Páva: Pécs megérdemli, hogy radarmentes város legyen

MNO

2010. március 17., szerda 19:58
Százak ünnepelték Pécsett a Legfelsőbb Bíróság (LB) Tubes-perben hozott szerdai döntését, amelyben új eljárásra kötelezte a Honvédelmi Minisztérium (HM) építési osztályát a NATO-radar telepítésének ügyében.
Hirdetés
A Jókai téren összegyűlt tömeg tapssal és ovációval fogadta a városnak és a civileknek a budapesti bírósági tárgyalásról érkező képviselőit. Voltak, akik elhozták magukkal a lokátorellenes tüntetésekről ismert transzparenseket, zászlókat és „radar” feliratú ernyőket.

Vicze Csilla, a Civilek a Mecsekért Mozgalom (CMM) szóvivője, miután kiszállt a „küldöttséget” szállító mikrobuszból, úgy fogalmazott: a bíróság iránymutató, előremutató határozatot hozott, amely megítélése szerint új korszak, új szemlélet kezdetét jelentheti. Olyanét, melyben a környezet és a természet védelme a korábbinál sokkal hangsúlyosabb szerepet kaphat.

Páva Zsolt, Pécs fideszes polgármestere beszédében arra utalt, hogy tíz hónappal ezelőtt, polgármester-választási kampányában megígérte: „ha a választás úgy alakul, nem épül radar” a Tubesen. „Túl vagyunk a választáson, túl vagyunk a mai ítéleten, ezzel a dolog be van fejezve” – mondta. A politikus köszönetet mondott mindazoknak, akik szerepet vállaltak a radarellenes küzdelemben. Azt mondta: Pécs nemcsak kulturális fővárosi címére, hanem lelkes, civil ügyekért, városáért és környezetéért kiállni képes közösségére is büszke lehet. „Ezért a bátor magatartásért Pécs és minden lakója megérdemli – jegyezte meg Páva –, hogy a baranyai megyeszékhely biztonságos, szép, radarmentes város legyen a következő száz évben is.”

(MTI)
Jelenlegi érték
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
Szavazatok száma: 0
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

MNO vezető hírek

Rekordösszegű, 26 milliárd dollár értékű megállapodás született az egyik oldalon szövetségi és szövetségi állami hivatalok, a másikon pedig öt amerikai nagybank között.

Jövő szerdán dönthetnek az euróövezeti országok pénzügyminiszterei a Görögország pénzügyi támogatására szánt újabb intézkedéscsomagról, ha addig a görög parlament is jóváhagyja a politikai erők között csütörtökön született elvi megállapodást a megszorító intézkedések kiterjesztéséről.

Bár Botka László két évvel ezelőtt nem vállalt országos vezető tisztséget az MSZP-ben, most mégis bejelentkezett választmányi elnöknek. A Magyar Nemzetnek adott interjújában azt állítja, nem azért indul a posztért, hogy 2014-re biztos befutóhelye legyen a párt listáján. Hozzátette mindehhez, hogy biztos abban, a következő választáson is elnyeri a szegediek bizalmát.

A Magyar Nemzetnek is megerősítették a hvg.hu hírportál értesülését, miszerint Orbán Viktor beszélt a magyar kormányt és személyét megcélzó puccskísérletről.

Fülbevaló