Megnyílt az út Magyarország előtt

NT
Forrás: MNO,MTI
2012. április 25., szerda 18:33
Magyarország Európai Unió melletti állandó képviseletének vezetője szerint az Európai Bizottságnak a Magyarország elleni kötelezettségszegési eljárásokkal kapcsolatos szerdai döntései azt mutatják, hogy a magyar fél fontos és jó eredményeket ért el a végrehajtó testülettel folytatott konzultációs folyamatban.

Györkös Péter nagykövet a döntések bejelentése után Brüsszelben újságíróknak nyilatkozva úgy vélte, azok világosan mutatják, hogy a korábban aggodalmakra okot adó témák túlnyomó többségét sikerült tisztázni.

Megnyílt az út

A legfontosabb eredménynek azt nevezte: megnyílt az út, hogy megkezdődjenek a tárgyalások a magyar kérésnek megfelelő nemzetközi pénzügyi támogatási programról.

Olvassa el, hogyan vélekednek az elemzők a lehetséges forgatókönyvekről!

Az Európai Bizottság egyebek között azt jelentette be: készen áll a hivatalos tárgyalások megkezdésére egy elővigyázatossági hitelkeretről. Magyarország a tervek szerint az EU-val és a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) folytat ilyen tárgyalásokat.

A végrehajtó testület arról is döntött, hogy lezárja a kötelezettségszegési eljárást a Magyar Nemzeti Bankra vonatkozó törvény ügyében, amennyiben Magyarország végigviszi az általa bejelentett intézkedéseket. Az adatvédelmi hatóság függetlenségének és a bírói nyugdíjkorhatár csökkentésének ügyében viszont Brüsszel az Európai Bírósághoz fordul.

A magyar nagykövet hangoztatta, a döntések jó eredményeket jeleznek, de nem jelentik azt, hogy a két fél az eljárásokkal kapcsolatos folyamat végére ért volna. Mint mondta, a közös szabályok és eljárások részét képezi az is, hogy a bizottság egyes ügyeket az uniós bíróság elé visz. Úgy fogalmazott: az ezzel kapcsolatos döntés sem jelenti a kompromisszumkészség és az egyeztetések hiányát, hanem elsősorban azt mutatja, „egyetértünk abban, hogy nem értünk egyet” az adott témában.

Hirdetés
Elemzők szerint akár két héten belül Magyarországra utazhat a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az EU tárgyalóküldöttsége.


Györkös Péter kiemelte, hogy a kormány a kötelezettségszegési eljárások megkezdése óta, az elmúlt hónapokban intenzív, a tárgyra koncentráló párbeszédet folytatott az uniós bizottsággal. Külön említette az Orbán Viktor miniszterelnök és José Manuel Durao Barroso európai bizottsági elnök között kedden folytatott informális találkozó jelentőségét. A magyar illetékes méltatta egyúttal az uniós bizottság „nagyon konstruktív” hozzáállását. Hozzátette, hogy több EU-tagország is építő jelleggel járult hozzá a folyamathoz.

Nagy levegőt vehetünk

Osztja Györkös álláspontját Vida Krisztina is, az akadémiai munkatárs szerint áttörést hozott Magyarország és az Európai Bizottság viszonyában Orbán Viktor miniszterelnök és José Manuel Barroso, a bizottság elnökének keddi, brüsszeli tanácskozása, az esemény bizonyítja, hogy a csúcstalálkozóknak még mindig nagyobb az erejük, mint az alsóbb szintű konzultációknak.

A hitelkeret nagyságáról a tárgyalóasztalnál lehet megállapodni, amely az egyeztetések témája lesz – ezt már Fellegi Tamás IMF-tárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter mondta el szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján. A tárgyalások kezdetére és időpontjára még nem mondott konkrét időpontot a politikus, de bejelentette, hogy a kormány ragaszkodik az egykulcsos adórendszerhez. Fellegi Tamás 20 óra után a Hír TV Rájátszás című műsorának vendége lesz.

Közel a csúcshoz

Az MNO megírta azt is, hogy egy forintra közelítette meg idei árfolyamcsúcsát a forint: szerdán kora délután 286,57 forinton is jegyezték az eurót. Bővebben>>>

Hozzászólások

  1. hahaha2011 2012. április 27., péntek 16:29
    EMBER ne felejsd ki kezdte ki gyújtogatott ki vitte a csőcseléket az utcára mit szónokolt választások után uszítva a szélsőséget megvédve/Kossuth tér/.majd minden oly törvényt ami elutasítoott az ogyűlésböl kivonulva ov be se járva elutasítva most bevezetve nem megszorításként feltüntetve a seggnyalókat kiemelve ezt csinálja ov menjetek nézzetek körül házatáján mije volt és mije lett neki és családjának.... VIDEOTON a gyerek szerződése megér meccsenként 2't hamár apa igy akarta/szerződés 150eft / HARSÁNYI igy ismertelek?van az a pénz
  2. hahaha2011 2012. április 27., péntek 16:12
    szárnyas
  3. hahaha2011 2012. április 27., péntek 16:12
    sárnyas mi nem akartunk semmit...
  4. szárnyas 2012. április 27., péntek 10:01
    2010-ben az EU megkövetelte az új magyar kormánytól, hogy teljesítse elődjének költségvetési vállalásait. Azóta azonban az új spanyol kormánynak engedélyezték, amit akkor a magyarnak nem, hogy eltérjen a korábbi számoktól, és ideiglenesen növelje a költségvetési hiányt.

    A SZOCI-LIBSIK ÁLLTAL LERABOLT ORSZÁGNAK EGYETLEN LÉLEGZETNYI IDŐT SEM ADTAK A "NAGY BARÁT" EURÓPAI ÚNIÓ!!!!!
    A II. vil. háboru után is volt egy "Mashall" terv és segély!!! Persze az sokkal korrektebb volt, mert akkor a vesztest megsegítették!!! most meg a kiraboltat még meg is büntetik!!!
    No de a Spanyoloknál ugyanezt "megértik"...
  5. 2012. április 26., csütörtök 13:05
    "Uszítsuk az Eu-t a magyarokra".Liberálbolsi horrorfilm.
  6. 2012. április 26., csütörtök 08:57
    Gönckócos ezek után melyik országban akar majd élni?
  7. László13 2012. április 25., szerda 22:32
    Re: ozmozis 2012. április 25., szerda 22:01

    Hát igen. Ezzel teljesedett ki az "uszitsuk az EU-t a magyarokra" című balliberális projekt teljes bukása.
  8. ozmozis 2012. április 25., szerda 22:01
    Baloldali barátaink most úgy érzik, hátba döfték őket.
  9. ÁRPÁDHÁZI 2012. április 25., szerda 19:08
    Megnyílt az út Magyarország előtt


    " Szorgalmasan dolgozom - s önérzetesen -
    Ha lenyírják a szárnyamat - járok majd a lábamon; -
    ha azokat is levágják, a kezemen járok;
    ha azokat is kitépik - hasoncsúszok! " (Napló. 1832. június 26.) Széchenyi.....


    7.7.7

Új hozzászólás írása

Hozzászólás elküldéséhez előbb be kell jelentkeznie!

Hirdetés
Hirdetés

Szavazás

Ki lesz az ellenzék jelöltje?

Ön szerint ki lesz az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje 2014-ben?








Időpont
2013
05
19
Megye
Város
Mozi
KERESÉS