Semmire sem voltak tekintettel

WA
Forrás: MTI
2012. február 22., szerda 16:34
A Fidesz ügyvezető alelnöke szerint az Európai Unió egy olyan kormányt és országot büntet, amely mindent megtesz azért, hogy 3 százalék alatt tartsa a költségvetési hiányát és csökkentse államadósságát.
Hirdetés

Kósa Lajos budapesti sajtótájékoztatóján az Európai Bizottság szerdai javaslatát értékelve – amely Magyarországnak szánt kohéziós pénzek folyósításának felfüggesztésére vonatkozik – azt mondta: a Fidesz külön nehezményezi, hogy a testület nem volt tekintettel semmilyen körülményre, így például arra, hogy a magyar kormány éppen a napokban döntött egy olyan csomagról, amely 0,4 százalékkal tervezi csökkenteni a 2013-ra várt költségvetési hiányt.

A politikus egyben rendkívül felelőtlennek is nevezte az Európai Bizottság döntését, hiszen – mint mondta – mit gondoljanak azok a tagállamok, amelyek komoly belpolitikai konfliktust vállalva próbálják lefaragni költségvetési hiányukat, és eközben azt látják, hogy van egy ország, amely szintén mindent megtesz ezért, az unió azonban leckézteti.

Együtt sírunk, együtt nevetünk

Szólt arról is, hogy az unió gazdasági és politikai elitje között volt és ma is van egy hallgatólagos egyezség arról, hogy ha válsághelyzet van, annak költségeit leginkább az átlag-adófizetőkön kell szétteríteni. „Van egy ország, amely úgy gondolta, hogy nem jó ez a hallgatólagos megegyezés, nem jó ez a krédó”, és egy más elvet követ, az együtt sírunk, együtt nevetünk elvét – mondta, hozzátéve hogy a Fidesz szerint az európai elveknek, a szolidaritási elveknek sokkal inkább a magyar álláspont felel még, és mindent meg is tesznek azért, hogy az unió többségének szimpátiáját elnyerjék ebben az ügyben.

Andor méltatlanná vált

A Fidesz ügyvezető alelnöke szerint a magyar EU-biztosnak, Andor Lászlónak le kell vonnia a szükséges konzekvenciákat amiatt, hogy távol maradt attól a szerdai európai bizottsági üléstől, amelyen a testület javaslatot tett Magyarországnak szánt kohéziós pénzek folyósításának felfüggesztésére.

Kósa Lajos ezt budapesti sajtótájékoztatóján mondta, közölve: Andor László méltatlan lett a tisztségére. A fideszes politikus szerint a magyar uniós biztosnak viselnie kell e rossz döntésének összes következményét, ad absurdum visszaadom a megbízásomat, mert olyat hibáztam, amilyet nem lehet hibázni.

Kérdésre válaszolva Kósa kijelentette azt is: „elkötelezett uniópártiak, européerek vagyunk, Magyarország az európai politikai közösség tagja”.

A gyógyszertámogatásokat érintő tervezett csökkentést firtató felvetésre azt mondta, úgy kell alakítani a rendszert, hogy vagy az orvosi utasítások betartására kell jobban ösztönözni az embereket, vagy olyan modellt kell kialakítani, amely azoknál, akik nem tartják be az orvosi utasítást, visszaveszi a finanszírozást.

Hozzászólások

  1. László13 2012. február 22., szerda 22:17
    Zavart érzek az erő sötét oldalán:

    "Nyilatkozatban tiltakozott Tabajdi Csaba az ellen, hogy az Európai Bizottság a Magyarországnak szánt kohéziós támogatások felfüggesztését tervezi; az MSZP európai parlamenti (EP-) delegációjának vezetője szerint "a magyar társadalomban unióellenes egységfront alakulhatna ki"."

    Bruhaha :-)))) Pár napja még megszavazta és megtapsolta M.O. elítélését! Mentek az anyázó telefonok, Tabajdi úr?

    Tabajdi úr, Önök ezt lékésték. Kialakult az EGYSÉGFRONT, elsősorban, Önök, a hazaárulók és pártjuk ellen!

    Tabajdi szerint a döntés az ország, a MAGYER EMBEREK ellen szól:

    ""Arra kérem Martin Schulzot és Andor Lászlót, vesse latba befolyását, hogy a Bizottság vegye figyelembe az EP múlt heti állásfoglalását, és azonnal álljon el a szándékától. Az Orbán-kormányt lehet bírálni, de elfogadhatatlan a magyar népet büntetni" - olvasható Tabajdi nyilatkozatában.

    "Méltánytalan, rossz politikai döntésnek tartjuk már magát a felvetést is, ami igazságtalan a magyar állampolgárokkal szemben. Ez a döntés nem az Orbán-kormányt, hanem a magyar önkormányzatokat, a magyar embereket, a magyar vállalkozókat büntetné" - hangsúlyozta Tabajdi"

    http://www.elemzeskozpont.hu/content/tabajdi-tiltakozik-kohéziós-támogatások-felfüggesztésének-szándéka-ellen

    Továbbá:

    http://www.elemzeskozpont.hu/content/andor-lászló-méltányos-arányos-és-igazságos-döntésre-van-szükség-kohéziós-támogatások-ügyébe
    (Andor már előre tompította az eredményt, amit tudott és támogatott)

    http://gazdasagiradio.hu/cikk/74603/
    (Andor titkolja álláspontját :-))))

    http://gazdasagiradio.hu/cikk/74615/
    (Kovács László kritizálja Andort :-))

    Most jöttek rá, hogy az "EU M.O-ra való uszítása" című projekt egy óriási politikai bukta. A Jobbik 1-2 hónapon belül stabilan beelőzi az MSzP-t.
  2. László13 2012. február 22., szerda 22:09
    "Parragh László hangsúlyozta: az elmúlt években a magyar társadalom, a hazai vállalkozások nagyon nagy áldozatokat hoztak azért, hogy egyensúlyban legyen a költségvetés, és ezek után érkezik a büntetéssel való fenyegetés híre egy olyan országba, ahol az euroszkepticizmus napról napra erősödik. Szerinte akik ezt a döntést hozták, nincsenek tisztában azzal, hogy a magyar vállalkozói társadalom hogyan látja Európát, az ország érdekképviseletét.
    A kamara elnöke szerint a bizottsági döntés indoklása vitatható, mert vélelmezi a magyar költségvetési hiánycél túllépését 2012-ben és 2013-ban, holott a költségvetési hiány alakulása a többi tagországban sem látható előre."

    http://hvg.hu/gazdasag/20120222_parragh_kohezios_alapok#s=eco
  3. kazapapa 2012. február 22., szerda 20:40
    Azzal a hazaárulóval pedig mi legyen aki 2006-ban követelte az EU-tól, hogy vonják meg a az EU-s pénz folyósítását az országtól?
  4. kazapapa 2012. február 22., szerda 20:38
    tboy...... Az EU nem azt határozza meg, hogy mit és milyen törvényeket hozzon a magyar kormány, hanem , hogy milyet ne ami nem egyeztethető azzal a csatlakozási- jogi alappaktummal amit aláírtunk a klubba lépésünk során.
  5. Tboy 2012. február 22., szerda 20:15
    Majd 2014-ben a választók eldöntik ,hogy maradjanak-e, vagy sem. De ezt ne az Eu-s bizottságok és hatalmasok döntsék már el.
    Amúgy jelzem, hogy ezeket a szoci "tetteket" manapság az ország közvéleménye nem igen díjazza. Persze a liberális sajtó az ellenkezőjét híreszteli, de ennek a hazáját féltő polgár már nem hisz.
  6. 78-as 2012. február 22., szerda 18:07
    dodokacsa: Ha alkalmatlanok az ország vezetésére, akkor 2014-ben a választásokon le fogják őket váltani. Ha meg nem alkalmatlanok, akkor nem. Ennyi.
  7. tibor 2012. február 22., szerda 17:21
    halál a hazaárulóra vagyonelkobzás - földönfutóvá tétel- a családjának is-
  8. Tria 2012. február 22., szerda 17:07
    dodokacsa 2012. február 22., szerda 16:54

    Legalább ezzel kapcsolatban ne írnál hülyeséget....
  9. fecske 2012. február 22., szerda 17:00
    @dodokacsa 2012. február 22., szerda 16:54
    Még mindig nem hiszik el,hogy alkalmatlanok Európa vezetésére.Mindent megtesznek,csak nem jól.Átszervezik az EU-t úgy,hogy leépítik.
  10. dodokacsa 2012. február 22., szerda 16:54
    Még mindig nem hiszik el,hogy alkalmatlanok az ország vezetésére.Mindent megtesznek,csak nem jól.Átszervezik az országot úgy,hogy leépítik.

Új hozzászólás írása

Hozzászólás elküldéséhez előbb be kell jelentkeznie!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Időpont
2012
05
22
Megye
Város
Mozi
KERESÉS

Fülbevaló