• 7 °C, változóan felhős

Szatmáry Kristóffal tárgyal Tarlós István

TK, 2011. december 21., szerda 17:16, frissítve: szerda 17:16
Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter Szatmáry Kristóf gazdaságszabályozásért felelős államtitkárt jelölte ki, hogy egyeztessen a BKV gazdasági és pénzügyi helyzetének stabilizálásáról Tarlós Istvánnal – értesült minisztériumi forrásból szerdán az MTI.

Az államtitkár erről levélben értesítette a főpolgármestert.

A képviselők kedd hajnalban szavazták meg a jövő évi költségvetés elfogadásakor azt a módosító javaslatot, amely szerint Budapest 32 milliárd forintot kap az államtól a BKV finanszírozására a helyi közösségi közlekedés támogatására szánt összegből. A fővárosi önkormányzat a támogatást akkor kaphatja meg, ha a közgyűlés a fővárosi közösségi közlekedés hosszú távú fenntarthatóságát biztosító koncepciót megalkotta, és azt – a kormány egyetértését követően – elfogadta.

Az MNO megírta, hogy Tarlós István még aznap jelezte: február elején leállhat a fővárosi tömegközlekedés, ha a BKV finanszírozásával kapcsolatos mostani parlamenti döntés változatlan marad. A fővárosnak a BKV finanszírozására kedd hajnalban megszavazott 32 milliárd forint ugyanis egy 35 milliárdos generális normatív támogatás része volt mostanáig, ezt az összeget ráadásul március végéig befagyasztották – hangsúlyozta. Hozzátette: nem az történt, hogy a főváros kapott 32 milliárd forintot, hanem az eddig automatikusan járó összegből 3 milliárdot elvontak, és ezt az országban bárhol felhasználhatják, kivéve Budapesten.

Tarlós István akkor azt is kijelentette: ha ez a döntés változatlan formában marad, akkor körülbelül február 2-án a fővárosi tömegközlekedés várhatóan leáll, ami „a káoszon és a politikai skandalumon túl a nemzetgazdaságnak körülbelül napi 14 milliárd forint kiesést jelent”.

Forrás: MTI
hirdetés
Vezércikk
Eltitkolt közpénzek
Hajdú Péter
Vajon meddig lehet elbújni a nyilvánosság elől?
Legolvasottabb
Legfrissebb
  1. 1
  2. 2
  3. 3
  4. 4
  5. 5
  6. 6
  7. 7
  8. 8
  9. 9
  10. 10
  11. 11
  12. 12
  13. 13
  14. 14
  15. 15
  16. 16
  17. 17
  18. 18
  19. 19
  20. 20
  21. 21
  22. 22
  23. 23
  24. 24
  25. 25
  26. 26
  27. 27
  28. 28
  29. 29
  30. 30
  31. 31
  32. 32
  33. 33
  34. 34
  35. 35
  36. 36
  37. 37
  38. 38
  39. 39
  40. 40
  41. 41
  42. 42
  43. 43
  44. 44
  45. 45
  46. 46
  47. 47
  48. 48
  49. 49
  50. 50
hirdetés

Hozzászólások - db

A hozzászólások mutatása