Kard

Perre megy Kovács Tamás, amiért menesztették

PR, 2012. május 21., hétfő 16:17
A június közepén sorra kerülő vívó Európa-bajnokságon már nem Kovács Tamás irányítja szövetségi kapitányként a kardozókat, mivel megszűnt a poszt, és a szövetség egyoldalúan szerződést bontott vele.

A szakembernek, aki tavaly február elején került vissza a fegyvernem élére, november 30-ig volt szerződése, s mivel a szövetség ellenszolgáltatás nélkül mozdította el posztjáról, most bírósághoz fordul. Füleky András, a Magyar Vívó Szövetség (MVSZ) ügyvezető igazgatója az MTI megkeresésére úgy reagált, hogy a szerződésben a felmondást a polgári törvénykönyvre hivatkozva szabályozták, ennek alapján történt meg a menesztés.

„Az lett volna a korrekt, ha június 30-ig, a tisztújításig maradhatok. Véleményem szerint egyébként a sikertelen kvalifikációs sorozat után mindenkinek, az elnökségnek, a szakvezetőknek le kellett volna mondaniuk. Három héttel az olimpiai előtt tisztújítást tartani pedig értelmetlen, ezt áprilisban vagy az olimpia után, szeptemberben kellett volna megtartani” – fogalmazott Kovács Tamás.

„Határozott idejű szerződést csak fegyelmi okra hivatkozva lehet felmondani, de erről az én esetemben nem volt szó. A szövetség azzal érvel, hogy megszűnt a poszt… Én magam azért nem mondtam le, mert nem akartam egyedül elvinni a balhét, a sikertelenséghez ugyanis nagyon sokan hozzájárultak még” – tette hozzá a múlt kedden menesztett kapitány.

Kovács Tamás arról is beszélt, hogy rövid volt az idő, amit a kardozókkal tölthetett, az, hogy a férficsapat lemarad az olimpiáról, gyakorlatilag már tavaly ősszel, a cataniai világbajnokságon eldőlt. „A tavaszi utolsó két verseny, a padovai és a moszkvai már inkább csak a bundáról szólt” – mondta.

Az utolsó selejtezős versenyt követően Kovács Tamás az MNO-nak hangsúlyozta: ma sem döntene másként, a fiatalokra számítana a sorsdöntő világkupán. A szakember a márciusi interjúban úgy fogalmazott: kétségkívül fájó, hogy nem jutott ki a csapat az olimpiára, mert „egy páratlan sorozat szakad meg, de egyszer minden sorozatnak vége lesz. A gyerekek minden munkát elvégeztek, az ő nevükben és a magaméban is mondhatom, hogy tiszta a lelkiismeretünk”.


„Sokat tettek azért, hogy ilyen mélységbe kerüljön a sportág”

A férfi kardválogatott hatodik lett a tavaly októberi vb-n. A londoni játékokra csupán négy vívónak – a tőröző Mohamed Aidának, a párbajtőröző Szász Emesének és Imre Gézának, valamint a kardozó Szilágyi Áronnak – sikerült kvótát szereznie. Egy hosszabb időszakot értékelve a hazai vívósport történéseivel kapcsolatban Kovács Tamás hozzátette: „Ez az elnökség sokat tett azért, hogy szakmailag és morálisan ilyen mélységbe kerüljön a sportág és hogy olyan embereket, mint Gémesi György, Kulcsár Győző vagy én magam, eltávolítson a sportág vezetéséből.”

Kovács Tamás 1980 és 2007 között főtitkári, szövetségi kapitányi és technikai igazgatói feladatokat látott el a vívószövetségben, majd a Magyar Olimpiai Bizottság sportigazgatója volt, mielőtt visszatért volna a víváshoz. A tőrözőknek 2010 nyara, a párbajtőrözőknek pedig idén február óta nem volt szövetségi kapitányuk. Az irányítást vezetőedzők – Beliczay Sándor (férfi tőr), Solti Antal (női tőr) és Mincza-Nébald Ildikó (párbajtőr) – látják el.

Megállapították, hogy nem indokolt a poszt fenntartása

Füleky András Kovács Tamás szavaira reagálva emlékeztetett rá, hogy az elnökség az áprilisi ülésén meghallgatta a szakmai vezetőknek a kvalifikációs időszakról szóló beszámolóját, de egyiket sem fogadta el, mert azt állapította meg, hogy az elért eredmények elmaradtak a szövetségi elvárástól és az eredeti vállalásoktól is. A vezető testület csalódásként értékelte, hogy egyetlen csapat sem szerzett kvótát, s mivel mind a négy szakvezető azt írta, hogy a feltételek adottak voltak, a kudarcnak csak szakmai okai lehettek.

„Az elnökség ezzel párhuzamosan megállapította, hogy nem indokolt a szövetségi kapitányi poszt fenntartása, mivel az olimpián csak egyéni versenyzők szerepelnek, addig pedig csupán egy Európa-bajnokság van hátra. Mostanra pedig már csak Kovács Tamás töltötte be ezt a posztot, ezért az elnökség felhatalmazott engem mint ügyvezető igazgatót, hogy május 15-i hatállyal mondjam fel a szerződését” – folytatta Füleky András.

Az ügyvezető igazgató szerint áprilisban nem lehetett volna megtartani a tisztújítást, mert márciusra még nem voltak készen a beszámolók, márpedig a közgyűlést egy hónappal a tervezett időpontja előtt kell összehívni. Hogy szeptemberben lehetett volna-e, azon el lehet gondolkodni, de így döntött az elnökség, amely egyébként éppen azért határozott úgy, hogy nem akar a tisztújítás gátja lenni, mert érzékelte, hogy a szövetségnek szakmailag, gazdaságilag és erkölcsileg meg kell újulnia – tette hozzá.

Forrás: MTI
hirdetés
Tollhegyen
Francia kapcsolat
Pilhál György
Medgyessy nem is tagadja, hogy dolgozott az Alstomnak. Nincs abban semmi kivetnivaló. A munka nemesít.
Legolvasottabb
Legfrissebb
  1. 18:00
  2. 18:00
  3. 17:54
  4. 17:35
  5. 17:30
  6. 17:29
  7. 17:27
  8. 17:20
  9. 17:15
  10. 17:07
  11. 17:03
  12. 16:55
  13. 16:42
  14. 16:38
  15. 16:28
  16. 16:17
  17. 16:15
  18. 16:06
  19. 16:05
  20. 16:01
  21. 16:01
  22. 15:58
  23. 15:52
  24. 15:50
  25. 15:44
  26. 15:41
  27. 15:41
  28. 15:40
  29. 15:35
  30. 15:31
  31. 15:30
  32. 15:28
  33. 15:25
  34. 15:22
  35. 15:16
  36. 15:15
  37. 15:13
  38. 15:08
  39. 15:03
  40. 15:01
  41. 15:01
  42. 14:54
  43. 14:53
  44. 14:52
  45. 14:52
  46. 14:41
  47. 14:27
  48. 14:24
  49. 14:10
  50. 13:59
  51. 13:58
  52. 13:46
  53. 13:32
  54. 13:18
  55. 13:18
  56. 13:10
  57. 13:04
  58. 12:51
  59. 12:35
  60. 12:30
  61. 12:30
  62. 12:21
  63. 12:20
  64. 12:08
  65. 12:00
  66. 11:57
  67. 11:57
  68. 11:45
  69. 11:41
  70. 11:33
  71. 11:30
  72. 11:28
  73. 11:20
  74. 11:17
  75. 11:16
  76. 11:16
  77. 11:12
  78. 11:08
  79. 11:06
  80. 10:57
  81. 10:55
  82. 10:54
  83. 10:53
  84. 10:52
  85. 10:50
  86. 10:45
  87. 10:41
  88. 10:40
  89. 10:35
  90. 10:27
  91. 10:14
  92. 10:09
  93. 10:07
  94. 10:01
  95. 09:47
  96. 09:47
  97. 09:46
  98. 09:44
  99. 09:37
  100. 09:30
hirdetés

Hozzászólások - db

A hozzászólások mutatása