Szócska nem csatlakozik a riogatókhoz

BL
Forrás: MTI
2011. december 21., szerda 16:41
Szócska Miklós nem kíván az „adventi riogatókhoz” csatlakozni, az egészségügyi államtitkár szerdán azt mondta, hogy ehelyett a krízishelyzet elkerülésén dolgozik, mindeközben nyitott ajtóval várja a rezidenseket.

Szócska Miklós annak kapcsán beszélt erről, hogy a Magyar Rezidens Szövetség által meghirdetett akció során letétbe helyezett felmondólevelek hamarosan „aktiválódnak”, ami a szövetség elnöke, Papp Magor szerint alapjaiban megrendíti majd az egészségügyi ellátórendszert.

Szerdán bemutatták az új, sárga színű mentőautókat Budapesten. A 37 esetkocsi átadásáról itt olvashat bővebben.

Mint mondta: az államtitkárság a biztonságos betegellátás érdekében a tiszti főorvos segítségével méri fel, hogy az orvosok akciói miként befolyásolják a kórházak működését, és az intézmények vezetői hogyan készülnek az esetleges rendkívüli helyzetre. Ha az érintettek beváltják „riogatásukat”, januárban válik láthatóvá a probléma nagysága. Attól számítva a felmondási idő alatt az ágazat vezetése és a kórházigazgatók tárgyalni fognak a kollégákkal, mindent megtesznek azért, hogy megoldják a helyzetet.

Hirdetés

Ha mégis krízishelyzet állna elő, az államtitkárság gondoskodni fog arról, hogy ne maradjanak ellátatlanul a betegek – mondta Szócska Miklós, leszögezve: biztos abban, hogy az orvostársadalom felelős része partner lesz a betegek ellátásában. Szócska Miklós – annak kapcsán, hogy Papp Magor többször úgy nyilatkozott, az államtitkár nem hajlandó egyeztetni velük – azt mondta: egyik egészségügyi csoportért sem tett annyit, mint a rezidensekért. Ajtaja továbbra is mindig nyitva áll a rezidensek előtt – tette hozzá az államtitkár.

„Nehéz” számok

Papp Magor múlt pénteki sajtótájékoztatóján azt mondta: az „Élhető magyar egészségügyért” mozgalmukban gyűjtött felmondólevelek száma december elején már a 2500-at is meghaladta. Mint kiemelte: már öt megyében gyűlt össze olyan kritikus mennyiségű felmondás, amely azonnal és alapvetően fogja megrendíteni ezen területek orvosellátottságát.

Kedden az m1 Az Este című műsorában Papp Magor azt mondta: a Veszprém megyei kórházban az intézményben dolgozók csaknem 70 százaléka letétbe helyezte a felmondását, s ez országos jelenség. Rácz Jenő, a Veszprém megyei Csolnoky Ferenc Kórház igazgatója erre aznap úgy reagált, kórházuk minden eshetőségre felkészült vészforgatókönyvvel. Ugyanakkor kiemelte: a 70 százalékos arányt „nehéz számnak tartja”, különösen mivel az intézmény 250 orvosának jelentős része vállalkozásban dolgozik, akik ilyen módon nem is tudnának felmondani.

Mint kifejtette: sem szándékuk, sem jogi lehetőségük nincs arra, hogy bármi módon hamarabb megtudják az összegyűjtött felmondólevelek számát, így nem tudja, hányan csatlakoztak intézményében a rezidensek akciójához. Rácz Jenő szólt arról is, hogy tudomása szerint kórházában senki sem csatlakozott a Magyar Orvosok Szövetsége által hirdetett akcióhoz, amelyben az orvosok kinyilváníthatják, hogy nem hajlandók önként túlmunkát vállalni.

Hirdetés
Hirdetés

Szavazás

Nyári időjárás

Milyen nyárra számít?





Időpont
2013
05
22
Megye
Város
Mozi
KERESÉS