Steiner: Demszky emlékezetkihagyásban szenved
Az MSZP fővárosi frakcióvezetője szerint Demszky Gábor főpolgármester menekül a felelősség elől, miközben politikai és jogi felelőssége is van a rendőrségi vizsgálat tárgyát képező folyamatokban. Steiner Pál hétfőn Demszky Gábor sajtótájékoztatójára reagálva azt mondta: „A főpolgármester úr teljes emlékezetkihagyásban szenved”.
Hirdetés
Úgy vélte ugyanakkor, hogy a főpolgármester menekül a felelősség elől. Szó sem volt olyan ügyekről, amelyeket a sajtótájékoztatóján említett – fűzte hozzá Steiner Pál, aki azt mondta, nem is nagyon érti, hogy Demszky Gábor miért ecsetelte olyan hosszan az MSZP belső viszonyait. A frakcióvezető közölte: Demszky Hagyót jelölte főpolgármester-helyettesnek, a közgyűlés pedig nagy többséggel választotta meg. Megjegyezte: a főpolgármester Gy. Németh Erzsébet főpolgármester-helyettesi jelölését nem fogadta el, ami miatt hosszabb és komolyabb koalíciós feszültség is volt. A főpolgármesternek megvan a politikai felelőssége, és mint szolgálati felettes megvan a jogi felelőssége is a jelenleg vizsgálat tárgyát képező folyamatok kialakulásában – hangsúlyozta.
(MTI)
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
MNO vezető hírek
A Bassár el-Aszad elnökhöz hű szíriai hadsereg páncélozott alakulatai szerdán folytatták behatolásukat az ország középső részén lévő Homsz városba.
A szálló por légköri koncentrációjának emelkedése miatt Tarlós István főpolgármester Budapesten elrendelte a szmogriadó tájékoztatási fokozatát.
Újabb eset utal arra, hogy a Tescónál előre tudják, mikor indít ellenőrzéseket a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság – írja a Magyar Nemzet.
Megbeszélést tartottak Magyarországról az amerikai külügyminisztériumban – értesült a Magyar Nemzet.