Száműzték a roma családot: támogatja az MSZP és az SZDSZ?
A Fővárosi Közgyűlés szocialista és szabad demokrata képviselői MSZP-s és SZDSZ-es frakciója, a cigány érdekképvisletek véleményét figyelmen kívül hagyva, egyaránt bojkottálta a Ferencvárosból Csepelre átköltöztetett 17 fős roma család visszaköltöztetése ügyében Németh Szilárd által összehívott ülést. A fideszes politikus elmondta: mint illetékes szakbizottsági elnököt a kitelepítettek képviselői keresték meg.
• 17-en egy lakásban: ferencvárosi romákat telepítenek Csepelre?
• 17-en egy lakásban: ferencvárosi romákat telepítenek Csepelre?
Hirdetés
A csütörtöki ülésre meghívást kapott az érintett lakosokon kívül a két kerületi polgármester és a főpolgármester is, de ők nem jelentek meg. Németh Szilárd úgy fogalmazott, megdöbbentő, hogy a közgyűlés elé terjesztését Horváth Gyula csepeli alpolgármester sem szavazta meg, annak ellenére, hogy a kerületben a polgármesterrel együtt elítélték a ki- és betelepítést. „Úgy látszik, mindig csak saját és pártérdekeiket tartják szem előtt” – írta a képviselő.
John Emese, a Fővárosi Közgyűlés SZDSZ-es frakcióvezetője úgy fogalmazott: megdöbbentőnek tartja, hogy egy kerületi politikus megijed és a fővároshoz rohan segítségért, ha egy roma család jelenik meg körzetében. Közölte: sajnálja, hogy a Fidesz megkérdőjelezi a szabad lakásválasztás jogát.
Ugyanakkor a kitelepített családfő csütörtökön azt nyilatkozta: választásuk nem volt, azt mondták nekik, ha nem fogadják el, mehetnek az utcára. Már nyolc éve van hivatalos lakásigénylésük a IX. kerületben.
Kitelepítés után: kirekesztéssel vádolja John a Fideszt
John elmondta, hogy a Fővárosi Közgyűlés szocialista és szabad demokrata képviselői közösen döntöttek arról, hogy nem vesznek részt az Esélyegyenlőségi, Foglalkoztatáspolitikai és Kisebbségi Bizottság csütörtöki rendkívüli ülésén. A koalíciós képviselők távolmaradásukkal tiltakoznak az ellen, hogy Németh Szilárd a szakbizottság munkatervét és a közösen meghatározott ülésezési rendet figyelmen kívül hagyva, a vonatkozó szabályokat megszegve hív össze rendszeresen üléseket, míg a munkaterv szerinti ülések sorra elmaradnak. John Emese úgy fogalmazott: a koalíció tagjai nem segédkeznek olyan akció kivitelezésében, ahol éppen azok kiáltanak farkast, aki maguk folytatnak kirekesztő politikát. A konkrét ügy egyébként sem tartozik a főváros hatáskörébe és súlyos, precedensértékű lépés lenne, ha a bizottság mindenféle jogosítvány nélkül, hozzá nem tartozó ügyben, illetéktelenül hozna határozatot.
Támogatják az etnikai színezetű lépést?
„A mai napon a bizottsági ülés MSZP-SZDSZ-es bojkottja arról győzött meg, hogy azok, akik a cigányság integrációját zászlójukra tűzve petíciót gyűjtenek, chartát alapítanak, eltűrik, sőt támogatják ezt az etnikai színezetű kitelepítést. Ezért cinikus és gátlástalan az az eljárás és döntés, amivel egy 17 fős ferencvárosi roma családot - mint szociális feszültséget - száműztek Csepelre, egy 52 négyzetméteres lakótelepi lakásba” – írta közleményében Németh. Németh úgy vélekedett, komoly hatalmi arroganciát és gőgöt mutat az, ahogyan nem vonták be a döntésbe az érintett lakóközösséget és a kitelepített cigány családot, óriási feszültséget teremtve mindkét félben.
A cigány önkormányzat ellenében foglaltak állást az ex-koalíciós partnerek
A kitelepített családfő elmondta: ennyien nem tudnak emberhez méltó életet élni, még a WC-re is sorban kell állniuk, a gyerekeket meg nem zárhatja a lakásba, hogy ne zajongjanak a folyosón. Ő és felesége mindig is dolgoztak, most is munkába járnak. Gyermekeiket IX. kerületi iskolájukba fogják járatni, ez napi három óra tömegközlekedést jelent nekik. A lakóközösség képviselői szerint embertelen és nem életszerű 17 embert egy ekkora lakásba bepréselni. A hírre lakásaik piaci értéke jelentősen csökkent, gyakorlatilag eladhatatlanná vált. A Fővárosi Cigány Kisebbségi Önkormányzat és a Fővárosi Közgyűlés egyetlen cigány képviselője is támogatja azt a két határozatot, amelynek elfogadását a koalíció képviselői minden szinten megakadályozták.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
MNO vezető hírek
Ukrajnában szombatra 122-re emelkedett az egy hete tartó rendkívüli hideg áldozatainak száma, a zord időjárás miatt az ország 17 ezer iskolájában tanítási szünetet rendeltek el.
Egy hónapos hadgyakorlatot kezdett szombaton az iráni Forradalmi Gárda a nemzetközi olajkereskedelem szempontjából stratégiai fontosságú Hormuzi-szoros közelében.
Életének 78. évében meghalt Csurka István – tudatta Papolczy Gizella, az író, politikus hozzátartozója szombat délelőtt az MTI-vel.
Több megyére riasztást adtak ki a havazás miatt. Összesen 38 embert vittek a rendőrök péntekről szombatra virradó éjszaka közterületekről melegedőkbe.