Rövid az idő, de Magyarország bizonyíthat

NT
Forrás: MTI, MNO
2012. március 14., szerda 09:20
Navracsics Tibor szerint viszonylag rövid ideje van Magyarországnak, hogy lépjen a kohéziós pénzek ügyében, az alatt viszont bizonyíthat, és a kormány elérheti, hogy ne fagyasszanak be uniós támogatásokat.
Cséfalvay Zoltán szerint 130–140 milliárd forint megtakarítást kell elérni az ez évi költségvetésben, hogy a kormány bizonyítsa elkötelezettségét a GDP-arányos államháztartási hiány 3 százalék alá csökkentésében. Ez a Széll Kálmán-tervben még elmaradt intézkedésekkel oldható meg – magyarázta a nemzetgazdasági minisztérium államtitkára a TV2 Mokka című műsorában, megnevezve a tömegközlekedést és a gyógyszerkasszát.

„Tudomásul kell vennünk, hogy 2004. május 1. óta, amióta Magyarország belépett az Európai Unióba, azok a konvergenciatervekben foglalt célkitűzések, amelyeket a mindenkori magyar kormány annak idején megállapított, soha nem teljesültek. Úgy látom, hogy ebben a mostani lépésben egy kicsit benne vannak az elmúlt lassan tíz év (…) mulasztásai is és az elvesztett hitele is az előző kormányoknak” – jelentette ki a miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter szerdán az m1 Ma reggel című műsorában az uniós pénzügyminiszterek előző napi döntésével kapcsolatban.

Mint mondta, most viszonylag rövid idő áll rendelkezésre, „ami alatt viszont bizonyíthatunk”, és a kabinet elérheti, hogy ne függesszék fel a támogatások folyósítását.

Brüsszelben kedden jelentették be: az uniós országok pénzügyminiszterei jóváhagyták a Magyarországot megillető kohéziós források részleges felfüggesztését a következő évre, ugyanakkor úgy döntöttek, hogy ha Magyarország megteszi a szükséges kiigazító lépéseket, az intézkedést már idén júniusban haladéktalanul hatályon kívül helyezik.

Hirdetés
Jacek Rostowski lengyel pénzügyminiszter szerint a kohéziós pénzekkel kapcsolatos döntéshozatalban nem sikerült eloszlatni azt a kételyt, hogy Brüsszel kettős mércét használ. Bővebben >>>


Navracsics Tibor szólt a Magyarországgal szemben zajló kötelezettségszegési eljárásokról is, közölve: az adatvédelmi hatóság függetlenségével kapcsolatban azokat a változtatási javaslatokat terjesztette múlt héten a Ház elé, amelyekben a korábbi tárgyalásokon megegyezésre jutottak az Európai Bizottsággal.

A megszűnt adatvédelmi ombudsmani mandátum és a létrejött, új adatvédelmi hivatal viszonyának kérdésében azonban még vita van a testülettel – jelezte –, csakúgy, mint a bírák nyugdíjazásáról. A tárcavezető reményét fejezte ki, hogy sikerül megoldani ezeket a kérdéseket is.

A Velencei Bizottságnak a magyar igazságügyi átalakítással kapcsolatos vizsgálódásairól Navracsics Tibor azt mondta: még nem kapták meg a hivatalos véleményt, de úgy véli, több olyan ponton is lesz lehetőség előrelépésre, törvénymódosításra, amely a kormánynak nem jelent koncepcionális váltást.

A kohéziós támogatások felfüggesztése család- és gyermekellenes – mondta a Lánchíd Rádiónak Szabó Endre, a a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége alelnöke.

Hozzászólások

  1. Rasdi2 2012. március 15., csütörtök 18:45
    @nanehogymá!2012. március 14., szerda 18:56

    Nem értünk egyet? Nem baj, attól szép a világ. Ezért még nem haragszunk egymásra.
  2. nanehogymá! 2012. március 14., szerda 18:56
    Rasdi2,2012. március 14., szerda 15:17

    Rasdi2, ebben nem értünk egyet, mint már jópárszor konstatáltuk. Te kilépés párti vagy, én abban nem látok perspektívát Magyarországnak (hacsak holnap ki nem derül, hogy az Alföld alatt van egy, az európai fogyasztást tekintve kb. 100 évre elegendő olajkészletünk...).
    Amit írtál, annak a második részével egyetértek, de inkább csak szimbólikus tettként, mert a költségvetés szintjén ezek nem igazán érzékelhető tételek, még a TEK sem...

    (hja, és nem vaknak és süketnek írtad:-), bár őket aztán végképp nem illik megszólni)
  3. gamma 2012. március 14., szerda 15:39
    @Rasdi2 2012. március 14., szerda 15:17

    Ezt, kedves Barátom vaknak és süketnek írtad....
  4. Rasdi2 2012. március 14., szerda 15:17
    @nanehogymá!2012. március 14., szerda 09:54

    Nem! nem megcsinálni kell, hanem ki kell lépni az EU-ból. (Ettől függetlenül a kv. hiányt amennyire csak lehet, csökkenteni kell, De a kv. kiadásának csökkentését a kormányzat és a parlament működési költségein, elsősorban a személyi juttatásokon kell kezdeni.)
  5. berberelek 2012. március 14., szerda 13:49
    Magyarország sajnos már bizonyított! Bizonyította, hogy az EU gyarmatává vált.
    Ha netán az EU-nak nem tetszik, akkor meg kell változtatnunk akár a nemzeti lopogónk színeit is. (Csodálom is, hogy ezt még nem követelték!)
    Lehet, hogy miniszterelnökünk kiosztott néhány kokit és sallert, ám a végén Ő kapott az álcsúcsára egy akkora egyenest, hogy azóta is padlón fekszik.
    Sajnálom, de én is kilépés-pári vagyok.
  6. Kanyamadar 2012. március 14., szerda 12:19
    @Ptard 2012. március 14., szerda 12:12

    Ide is ismét:
    http://www.consilium.europa.eu/council/voting-calculator?lang=en
  7. Ptard 2012. március 14., szerda 12:12
    Az MTI kormányzati forrásból úgy értesült, hogy a keddi, uniós pénzügyminiszteri ülésen "Magyarország mellett állt ki" Románia, Bulgária, Svédország, Nagy-Britannia, Lettország, Litvánia, Csehország, Ausztria és Spanyolország, míg "Magyarország ellen foglalt állást": Németország, Franciaország, Szlovákia, Finnország és Dánia. A Reuters korábban brüsszeli diplomáciai forrásokra hivatkozva még azt jelentette, hogy Ausztria és Németország javasolta a lépés elhalasztását júniusig.
  8. szárnyas 2012. március 14., szerda 12:08
    A tények!:
    A kormányváltás elött Magyarország NAGYSÁGRENDILEG! nem tudta teljesíteni a hiánycélt.
    Kormányváltáskor az EU az uj kormánynak NEM ADOTT HALADÉKOT!!!!!!! A HIÁNY LEDOLGOZÁSÁRA! Annak ellenére, hogy súlyos kifizetetlen számlákat hagyott magamögött az előző kormány!!!!!!!!!
    Magyarország tavaly teljesítette a 3%-ot!
    Minden valószínűség szerint idén is teljesíti az ország a 3%-ot!
    A hiány jelentősen csökkent a 2010-ig tartó időszakhoz képest!
    MINDENNEK ELLENÉRE MAGYARORSZÁG MEGKAPTA A "BÜNTIT"!
    Spanyolországban az utóbbi 2 évben NŐT AZ ÁLLAMHÁZTARTÁSI HIÁNY!!!!! ennek ellenére NEM KAPTAK BÜNTIT! Görögországról már ne is beszéljünk!

    TEHÁT: Angliának megint igaza van!!!!!!
    Az EU egy gittegylet kategóriáját sem éri el, de "legalább " sokba kerül a semmit nem érés!
    Ahol a TÖRVÉNYEKET és következményeit "egyedi szavazásokkal" hozzák meg az nem komoly és NEM SZERVEZET!!!!!!!!!
    Igyaztán soha sem fog anglia csatlakozni ilyen "szervezetnek" nevezett összejövetelhez.
    El lehet gondolkodni, hogy a Római birodalom mitöl is esett szét...
    A NEM EGYSÉGESEN ALKALMAZOTT TÖRVÉNYNEK, ÉS A NEM EGYSÉGES TÖRVÉNYI KÖVETKEZMÉNYEKNEK!
  9. Kanyamadar 2012. március 14., szerda 12:01
    Nos, két forinttal gyengült az Euró a forinthoz képes, szóval ha nem is nálam van Nelli néni kristálygömbje, úgy látom Mammon megnyilatkozott és a jelek jók.
  10. szamóca 2012. március 14., szerda 11:18
    @2012. március 14., szerda 11:11
    a komoly meglepetés és szomorú szerint egy népszavazás lenne a kilépésről. ha már a kiírásig eljutna, akkor az már önmagában elég intő jel lenne, szamóca biztosan aláírná, az más kérdés, hogy hogyan szavazna.
  11. 2012. március 14., szerda 11:11
    Lépjünk már ki ebből a pedofilok,zsidók,kommunisták,buzik irányította szarból.Szegény szerbek,horvátok,még nem tudják,hogy nemsokára ők is le lesznek vadászva.Köpünk erre a retkes bagázsra.Semmi más nem lényeg itt,csak a francia-német tengely hatalmi törekvései.Asszisztáljon ehhez a jó K. ANYJUK.Most azt a szart etetik velünk amit a hibbant,és bűntársai elkövettek hazánk ellen.Szoci kutyák..!!Érik a meglepetés.
  12. Kanyamadar 2012. március 14., szerda 10:36
    Itt szeretném megkérdezni, hogy a tévedhetetlen EB beleszámolta-e már, hogy 2011-ben nem 1,4%, hanem magasabb volt a GDP növekedés, illetve a február 21-i kiigazító csomag hatásait...?


  13. nanehogymá! 2012. március 14., szerda 10:21
    kerecsen,2012. március 14., szerda 10:06

    leülhetsz fiam, elégtelen! (kb. albán légvédelem, amiről beszélsz...tudod, amikor az öklüket rázzák az F16-osok felé)
  14. aggközgazda 2012. március 14., szerda 10:17




    Most lenne lehetősége a kormányzatnak, hogy aránylag kis presztisveszteséggel korrigálhassa egyik társadalom- és gazdaságpolitikai melléfogását, az egykulcsos adót.
    Sok apró megszorítás helyett, egyetlen komoly és hosszútávu intézkedéssel biztosíthatná a hiány 3 % alatt tartását, és semlegesíthetné az ellenzék legkomolyabb aduját, visszaszerezhetné volt, de elpártolt szimpatizánsainak támogatását.
    Matolcsi megalapozatlan győzelmi jelentései, és államtitkárának az egykulcsos adó előnyeinek nyögvenyelős magyarázgatásai, az embereket hülyének néző süketelések. Mintha csak kizárólagosan az egykulcsnál lehetne érvényesítani a gyermekkedvezményeket és a több, jobb munkára serkentést.

  15. kerecsen 2012. március 14., szerda 10:06
    Bokafogás!
    A szocionisták által manipulált EU játékszabályait nem elfogadni kell hanem a világ elött bebizonyítani, hogy az EU a jelenlegi formájában nem szolgálja a szabad(ságszeretö) népek érdekeit, hanem a globalista plutokrata erök bábja!
  16. nanehogymá! 2012. március 14., szerda 09:54
    A feladat egyértelmű, meg kell csinálni! És nem csak beszélni róla, meg úgy csinálni, mintha csinálnánk..., az EU nem vevő a passzív rezisztenciára.

Új hozzászólás írása

Hozzászólás elküldéséhez előbb be kell jelentkeznie!

Hirdetés
Hirdetés

Szavazás

Ki lesz az ellenzék jelöltje?

Ön szerint ki lesz az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje 2014-ben?








Időpont
2013
05
18
Megye
Város
Mozi
KERESÉS