Rogán: A szocialistáknak volt nyolc évük, hogy bizonyítsanak

TK
Forrás: MTI
2012. május 29., kedd 23:37
A Fidesz új frakcióvezetője szerint fontos az, hogy a következő két évben sok olyan döntés szülessen, amely közelről érinti az átlagembereket. Rogán Antal az M1 Az este című műsorában kedden arról is beszélt, felvetette a kormányfőnek egy akció indításának lehetőségét, ”Kormányozzuk együtt Magyarországot!” mottóval.

Az új frakcióvezető úgy fogalmazott: mondják meg az emberek, a magyar vállalkozások vezetői, hogy melyek azok a jogszabályok, amelyekről úgy gondolják, nem értelmesek, és meg kell változtatni őket. Az akció megvalósítását a politikus egy internetes felületen keresztül tartotta elképzelhetőnek.

Rogán Antalt választotta meg a Fidesz-frakció új vezetőjének kedd délelőtti ülésén – jelentette be Lázár János, aki a Miniszterelnökség államtitkári pozícióját veszi át. Bővebben>>>


Rogán Antal szerint az elmúlt két év azért volt nehéz, mert volt egy súlyos örökség, dönteni kellett milyen válságkezelési módszert választanak, és rajtuk kérték számon az előző kormányok ígéreteit.

Kiemelte, hogy az államadósság a GDP arányában legalább 1-1,5 százalékponttal lett kevesebb. Mint mondta, vannak olyan döntések, amelyekre joggal lehetnek büszkék, példaként említette, hogy olyan adórendszer van, ami a gyermekvállalás terheit figyelembe veszi, a személyi jövedelemadózás elindult az egyszerűsödés irányába, és „végre valaki a devizahitelesek oldalára állt a bankokkal szemben”. Hozzátette: ezek mind érdeklik az átlagembereket, és szeretné, ha még több ilyen döntés lenne.

A szocialistáknak volt nyolc évük, hogy bizonyítsanak – reagált az ellenzéki kritikákra, hozzátéve: óriási államadósságot, tarthatatlan költségvetési deficitet örökölt a jelenlegi kabinet. A kormányzati szerepet korábban nem betöltő ellenzéki pártok reakciói kapcsán hiányolta, hogy mi az, amit csinálnának ahelyett, amit a kormány tesz.

Mi nem szeretnénk a személyi jövedelemadót emelni, mint az az ellenzéki programokban szerepel – mondta a kormánypárti politikus, hozzátéve: szét kell osztani a terheket és azokat is meg kell adóztatni, akik „gazdasági érdekcsoportok formájában” a 2002-2010 közötti időszak komoly nyertesei voltak.

Arról, hogy a Fidesz miért nem vállalja a Jobbik által kezdeményezett oligarcha vizsgálóbizottságot, azt mondta: akik erről beszélnek, nem hajlandók a tények jelentős részéről szólni, hogy Magyarországon sok éven keresztül külföldi vállalkozások vitték haza az uniós támogatások mintegy 60 százalékát. Mi ezen megpróbáltunk változtatni – mondta, hozzátéve: sokszor érzi, hogy az ellenzéki kritikák mögött külföldi gazdasági érdekcsoportok hangja érződik ki.

Megjegyezte: ő akárhány ilyen testületet megismert 1998 óta működés közben, abból sok jó nem született, nem a problémák megoldását, hanem a viták kiélezését szolgálják. Ez azonban a magánvéleménye erről a műfajról – tette hozzá.

Szólt arról is: a belváros polgárait kérdezte, és úgy látja, azt szeretnék, ha hű maradna két évvel ezelőtti döntéséhez, és nem hagyná ott a polgármesteri széket. Éppen ezért ezt nem is szeretném – mondta, hozzátéve: annyival könnyebb dolga lesz, mint elődjének, Lázár Jánosnak, hogy az Erzsébet tér lényegesen közelebb van a Kossuth térhez, mint Hódmezővásárhely.

Hirdetés

Hozzászólások

  1. Kanyamadar 2012. június 01., péntek 09:28
    @adambordaja 2012. május 31., csütörtök 23:18
    "Ez a silany inteligenciaju alak kulonbozokeppen akarjamegadoztatni a vallatokat;amley exportra dolgzona,azt nem adoztatna.Nos kis okos ez megkulonboztetes lenne,ami ugyebar nem megengedett dolog."

    Nos, akkor magyarázd meg, hogyan működik a magyar és a holland mezőgazdaság állami támogatása - különös figyelemmel a különbségekre.
  2. nanehogymá! 2012. június 01., péntek 00:01
    kazapapa,2012. május 31., csütörtök 12:18:"kanyamadar...Merre bujkálsz szégyenedben?"

    Kányamadár álnevű bérkommentelő pajtásunkat az É-K Mo-i KKV bújtatja...munkaidőben napi 8 órai bérkommentelésre szól a megbízása...(a minap leleplezte magát a kis óvatlan egy elszólásában, így már tudjuk, hogy milyen finanszírozásból élvezhetjük a szórakoztató megnyilvánulásait itt e fórumon...)
    ld. http://m.mno.hu/gazdasag/a-kormany-celjai-nincsenek-veszelyben-1075987
    hsz: Kanyamadar,2012. május 15., kedd 12:18

    http://m.mno.hu/belfold/errol-szolhat-a-2014-es-valasztas-1076453
    hsz: Kanyamadar,2012. május 17., csütörtök 12:10:"Őrzöm az inkognitómat. :D"
  3. adambordaja 2012. május 31., csütörtök 23:18
    Ez a silany inteligenciaju alak kulonbozokeppen akarjamegadoztatni a vallatokat;amley exportra dolgzona,azt nem adoztatna.Nos kis okos ez megkulonboztetes lenne,ami ugyebar nem megengedett dolog.
    Az a vallalt,amely az EUn kivulre exportal,az kaphatn az exportra esetleg biztositast az ellen,ha a megrendelo nem fizetne ki a szallitott arut.
    (Nemetul ezt Zahlungsausfall Versicherungnak nevezik).
  4. Kanyamadar 2012. május 31., csütörtök 15:23
    kazapapa 2012. május 31., csütörtök 14:48
    "nyomtassam ide az egész Tárki honlapot? Elolvastad amit átmásoltam a Tárki honlapról? Magáért beszél. Nem grafikon, csiribiri és hókuszpókusz,hanem magyarul jól értelmezhető mondatok. "

    http://www.tarki.hu/hu/research/elect/gppref_table_03.html

    Elolvastad? Számok. Hablaty, kommentár nélkül.
  5. kazapapa 2012. május 31., csütörtök 14:48
    kanyamadar.....nyomtassam ide az egész Tárki honlapot? Elolvastad amit átmásoltam a Tárki honlapról? Magáért beszél. Nem grafikon, csiribiri és hókuszpókusz,hanem magyarul jól értelmezhető mondatok. És friss,üde hír,ami örömteli a jövőre nézve,hogy fényesedik a lapát amire ezt a hordát rakjuk.
  6. Kanyamadar 2012. május 31., csütörtök 14:38
    @kazapapa 2012. május 31., csütörtök 11:22
    "csak a tisztánlátás kedvéért a Tárki honlapjáról. Olvasni még tudsz,ugye?"

    http://www.tarki.hu/hu/research/elect/gppref_table_03.html

    Tárki. Fidesz 38%, maszop 30%. No és Jobbik 22% .

    Olvasni még tudsz ugye? Sőt, az is el kellett volna olvasnod, hogy ha úgy alakul a programom, ahogy "látszott", akkor csak ma este tudtam volna gépre nézni.

    De folytasd még.
  7. kazapapa 2012. május 31., csütörtök 12:18
    kanyamadar....ti riri ri riri ri! Szolg állati közlemény! kanyamadart várják a bemondónál!
    Merre bujkálsz szégyenedben? Egy elnézést tévedtemmel beérem
  8. kazapapa 2012. május 31., csütörtök 11:22
    kanyamadar.... csak a tisztánlátás kedvéért a Tárki honlapjáról. Olvasni még tudsz,ugye? A FIDESZ-KDNP támogatottsága a teljes népességen belül áprilisi 21%-ról májusban 16%-ra csökkent, míg a szocialista párté 13%-ról 15%-ra nőtt. Eközben a pártszimpátia kérdésében bizonytalanok vagy titkolózók aránya 45%-ról 49%-ra nőtt. A pártválasztók körében is lényegében azonos a két nagyobb párt támogatottsága, hiszen az egy százalékpontos különbség a statisztikai hibahatáron belül van. A FIDESZ-KDNP támogatottsága a pártválasztók körében áprilisról májusra 39%-ról 32%-ra esett vissza, eközben az MSZP-é 25%-ról 31%-ra nőtt.
    http://www.tarki.hu/hu/news/2012/kitekint/20120530.html
  9. Kanyamadar 2012. május 31., csütörtök 10:31
    @kazapapa 2012. május 31., csütörtök 09:39
    " A Tárki honlapján ,a híradókban és a lapokban is az szerepel,hogy az Mszp a biztos választók körében 35%-on és a fidess pedig 36%-on áll."

    Elrontottam az örömödet, kazaöcsi? Már megérte felkelni... :P

    Ismét:
    http://www.tarki.hu/hu/research/elect/index.html

    Itt bizony - második táblázat - 38% (FIDESZ) vs. 30% (maszop) az ugye 8%.

    Szóval fáj az igazság? Fog még, szokj hozzá...
  10. kazapapa 2012. május 31., csütörtök 09:39
    kanyamadar.....menj te a p...a! Jellemtelen és arctalan amit művelsz,ahogy ezt a megszokott módon jól ellested a főnöködéktől. Na akkor még egyszer,hogy te is megértsd. A Tárki honlapján ,a híradókban és a lapokban is az szerepel,hogy az Mszp a biztos választók körében 35%-on és a fidess pedig 36%-on áll. Tudom,hogy a Kisegítő Iskolai tanulmányaid során nem nyomtátok nagyon a matekot,de az "Isten szerelmére" 36-35=1,tehát 1%. És fejcímen tolja a kamut az MNO,hogy 8%-os a soha nem látott előny. Teszem hozzá,hogy más kommentelő is sérelmezte ezt az "elírást",hogy árnyaltan fogalmazzak.
  11. Kanyamadar 2012. május 31., csütörtök 09:22
    @kazapapa 2012. május 31., csütörtök 06:17
    "kanyamadar......ez esetben nem az a kérdés,hogy a Századvég vagy a Tárki készítette a felmérést,hanem az ,hogy itt,ezen a "szent" helyen meghamisították a Tárki eredményeit és nem úgy közölték le,ahogy azok fennállnak."

    Mert?
    http://www.tarki.hu/hu/research/elect/index.html

    Lásd "biztos szavazó pártválasztók" táblázat. 38

    Vagyis ezzel is pofára estél és nem az MNO etetett be hülyeséggel, amit itt aztán szajkózól.
  12. kazapapa 2012. május 31., csütörtök 06:21
    kanyamadar...tiszta Köztv filingje van az embernek.
  13. kazapapa 2012. május 31., csütörtök 06:17
    kanyamadar......ez esetben nem az a kérdés,hogy a Századvég vagy a Tárki készítette a felmérést,hanem az ,hogy itt,ezen a "szent" helyen meghamisították a Tárki eredményeit és nem úgy közölték le,ahogy azok fennállnak.
  14. Kanyamadar 2012. május 31., csütörtök 01:45
    @kazapapa 2012. május 30., szerda 23:07
    "Na, azt hiszem választ kaptam az állandó kanyamadar féle számok-adatok hitelességi problémájának eredőjéről."

    Lefordítom: a belinkelt forrásokat nem mered megkérdőjelezni, ezért gyorsan egy ballib közvéleménykutatás mögé rejtőzöl.

    Csak ugye...
    http://mno.hu/belfold/fideszes-siker-dunaujvarosban-1075711
  15. kazapapa 2012. május 30., szerda 23:07
    Na, azt hiszem választ kaptam az állandó kanyamadar féle számok-adatok hitelességi problémájának eredőjéről. Nem csoda hogy hülyeségeket hordasz össze és valótlan számokkal operálsz,ha a hírforrásod is talmi adatokat közöl." Olyat tett a Fidesz, amit régóta senki
    8 százalékos előny a biztos pártválasztóknál" Micsoda kamu. Egy az a nyolc százalék a Tárki szerint ,de itt már másképp tálalták. Így jártok ti kéz a kézben az a tényekkel!
  16. ÁRPÁDHÁZI 2012. május 30., szerda 19:09
    @kazapapa2012. május 30., szerda 16:11....Nagyon komolyan vissza lehet csippantani az arcból faszikáim!



    Rogán: A szocialistáknak volt nyolc évük, hogy bizonyítsanak

    ....Erre mit csináltak?.....az ország adófizető lakosságát még plussz 15 ÉVRE az adósok börtönébe vágták!
    Hova tűnt ez a rengeteg pénz????!!!!


    7.7.7





  17. ÁRPÁDHÁZI 2012. május 30., szerda 18:56
    @kazapapa
    2012. május 30., szerda 16:17....Már elszámolni nem tudunk addig ,amennyi új adónemet bevezetett a nem megszorítások és adócsökkentések igazmondó kormánya.


    Van itt egy személy számodra,.... az IMF főnök(Lagarde) aki többet keres($467.940.00+$83,760) mint az USA Elnöke és eyt mind adó mentesen....Anger over Lagarde's tax-free salary! www.independent.co.uk/news/world

    7.7.7
  18. Kanyamadar 2012. május 30., szerda 16:59
    No mára ennyi, holnap még ránézek erre a cikkre, hátha sikerült valamivel oszlatnod a homályt...
  19. Kanyamadar 2012. május 30., szerda 16:50
    @kazapapa 2012. május 30., szerda 16:40
    "így igaz és egy csöpp adalék még hozzá,hogy az 56%-ról 81%-ra érkezés az köszönhető a deviza áremelkedésnek"

    Ezt mondták neked vagy magadtól estél pofára?

    Az Eurostat aszondja, államadósság, Mo-n, milliárd euróban:
    2001. 32,43
    (...)
    2010. 78,35

    Tehát végül is nem háromszorosára nőtt, csak nem egészen két és félszeresére.

    Ja, és
    2011: 72,13
    Ismét: milliárd Euróban számolva, nem százalékokban.

    Szóval hogy is volt ez az "azért ugrott meg, mert romlott a forint árfolyama" lózung?
  20. Kanyamadar 2012. május 30., szerda 16:45
    @kazapapa 2012. május 30., szerda 16:35
    "Aztán, munkavállalók száma nőtt - amivel mindig ügyesen operálsz- de, a sok munkahely megszűnése miatt összességében nem változott a teljes kép,sőt ha nem az elmúlt hónapot vizsgáljuk,hanem az évet akkor 1,8%-al mínuszban vagyunk."

    Innen:
    http://www.ksh.hu/docs/hun/xftp/gyor/fog/fog21204.pdf
    "52 ezerrel többen dolgoznak, mint egy évvel ezelőtt"

    Tehát akkor mi is van?

    Sőt, a foglalkoztatási arány is nőtt a tavalyihoz (ti. 2011. feb-ápr.) képest.

    Tehát akkor jöttél azzal az 1,8%-al, ami honnan is van?

    De menjünk tovább:
    @kazapapa 2012. május 30., szerda 13:23
    "Most a gdp - tudom várjuk meg a következő negyedévet - mínusz másfél "

    http://www.ksh.hu/interaktiv/fontosabb_adatok/gdp.html

    Itt -0,7%. (2009 II. névben -8,1% - itt volt szakértő miniszterelnök a libás... Amúgy azt a katyvaszt "szagértette" amit 2006 óta kormánybiztosként, majd önkormányzati, végül nemzetgizdasági miniszterként maga is alaposan megkavart).

    Szóval a számaidat nem tudom honnan szopod.
  21. kazapapa 2012. május 30., szerda 16:40
    gandhi....így igaz és egy csöpp adalék még hozzá,hogy az 56%-ról 81%-ra érkezés az köszönhető a deviza áremelkedésnek,mivel megemelkedett az euró ára és ugyi az adósság nagy része euróban vagyon.Ezért nem csökkent a mostani adóssághalmaz sem vagy néhány tizedet csak, annak ellenére,hogy kútba vágtak 3 ezer milliárdot.
  22. kazapapa 2012. május 30., szerda 16:35
    kanyamadi....ja,ja,ja jó ,hogy mondod KSH. Mai hír,hogy a munkanélküliség stagnál a múlt hónaphoz képest:11,4% Csak jegyzem meg lábujj hegyen,hogy szockók idején 7.8% volt. Aztán, munkavállalók száma nőtt - amivel mindig ügyesen operálsz- de, a sok munkahely megszűnése miatt összességében nem változott a teljes kép,sőt ha nem az elmúlt hónapot vizsgáljuk,hanem az évet akkor 1,8%-al mínuszban vagyunk.
  23. Gandhi_ 2012. május 30., szerda 16:32
    Cirbolya:

    Én is utálom az MSZP-t, és elítélem a 2006-2010-es időszak túlzott hitelfelvételét, de a leírásodban annyi pontatlanság volt, hogy muszáj kijavítanom:

    "3 államcsődöt csináltak 8 év alatt"

    Egyetlen államcsőd sem volt, hála istennek. Azt igencsak megérezte volna mindenki! Argentínában például az államcsőd utáni évben a lakosságnak már több mint a fele élt nyomorban. Azért a magyarok nagy része nem a faluvégi putri színvonalán él, és megérezné, ha hirtelen havi 20-30 ezerre csökkenne a fizetése/vásárlóereje!


    "megháromszorozták az államadósságot"

    54%-ról emelték 80%-ra. Ez kevesebb, mint másfélszeres államadósság-növekedés. De persze ez is jelentős!

    "250 ezer új munkanélkülit csináltak és 27%-os gazdasági visszaesést"

    2002-2008 között 8% körüli volt a munkanélküliek aránya, 2010-re kb 10%, most 11,5% körül van.

    A gazdaság 2002-2007 között átlagosan 4%-al bővült, ugyanúgy, mint 1998-2002 között. 2008 és 2009-2012 között 0,5% - 1,2% körüli volt a növekedés.

    "és persze megint IMF hitelt vettek fel, amit persze megint ennek az Orbán-kormánynak kell visszafizetni"

    Két év alatt 2%-ot fizettek vissza. Valamint az alkotmányba írt kötelező 50%-os szint elérésének követelményét már törvényben foglalva is 2015-re kitolta a FIDESZ, szóval magukra nézve még nem kötelező...
  24. Kanyamadar 2012. május 30., szerda 16:19
    @kazapapa 2012. május 30., szerda 16:17
    Tehát akkor a KSH és az Eurostat adatait nem tudod cáfolni, ehelyett jön a duma - amit ugye az időközi választások eredményei rohadtul nem tükröznek.
    De hajrá.
  25. kazapapa 2012. május 30., szerda 16:17
    kanyamadi...látod,látod ébred a nemzet, hiába a nagy galléros parasztvakítás.
    Az emberek egyszerűen csak számolgatnak,belekukkantanak a zsebükbe.Már elszámolni nem tudunk addig ,amennyi új adónemet bevezetett a nem megszorítások és adócsökkentések igazmondó kormánya. És a helyzet fokozódik. Lassan kétszer kell számolni benneteket,hogy két számjegyű
    legyen a tetszés index.
  26. kazapapa 2012. május 30., szerda 16:11
    Hölgyek,urak! Nem látom,hogy mellső lábaitokkal tapsolnátok a hőn imádott
    diktátorotok és gittegyletének kiemelkedő teljesítménye miatt. A Tárki jelentése szerint behozta az MSZP a fideszt. Teljes választók körében.
    16% fidess 15 % mszp és a biztos választók körében 32% fidess és 31% Mszp.
    Szóval hol is az a 2/3? Nagyon komolyan vissza lehet csippantani az arcból faszikáim! Kányamadár gyúrjál szárnyra,mert vándorolhatsz a gólyákkal,ja és a zuhanó rothadt narancsos bűnhordáddal.
  27. Kanyamadar 2012. május 30., szerda 15:51
    @kazapapa 2012. május 30., szerda 13:23
    "helytelen számsorokkal operálsz. Jelenleg több mint másfél százalékkal nagyobb az infláció mint libásék idején."

    Mivel te röfögöd, ezért higgyem el neked, a KSH-nak meg nem? Aha.
    Ja, ne feledd: az inflációban mely kategóriák "nyomták" meg: cigi, kávé, pia, "csips" és benzin.

    Tudod: nem a büdös pofád, hanem KSH vagy Eurostat link.

    "A Bajnai féle gdp 1.4 körül volt amikor átadták a rudit"

    Legutóbb Mellár proftól hallottam - igaz az Echo Tv-n, ami neked nem hiteles forrás, de bezzeg az ATV, ami azóta sem tudja, hogy az EPP-nek nincs többsége az EP-ben, de hátha Olgi néninek elmúlt a fejfájása, ami legutóbb akkor kapott, mikor Giró-Szász számait próbálta megemészteni - hogy bizony a libás költségvetés alaposan kozmetikázva volt.
    De említhetném Oszkó "wizz" Petikét is, akit a Financial Times a kitüntető "leghiteltelenebb pénzügyminszter" címmel illetett.

    "Most a gdp - tudom várjuk meg a következő negyedévet - mínusz másfél"

    Hja, mihez képest.

    " és a cds felár már megjárta a 760 is."

    Ezzel nagyon odáig vagy, csak épp többen - nem Mo-ról, hanem az isteni "Európából" - kritizálják a rendszert.

    "Ja, és ha már borsoddal példálóztál: nem hiszem,hogy kormánypárti nagyarcúságra túl nagy vásárlóerőt találnál. "

    http://mno.hu/belfold/miskolcon-is-fideszes-gyozelem-1070345

    Jelzem Szirma továbbra is nyugdíjas kertváros - ami jellemzően maszop szavazóbázis.

    "Valószínűleg elhajtanának a röfögős disznó fa...á ra ezzel a melldöngetős narancsimádó dumáddal."

    Ezért a mondatodért simán kapnál valamit, ami nyolc napon túl gyógyul. Nem azért amit mondtál, hanem azért, AHOGY mondtad. De próbáld meg.
  28. kazapapa 2012. május 30., szerda 13:23
    kanyamadi.....helytelen számsorokkal operálsz. Jelenleg több mint másfél százalékkal nagyobb az infláció mint libásék idején. A Bajnai féle gdp
    1.4 körül volt amikor átadták a rudit és a cds felár olyan 200 körül.
    Most a gdp - tudom várjuk meg a következő negyedévet - mínusz másfél és a cds felár már megjárta a 760 is. Szóval szerényebben,ahogy tegnap a főnököd mondta az infó rádióban. Rátok is fér a visszacsippantás. Ja, és ha már borsoddal példálóztál: nem hiszem,hogy kormánypárti nagyarcúságra túl nagy vásárlóerőt találnál. Valószínűleg elhajtanának a röfögős disznó
    fa...á ra ezzel a melldöngetős narancsimádó dumáddal.
  29. hoplita 2012. május 30., szerda 13:14
    ottóbá
    2012. május 30., szerda 11:52
    Teccik nem teccik: hajrá Fidesz. És lehet mosolyogni,nem vagyok fideszes, csak próbálok józanul gondolkodni...."

    Elhiszem, de nem sikerül.
    "...
  30. Kanyamadar 2012. május 30., szerda 13:02
    @kazapapa 2012. május 30., szerda 12:12
    "te aztán a parasztvakítás koronázatlan királya lehetnél. "

    Te meg "sértett" ha a felét elmondanád a szokásosnak a Tiszántúlon. Vagy Borsodban.

    "szerényebb mint a komcsik idején volt. Teszem hozzá sebes vonat gyorsasággal,hogy akkor legalább emelkedő gdp növekedésünknek örvendhettünk és alázatosabb inflációnak."

    http://epp.eurostat.ec.europa.eu/tgm/graph.do?tab=graph&plugin=1&pcode=tsieb020&language=en&toolbox=data

    No lám, GDP:
    2007: +0,1%
    2008: +0,9%
    2009: -6,8%
    2010: +1,3%

    Ennek a GDP "növekedésnek" kellett "örülni" a fegyenc-libás korszakban?
    Akkor most a tápcsatornád tetszőleges végét kellene a földhöz verdesned, nem?

    De lássuk az inflációt:
    http://www.ksh.hu/interaktiv/fontosabb_adatok/inflacio.html
    (minden év áprilisa):
    2007: +8,8%
    2008: +6,6%
    2009: +3,4%
    2010: +5,7%

    Na, minek is kellene még örülni?

Új hozzászólás írása

Hozzászólás elküldéséhez előbb be kell jelentkeznie!

Hirdetés
Hirdetés

Szavazás

Ki lesz az ellenzék jelöltje?

Ön szerint ki lesz az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje 2014-ben?








Időpont
2013
05
18
Megye
Város
Mozi
KERESÉS