Steiner: Jogi és politikai felelőssége van a főpolgármesternek

MNO

2010. február 08., hétfő 13:41
Az MSZP fővárosi frakcióvezetője szerint Demszky Gábornak politikai és jogi felelőssége is van a BKV-botrányok kapcsán; Steiner Pál hétfőn újságíróknak ezzel kapcsolatban leszögezte: a főpolgármester felettese volt a helyetteseinek.
Hirdetés
Steiner megismételte korábbi kijelentését, miszerint „nyilvánvaló, hogy a főpolgármesternek van politikai felelőssége, és mint szolgálati felettes, jogi felelőssége is van” a BKV-botrányok kapcsán. Szerinte nem elfogadható, hogy Demszky Gábor azt nyilatkozza: nem tudott ráhatni a főpolgármester-helyettesek tevékenységére és hogy nem volt tudomása arról, miként látták el a feladatukat. Demszky felettese volt a főpolgármester-helyetteseknek, így ha bármelyikkel szemben kifogása volt, azt meg kellett volna fogalmaznia, és használnia kellett volna a rendelkezésére álló eszközrendszert – szögezte le a szocialista fővárosi frakcióvezető. Megismételte azt is, hogy a közüzemi vállalatok szakmai felügyeletét két főpolgármester-helyettes látta el, Hagyó Miklós (MSZP) és Ikvai-Szabó Imre (SZDSZ). Arra a kérdésre, hogy le kellene-e mondania Demszky Gábornak, azt válaszolta, hogy a nevében nem tud nyilatkozni, de ő a város vezetője és mérlegeli, mit kell tennie.

(MTI)
Jelenlegi érték
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
Szavazatok száma: 8
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

MNO vezető hírek

Normalizálódott az utasforgalom a Liszt Ferenc Repülőtéren, a Malév-jeggyel rendelkező utasok tájékozódtak a lehetőségekről.

Több mint 3 ezer polgári személyt öltek meg Afganisztánban 2011-ben.

Több megyére riasztást adtak ki a havazás miatt. Összesen 38 embert vittek a rendőrök péntekről szombatra virradó éjszaka közterületekről melegedőkbe.

Az ellenzéki választási együttműködés lehetséges forgatókönyvét vázolta föl a Political Capital, kérdés, hallgatnak-e rájuk.

Fülbevaló