellene megszerezni, amelyekre valóban szükségük van a tanároknak az adott iskolában, ezért a legalkalmasabb helyszín a képzésekre az az egyetem, ahol a pedagógus a diplomáját szerezte.

Palkovics László a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában a PISA-felmérésről azt mondta, az eredmények javulása érdekében mindenkinek feladata van: az oktatásirányításnak főleg a tartalmi és képzési ügyeket illetően, a fenntartónak pedig eszközöket kell biztosítania.

Az államtitkárt kérdezték arról a Magyar Időkben szerdán megjelent cikkről is, amely szerint majdnem 30 ezer olyan egykori főiskola vagy egyetemi hallgatót tart számon az Oktatási Hivatal, akik 2005 előtt kezdték meg tanulmányaikat, de még nem abszolváltak, vagy elhalasztották az államvizsgát.

Palkovics László ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott, az államnak esetükben már nincs tennivalója, az utolsó törvénymódosítás szerint azok, akik 2016. szeptemberig megszerezték az abszolutóriumot, 2018. szeptemberig letehetik a záróvizsgát. Megjegyezte ugyanakkor, hogy ha valaki a tudását több mint tíz évvel ezelőtt szerezte, de az erről szóló papírt csak most kapja meg, akkor a munkaerőpiac „sajátosan” fog rá nézni.

hirdetés
hirdetés
hirdetés
Marabu
Hídszakadás
Marabu
Az az eltűnt másfél milliárd mégsem ablakon kidobott pénz volt. Inkább ablakon bedobott pénz.
Legolvasottabb
Legfrissebb
Riport, háttér, interjú
hirdetés

Hozzászólások - db

A hozzászólások mutatása