„Porig rombolta a kormány a rendőrség megbecsültségét”
• Emberölés: szégyen és megdöbbenés a rendőrségen
A Fidesz szerint „eddig nem látott mélységbe” süllyed Magyarországon a közbiztonság, az emberek biztonságérzetét alapjaiban rendíti meg, ha a bűn üldözésére felesküdött rendőrök maguk követnek el súlyos bűncselekményt. A helyzetet tovább rontja, hogy Gyurcsány Ferenc „hű bizalmasát” nevezik ki rendészeti miniszternek néhány hónappal a választások előtt – tartalmazza a Lázár János, az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának fideszes elnöke által jegyzett közlemény.
Az ügyészség kezdeményezte a letartóztatást
Kezdeményezte az emberöléssel gyanúsított rendőr és három társa előzetes letartóztatását az ügyészség – tudatta Skoda Gabriella szóvivő szombaton. A csütörtök reggel a fővárosi XVIII. kerületi Csontváry Kosztka Tivadar utcában elkövetett gyilkossággal összefüggésben négy embert gyanúsított meg a Budapesti Nyomozó Ügyészség előre kitervelten, nyereségvágyból elkövetett emberöléssel – tartalmazza a Főváros Főügyészség közleménye. Az egyik gyanúsított a bűncselekmény elkövetésekor a BRFK X. kerületi kapitányságának állományába tartozó hivatásos rendőr volt. A kihallgatás során három gyanúsított vallomást tett, és a gyanúsítás ellen nem élt panasszal – közölte a szóvivő.
A nyomozó ügyészség kezdeményezi az őrizetben lévő négy gyanúsított előzetes letartóztatását. Az eddig nyilvánosságra került információk szerint csütörtökön a XVIII. kerületben egy arab származású férfit öltek meg, akinél sok pénz volt. A férfira két bukósisakot viselő ember támadt rá, egyikőjük egy lövést adott le a dulakodás közben.
Az áldozat a helyszínen belehalt sérüléseibe, a támadók robogóval távoztak a tetthelyről. Az emberölés egyik gyanúsítottja egy 25 éves rendőrtörzsőrmester, aki a X. kerületi rendőrkapitányság bűnügyi osztályának állományában teljesített szolgálatot a készenléti akció alosztály nyomozójaként. A meggyanúsított rendőr szolgálati viszonyát a budapesti rendőrfőkapitány azonnali hatállyal megszüntette.
(MTI)
MNO vezető hírek
Rekordösszegű, 26 milliárd dollár értékű megállapodás született az egyik oldalon szövetségi és szövetségi állami hivatalok, a másikon pedig öt amerikai nagybank között.
Jövő szerdán dönthetnek az euróövezeti országok pénzügyminiszterei a Görögország pénzügyi támogatására szánt újabb intézkedéscsomagról, ha addig a görög parlament is jóváhagyja a politikai erők között csütörtökön született elvi megállapodást a megszorító intézkedések kiterjesztéséről.
Bár Botka László két évvel ezelőtt nem vállalt országos vezető tisztséget az MSZP-ben, most mégis bejelentkezett választmányi elnöknek. A Magyar Nemzetnek adott interjújában azt állítja, nem azért indul a posztért, hogy 2014-re biztos befutóhelye legyen a párt listáján. Hozzátette mindehhez, hogy biztos abban, a következő választáson is elnyeri a szegediek bizalmát.
A Magyar Nemzetnek is megerősítették a hvg.hu hírportál értesülését, miszerint Orbán Viktor beszélt a magyar kormányt és személyét megcélzó puccskísérletről.