Retró és kolbász - Gyulán találkoznak a nagycsaládosok

TÁ, 2012. augusztus 22., szerda 21:30
Gyulán tartja őszi országos találkozóját péntektől a Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE); a háromnapos rendezvényre ezúttal is több ezer résztvevőt várnak – közölte az alapításának 25. évfordulóját ünneplő szervezet sajtóreferense szerdán az MTI-vel.

Tölgyes Eszter elmondta: a kötetlen esemény keretében a résztvevők megismerkedhetnek Gyula építészeti, művészeti, kulturális és természeti értékeivel. A családok – karszalaggal – térítésmentesen tekinthetik meg a gyulai várat, az Erkel Ferenc Emlékházat, a Ladics házat, a Kohán Képtárat és a rádiótörténeti kiállítást, és több más helyszínen jelentős kedvezményekben részesülnek.

A találkozó védnöke, Görgényi Ernő (Fidesz), Gyula polgármestere az MTI-nek azt mondta: a város számára megtiszteltetés, hogy az országos rendezvény helyszíne lesz. Kiemelte, hogy Gyula családbarát város elismerést kapott 2011-ben a Nagycsaládosok Országos Egyesületétől. A gyulai önkormányzat kiemelt figyelmet fordít a nehéz helyzetben lévő családokra, a gyermekeket nevelőkre, s jelentős összegeket fordít a családbarát szolgáltatások bővítésére és fejlesztésére – tette hozzá.

Retró és kolbász

A rendezvény programjában gyermekműsor, bábszínházi és táncelőadás, karate- és íjászbemutató, komolyzenei koncert és "retrobuli" is szerepel. A családok kézműves-foglalkozásokon és játékos vetélkedőn vehetnek részt, mézeskalácsot díszíthetnek, s mézet és kolbászt is kóstolhatnak.

A Nagycsaládosok Országos Egyesülete 1987-ben alakult meg. A honlapján olvasható összegzés szerint célja az élet és az anyaság tiszteletére nevelés, a házasságért és a jövő generációért érzett felelősség erősítése, a nagycsaládok sajátos érdekeinek képviselete és szolgálata, a nagycsaládok egymást ismerő és segítő közösségekké szervezése. Hozzátették: a NOE tagjai azok lehetnek, akik legalább három gyermeket nevelnek vagy neveltek fel, egyetértenek az egyesület céljaival és lehetőségeik szerint részt vesznek azok megvalósításában. A szervezetnek több mint 250 helyi közössége van, és körülbelül 14 ezer család a tagja, közvetlenül vagy tagegyesületen keresztül. Az egyesületnek évente három nagyobb rendezvénye van: júniusban a régiós tagság találkozik a családi napokon, ősszel egy vidéki város ad helyet az országos találkozónak, a harmadik nagy rendezvényt pedig karácsonykor tartják.

Forrás: MTI
hirdetés
hirdetés
Vezércikk
Visegrád ereje
Stier Gábor
A migrációs nyomás enyhülése könnyen véget vethet a V4 virágzásának.
Legolvasottabb
Legfrissebb
  1. 1
  2. 2
  3. 3
  4. 4
  5. 5
  6. 6
  7. 7
  8. 8
  9. 9
  10. 10
  11. 11
  12. 12
  13. 13
  14. 14
  15. 15
  16. 16
  17. 17
  18. 18
  19. 19
  20. 20
  21. 21
  22. 22
  23. 23
  24. 24
  25. 25
  26. 26
  27. 27
  28. 28
  29. 29
  30. 30
  31. 31
  32. 32
  33. 33
  34. 34
  35. 35
  36. 36
  37. 37
  38. 38
  39. 39
  40. 40
  41. 41
  42. 42
  43. 43
  44. 44
  45. 45
  46. 46
  47. 47
  48. 48
  49. 49
  50. 50
  1. 06:30
  2. 06:00
  3. 00:01
  4. 22:40
  5. 22:27
  6. 22:10
  7. 21:57
  8. 21:44
  9. 21:41
  10. 21:30
  11. 21:29
  12. 21:17
  13. 21:15
  14. 21:02
  15. 21:02
  16. 20:45
  17. 20:37
  18. 20:30
  19. 20:26
  20. 20:24
  21. 20:10
  22. 19:59
  23. 19:57
  24. 19:48
  25. 19:44
  26. 19:40
  27. 19:40
  28. 19:38
  29. 19:38
  30. 19:37
  31. 19:30
  32. 19:27
  33. 19:18
  34. 19:13
  35. 19:13
  36. 19:03
  37. 19:00
  38. 19:00
  39. 18:49
  40. 18:33
  41. 18:22
  42. 18:17
  43. 18:15
  44. 18:09
  45. 18:03
  46. 18:00
  47. 17:49
  48. 17:37
  49. 17:25
  50. 17:25
Riport, háttér, interjú
hirdetés