Réthelyi Miklós pénteken elmondta: amikor felkérték a tárca vezetésére, nem lehetett rá nemet mondani, és az elmúlt két év minden napján úgy érezte, hogy jól döntött. Most viszont, hogy a kormányzati munka már a következő választás felé tart, úgy látta: vissza kell húzódnia. Bővebben>>>

A miniszter a távirati irodának nyilatkozva felidézte: a kormányalakítás óta nagyon sok kritika érte a minisztériumot, azt kifogásolva, hogy a működése áttekinthetetlen és kezelhetetlen. Ezzel kapcsolatban különböző elképzelések is napvilágot láttak, hogy a tárca milyen csoportosításban működne jobban. Mint Réthelyi Miklós elmondta, már 2010 nyarán felvetődött, hogy a felzárkózás területének is a Nemzeti Erőforrás Minisztériumában (Nefmi) lenne a helye. Hasonló a helyzet az egyházakkal is, hiszen azoknak iskolái, kórházai, szociális és kulturális intézményei egyaránt vannak, így a szoros együttműködés révén hatékonyabbá válhat a kormányzati munka – mondta a miniszter.

A kormány számára a Nefmi az indulástól kezdve kiemelt minisztérium volt, az pedig, hogy további területekért felel a jövőben, azt igazolja, hogy a tárca hatékonyan működött az elmúlt két évben és működik jelenleg is – hangsúlyozta Réthelyi Miklós. A miniszter a legnagyobb eredmények közé sorolta a minisztériumnak – azon belül a szociális államtitkárságnak – a család jelentőségének növeléséért végzett munkáját. Mint Réthelyi Miklós megjegyezte: az ország uniós soros elnöksége révén pedig Európa-szerte is hangsúlyos szerepet kapott a család szerepe, a generációk közötti kapcsolattartás, valamint a demográfiai problémák kezelése.

Voltak nehéz helyzetek

Ezenfelül jelentős lépésnek nevezte a dohányzás visszaszorításáért tett intézkedéseket, amelyekért – mint mondta – az egészségügyi államtitkárságnak komoly harcot kellett vívnia. Pedig ennek haszna ha nem is féléven belül, de rövidesen látható lesz az egészségügyi statisztikák változásában – jelentette ki a miniszter. Hasonlóan sikerként könyvelte el azt is, hogy miután az iskoláztatási támogatást összekötötték az iskolába járással, a 16 év alatti korosztályban lényegesen csökkent az iskolakerülők száma.

Voltak ugyanakkor nehéz helyzetek is az elmúlt két évben, amikor a Nefmi államtitkárainak meg kellett vívniuk küzdelmeiket saját elképzeléseikért – mondta Réthelyi Miklós. Szócska Miklós egészségügyi és Hoffmann Rózsa oktatási államtitkárnak például sokszor kellett kritikus kérdésekben kiállniuk a parlamentben, valamint az országot járva szakmai, illetve lakossági fórumokon is – közölte. Kitért arra is, hogy a Nefminek foglalkoznia kellett olyan visszaéléssel is, mint a rokkantsági kedvezményekkel visszaélés egyes helyeken, amelyről a tárca is a sajtóból értesült. Többi között ezért is volt szükség a rokkantnyugdíjas-rendszer felülvizsgálatára, de hasonló elvek miatt szigorították a gyógyszerfelírási szabályokat is.

Visszatérne az egyetemre

A leköszönő miniszter a jövőjéről szólva azt mondta: szívesen visszatérne korábbi munkahelyére, a Semmelweis Egyetemre, ahol jelenleg fizetés nélküli szabadságon van. Ugyanakkor azt is reméli, hogy más módon, de a továbbiakban is lehetősége lesz arra, hogy az elmúlt kétéves kormányzati tapasztalatát a kormány érdekében a jövőben is kamatoztathassa – mondta Réthelyi Miklós.

Szijjártó Péter, a kormányfő szóvivője csütörtökön jelentette be, hogy lemondott posztjáról Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter, a tárca új vezetőjének Balog Zoltán társadalmi felzárkózásért felelős államtitkárt kérte fel Orbán Viktor miniszterelnök. A miniszterelnök megköszönte a távozó tárcavezetőnek az elmúlt két évben végzett munkáját, és nagyrabecsüléséről biztosította őt.    

Balog Zoltán a miniszteri jelölését nagy megtiszteltetésnek nevezte, a megbízatást elvállalta. Közleményében azt írta: terveiről és minden egyéb részletkérdésről a parlamenti bizottsági meghallgatásokon kíván beszámolni. A kormány tervei szerint egyébként megváltozik a tárca neve, Emberi erőforrások minisztériuma lesz.