Simon úgy látja, nincs okuk ünnepelni, de Gyurcsányra figyelnek

MNO

2009. október 29., csütörtök 14:20
Az MSZP választmányának kétszázadik ülésén pénteken Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök és pártelnök is felszólal – közölte Simon Gábor választmányi elnök csütörtökön. A politikus közölte: az MSZP-nek nincs sok oka ünnepelni, de azok, akik nem tisztelik a múltjukat, azok nem becsülik önmagukat sem.
Hirdetés
Simon hozzátette: ezért döntött a választmány úgy, hogy ugyan az ünnepélyes külsőségek mellőzésével, de mégis valamelyest emelkedettebb hangulatban idézik fel a résztvevők az előző üléseket. Simon közölte: a testület péntek délutáni, budapesti ülésére meghívták az eddigi választmányi és pártelnököket, valamint a szocialisták miniszterelnökeit is. Horn Gyula és Nyers Rezső kivételével szinte valamennyien személyesen lesznek jelen, vagy üzenetet küldenek – ismertette a választmányi elnök.

Az ülésen várhatóan beszédet mond Lendvai Ildikó pártelnök mellett Gyurcsány Ferenc és Medgyessy Péter volt miniszterelnök is – fűzte hozzá, megerősítve ezzel az MTI korábbi értesülését. Gyurcsány Ferenc áprilisi távozása óta először beszél sajtónyilvános eseményen. A volt miniszterelnök azóta csak pártszervezetek meghívására vesz részt és szólal fel szűk körű eseményeken.

Gyurcsány Ferenc távozása után internetes naplójában közölte, hogy egy ideig keveset fog a nyilvánosság előtt szerepelni. „Ritkábban fogok blogot írni, ügyelni fogok arra, hogy távol tartsam magamat a kormányzástól, és ha nem vagyok a párt vezetője, akkor ne avatkozzak be a párt legfelsőbb szintű döntéshozatalába se” – írta.

Az ünnepi választmányi ülés része az október elején kezdődött és december közepéig tartó, 20 éves az MSZP elnevezésű rendezvénysorozatnak.

(MTI)
Jelenlegi érték
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
Szavazatok száma: 3
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

MNO vezető hírek

Annak ellenére nem fenyegeti a MÁV-Startot az, hogy tiltott állami támogatás miatt elmarasztalja az Európai Unió, hogy az év végén lejár a szerződése.

A svéd miniszterelnök szerint változtatni kellene az eddiginél hosszabb munkavállalást elutasító hozzáálláson.

Általános sztrájkot hirdettek péntekre és szombatra a görög szakszervezetek.

Navracsics Tibor szerint a kormánynak továbbra is alapvető célja, hogy a Magyarországgal kapcsolatos véleményeket tárgyszerűség jellemezze.

Fülbevaló