„Szabálytalanul járt el a bíróság”

TK
Forrás: MTI
2012. február 01., szerda 14:21
Éveken át szabálytalanul járt el a Csongrád Megyei Bíróság a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) ügyében – jelentette ki Toroczkai László, a szervezet elnöke szerdán Szegeden.
Hirdetés

A Csongrád Megyei Főügyészség hivatalból eljárva megállapította, hogy a megyei bíróság 2007 októbere óta a szervezettel szemben sorozatosan jogszabálysértően járt el – mondta a Jobbik megyei közgyűlési képviselőjeként is dolgozó politikus sajtótájékoztatón.

Toroczkai László közölte, 2007-ben az akkor már hat esztendeje egyesületi formában működő szervezet nyilvántartott adataiban bekövetkezett változások bevezetését kérte. Erre azért volt szükség, mert megváltozott az elnökség összetétele, illetve a Zagyva György Gyulát választották a HVIM elnökévé. Toroczkai László ezt követően a tiszteletbeli elnöki posztot töltötte be.

A bíróság az adatváltozások átvezetése helyett folyamatosan hiánypótlásra szólította föl a szervezetet, és azt kérte, módosítsák az egyesület alapszabályát. Az ügyészség megállapítása szerint a bíróság eljárása során a kérelemhez kötöttség elvét többször is megsértve, a kérelem keretein túlterjeszkedve járt el, a már korábban jogerősen nyilvántartásba vett egyesület alapszabályának törvényességét hatáskörét túllépve, törvényességi felügyeletet gyakorolva vizsgálta – tudatta az elnök.

Toroczkai László hangsúlyozta, a bíróság jogszerűtlen eljárása gyakorlatilag ellehetetlenítette a HVIM működését.

A politikus szerint az ügyészség megállapításai is bizonyítják, hogy „évek óta politikai jellegű, elfogult és törvénysértő eljárásokat folytatnak a különböző hatalmi szervek a HVIM-mel mint egyesülettel és a tagságával szemben is”.

Zagyva György Gyula jobbikos országgyűlési képviselő, a szervezet jelenlegi tiszteletbeli elnöke kifejtette, a hatóságok igyekeznek a nemzeti radikális szervezeteket folyamatosan ellehetetleníteni és háttérbe szorítani. A politikus példaként a többek között a rendezvények bejelentésével kapcsolatos rendőrségi eljárásokat említette. Míg a nemzeti radikális szervezetek bejelentéseit a hatóságok a közlekedés aránytalan akadályozására hivatkozva rendre elutasítják, ugyanarra a helyszínre bejelentett más demonstrációkat engedélyeznek – mondta.

Az MTI az ügyben megkereste a Csongrád Megyei Bíróság jogutódját, a Szegedi Törvényszéket, de a megkeresésre még nem kapott választ.

Hozzászólások

Új hozzászólás írása

Hozzászólás elküldéséhez előbb be kell jelentkeznie!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Időpont
2012
05
22
Megye
Város
Mozi
KERESÉS

Fülbevaló