Korrupciós botrány

Száznál is több rendőr segíthette a "diszkókirályt"

NT
Forrás: MNO,MTI
2012. június 14., csütörtök 06:30
Száznál is több rendőr vehetett részt az elmúlt években Vizoviczki László érdekeltségeinek – a Központi Nyomózó Főügyészség korábbi közleménye szerint – illegális rendőri védelmében – közli saját forrásaira hivatkozva a Népszabadság.

A lap információja szerint a két hete kirobbant rendőrségi korrupciós botrány „mellékszálaként” heteken, de lehet, hogy már napokon belül párhuzamos nyomozások indulnak, tisztázandó, érintettek-e az ügyben más szervezetek, hatóságok.

Az említett száz járőr döntő része a Budapesti Rendőr-főkapitányság közrendvédelmi főosztályához tartozott, akik olykor munkaidőn kívül, – de esetlegesen szolgálati idő alatt – civilben láttak el biztonsági őri feladatokat Vizoviczki László érdekeltségeinél.

Szocialista mankó

A Heti Válasz csütörtökön utcára kerülő számában az olvasható: a Központi Nyomozó Főügyészség februárban kezdett nyomozni Vizoviczki László, számos szórakozóhely tulajdonosa és társai ellen, miután a Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentette a „hajógyári bandát”.

Hirdetés
A több fővárosi szórakozóhely tulajdonosaként ismert vállalkozó cégügyeit sajtóinformációk szerint az adóhatóság vizsgálja.

Mint a legújabb lapszám írja, Vizoviczki László – aki a rendőri vezetőket érintő korrupciós ügy hat gyanúsítottjának egyike – lakásán 420 millió forint készpénzt találtak, ami csaknem a négyszerese annak az összegnek, amit a hozzá köthető ötven cég papíron produkált az elmúlt két évben. A Heti Válaszból kiderül: Vizoviczki kft.-i – a CP-Invest és Belváros Holding – alkotják a birodalom két „tartópillérét”, ezenkívül azonban még mintegy ötven gazdasági társaság köthető hozzá.

Életszerűtlennek nevezi a lap, hogy a több mint tíz egységből álló óbudai zenekomplexum egymilliárd forint alatti éves bevételt, illetve alig 50 millió forint adózott eredményt hozott Vizoviczki Lászlónak, az ötven kft. pedig 2010-ben 22 milliós veszteséget, 2011-ben 130 milliós pluszt termelt.

A hetilap forrásaira hivatkozva beszámol arról is, hogy az MSZP tervezett diszkóklubhálózatából két „partihelyet” sikerült hasznosítani Vizoviczki László segítségével, Debrecenben pedig szintén üzemeltetnek korábban szocialista körökhöz köthető szórakozóhelyeket.

Szorul a hurok, dőlnek a dominók

Mint ismeretes, két hete pénteken robbant ki a botrány, mikor a Központi Nyomozó Főügyészség közölte, hogy csütörtökön rendőri vezetőket vettek őrizetbe. A hatóságok hallgatásba burkolóztak, ugyanakkor a Magyar Nemzet szombaton már arról számolt be: az éjszakai élet ismert figurája, V. László vesztegethette meg a rendőri vezetőket, két főtiszt a rendőri korrupciós ügy újabb gyanúsítottja – értesült a Hír TV ugyanezen a napon. Vasárnap pedig már előzetes letartóztatásba helyezte a Pesti Központi Kerületi Bíróság a rendőrségi korrupciós ügy négy gyanúsítottját, és Hatala József országos rendőrfőkapitány felmentette Gulyás Imre alezredest, Hopka Lajos felettesét. Hétfőn megszólalt a Központi Nyomozó Főügyészség, majd kedden újabb két magas rangú rendőr kezén kattant a bilincs, Pintér Sándor ekkor már úgy nyilatkozott, hogy nem kizárt, hogy további személycserék lesznek a rendőrség vezetésénél. Szerdán pedig bejelentkezett Vadász is, aki vérdíjat tűzött ki a rendőrökre. Csütörtökön előzetesbe került a kedden őrizetbe vett két egyenruhás, sőt újból előkerült egy gyilkossági ügy is. Pénteken pedig arról szóltak a hírek, hogy nem a rendőrségtől, hanem az alvilágból szerezte a korrupciós ügy leleplezéséhez szolgáló információkat V. László vállalkozóról a Nemzeti Védelmi Szolgálat. A Hír TV Célpont című műsora is ellátogatott „A béke szigetére”, majd kiderült, hogy két korábban balesetnek tűnő vízbefulladást és egy eltűnést is vizsgálnak. Hétfőn már Orbán Viktor is megszólalt a korrupciós üggyel kapcsolatban. Nem maradhatnak megválaszolatlan kérdések a 2006-ban történt, főleg a Hajógyári-szigethez köthető ügyekben, így az eltűnt fiatalember ügyében – mondta egy kedd esti televíziós műsorban Fülöp Valter, a BRFK bűnügyi helyettese. – Biztosan távozniuk kell a belügyi szervektől azoknak, akik érintettek lehetnek a rendőri korrupciós ügyben – jelentette ki kedden Pintér Sándor.

Hozzászólások

  1. Cirbolya 2012. június 14., csütörtök 13:39
    hoplita 8.30: Nincs igazad. MOST nem az folyik, mint ami folyt a 8 éves gyurcsányizmus alatt, amikor sikerült a rendőrséget totál lezülleszteni. MOST a gyurcsány-féle rendőrmaffia felszámolása folyik, a megtisztulás folyik, a demokratizálódás folyik. Emlékezz arra, hogy a 8 évük alatt nem számított bűncselekménynek a "megélhetési bűnözés", ergó ezzel a rendőrségnek nem kellett foglalkoznia. A gyurcsány csak annyit kívánt tőlük, hogy verjék szét ha 3-nál több ember gyűlt össze egy helyen és az nem őt éltette. Kitüntetésekkel dekorálta ki azt a kopaszfejű náci Gestapo főnököt, akivel a 2006-os ünnepi nagygyűlést szétlövette. Aztán amikor 5 kigyúrt rendőr erőszakolt meg a 40 kilós lányt, akkor azt mondta ez a gyurcsány, hogy a rendőrséget MINDENTŐL meg tudja védeni, de saját maguktól nem. Addig nem szólt egy szót sem, amikor sorra derült fény arra, hogy minden nagyobb maffia-bűncselekményben mindig volt 1-2-4-5 rendőr. Bankrablások, cigaretta-drog-fegyver-embercsempészet, drogterjesztés, gyilkosságok, maffiafőnökök személyi szolgálata, rablógyilkosságok, leánykereskedelem... Nem volt olyan bűnügy, amiben ne lett volna rendőr érintett. De ez nem zavarta. Hát most ennek VÉGE. Ennek a felszámolása folyik. Ez persze nem megy egyik napról a másikra, mert ártatlanok nem bűnhődhetnek, viszont a bűnösök ellen megdönthetetlen bizonyítékok kellenek egy összezáró, egymást védő szervezetben. Kemény munka, de láthatóan sikeres.
  2. gamma 2012. június 14., csütörtök 12:44
    @hoplita 2012. június 14., csütörtök 08:30

    Hanem mikor kezdődött? Arról azért már nem is beszélve, hogy viszont mikor buktak le?
    Annál az ominózus Jobbikos tüntetésnél lett valamelyiknek is valami baja? Az pedig, hogy a Rebisz ott volt, meglehetősen indokolt, mert amint a mellékelt ábrák mutatják, az a "tüntető" társaság a leggaládabb erőszaktól sem riad vissza, ha semmilyen azt meggátoló erő nincs a közelben. Ha van, azért még (egyelőre) meggondolják ... (A hírhedt SA is így kezdte, anno ...)
  3. Bettike 2012. június 14., csütörtök 12:23
    Kedves Cikkíró! Ez nem bal vagy jobb oldali sár, hanem közös. Nem kellene sárlabdákkal dobálni a másik oldalt, hanem együttműködni. Miért olyan lehetetlen ez? A másik oldali cikkek azt is megírják hogy 4-5 v több évre visszamenőleg kell vizsgálódni tehát nem kenik a jobboldalra, mert igaz hogy az előző kormány idejére nyúlik vissza az ügy kezdete, de 2010-ben végbement a szokásos cserebere a posztokon tehát a mostani kormány emberei éppoly érintettek. Olyan nincs hogy szakmai megközelítés? Tisztelettel: Bettike
  4. nanehogymá! 2012. június 14., csütörtök 11:41
    Cirbolya gyengeelméjű, neki minden ilyen hírben csak az a fontos, hogy emeszpézzen egyet.

    Viszont Irysz-nek abban teljesen igaza van, amit sugall, hogy villámgyorsan le kell zárni ezt az ügyet, és visszaállítani a drogterjesztésre intézményesedett berendezkedés "alkotmányos rendjét". Ugyanis rohamosan fogy a készlet, és ha akár csak rövid ideig is ellátatlan marad a piac, akkor kontrollálatlanná válik a drogterjesztés, így az valóban káoszos helyzetet fog szülni a kialakuló piaci rés betöméséért meginduló harcban (ld. piaci térnyerés harcok, leszámolások, közbiztonság, ellenőrizetlen eredetű és minőségű drogok, stb).
  5. anna008 2012. június 14., csütörtök 10:59
    Hoplita nagyon tetszik a hozzászólásod,szerintem sok ember megfogathatná a tanácsod!!Cirbolya te meg ne érezd magad istennek,te nem ítélkezhetsz!!!Ne hidd azt,hogy a ezek után nem lesznek maffiák,addig míg az egyes embereknek lesz pénzük{drogra,prostira}mindig lesz maffiózó.De tudd hogy a kis kormányod segítségével,már nagyon sok megye halálra van ítélve!!!Pedig mi vagyunk azok az emberek akik nem adtunk soha a maffiának.
  6. 2012. június 14., csütörtök 10:43
    Simán megismétlődhet a Papa-féle koreográfia is, amikor kamu vádakkal, teljes gőzzel besároztak egy fedett rendőrt, h eltereljék a gyanút majd felmentették és mindent titkosítottak. Ne azt nézzétek, h honnan van a videó, hanem, h mennyire kísértetiesen hasonlít a mostani ügyre:
    http://tasnadipeter.com/tasnadi/flvplayer.swf?file=admin/uploads/83.flv
  7. orbán 2012. június 14., csütörtök 10:19
    A diszkókirályok úgy működnek,hogy amikor a baloldal kormányoz akkor mindenkit megvesztegetnek,amikor a jobboldal,akkor becsületesek lesznek,sokkal kevesebbel is beérik és akkor már nem bűnöznek.(Bár a kormánytagok között néhány kivétel azért akad.)
  8. szárnyas 2012. június 14., csütörtök 08:43
    "botrány „mellékszálaként” heteken, de lehet, hogy már napokon belül párhuzamos nyomozások indulnak, tisztázandó, érintettek-e az ügyben más szervezetek, hatóságok."

    Ezt is csak helyeselni tudom!
    Mert hogyan lehet az, hogy a rendőrség "évekig nem tudott" a drogok árulásáról???
    Túl sötét az ügy. De legalább van remény rá, hogy tisztázzák magukat.
  9. hoplita 2012. június 14., csütörtök 08:30
    Cirbolya
    2012. június 14., csütörtök 08:04

    Ugyanez folyik most is és nem a maszopós kormányok alatt kezdődött.
    Emlékezz csak Simon Tibire...ha sikerül.
    Vagy arra, hogy a múlt havi jobbikos tüntetésnél a fidesz székházhoz vezényelt rebaszosoknak ki volt a parancsnoka...
    Tudom...emútnyócév, gyúcsány a hibás...

    Ja...és ki most Magyarországon az őrző-védő piac királya...és milyen személyi háttérrel, milyen kormányzati hátszéllel..????

    Húzd már ki a fejed a fidesz sheggéből...legalább egy szusszanásnyi időre..:(
  10. Cirbolya 2012. június 14., csütörtök 08:04
    Az MSZP-SZDSZ kormányok alatt a rendőrségből maffia lett. A bűnt nem kellett üldözni elvégre megengedett volt a megélhetési bűnözés, így aztán bűncselekménynek csak az számított, ha 4 magyar együtt azt kiabálta, hogy "gyurcsány takarodj!" A feladatuk annyiból állt, hogy minden ellenzéki megmozdulást (tüntetést, ünnepi nagygyűlést) szétverjenek, az embereket véresre verjék, lőjék ki a szemüket, lovakkal hajtsanak közéjük és árasszák el Budapestet könnygázzal. Valamint ingyen őrző-védő szolgálatként (segéderőként) működjenek az MSZP-hadsereg mellett. Slussz. A továbbiakban azt csináltak amit akartak. Pláne, ha még anyagilag is részesültek a kábítószer és egyéb ügyletekből!
  11. hoplita 2012. június 14., csütörtök 07:26
    irysz
    2012. június 14., csütörtök 06:47

    Nocsak...!
    Mintha szkeptikusabb lennél, mint 3-4 éve, még a régi fórumon...:))))
  12. 2012. június 14., csütörtök 07:14
    ez igy igaz titkositas lesz !!! es csak elbocsatasok buntetes minimalis kozugyek stb...szerintem peldat kene statualni edupla buntetes a legszigorubbat mert visszaeltek a korlatlan hatalmukkal es lealjasitottak a rendorseg hirnevet vagyon elkobzas kozugy eltilltas veglegesen ez kellene nekik dehat az igazsag szolgaltatas csak a szegenyekre vonatkozik!!!!!!
  13. irysz 2012. június 14., csütörtök 06:47
    Kíváncsian várom, melyik ponton titkosítják az ügyet 100 évre, mert az fogja bizonyítani, hogy a stróman "Vizotól" elértek a legfőbb szálakig. Aztán majd a nagy hallgatás...

Új hozzászólás írása

Hozzászólás elküldéséhez előbb be kell jelentkeznie!

Hirdetés
Hirdetés

Szavazás

Ki lesz az ellenzék jelöltje?

Ön szerint ki lesz az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje 2014-ben?








Időpont
2013
05
20
Megye
Város
Mozi
KERESÉS