Sztrájkolnak a diákok a pécsi Gandhiban

Magyar Nemzet

2009. június 02., kedd 06:00
Sztrájkot hirdettek ma délelőtt fél tizenegytől a pécsi Gandhi Közalapítványi Gimnázium és Kollégium diákjai. Azért tiltakoznak, mert nem értenek egyet az új igazgató személyével, megválasztásának módjával és az intézményt fenntartó közalapítvány kommunikációjával. Az akció az iskola Dobó István utcai épületének aulájában lesz – számol be a keddi Magyar Nemzet.
Hirdetés
Az ügy előzménye, hogy az iskolát működtető Gandhi Közalapítvány a csupán szeptember óta ott tanító Gidáné Orsós Erzsébetet választotta meg az intézmény igazgatójának, annak ellenére, hogy a tanárok és a diákok a szerintük már tíz éve jól teljesítő Csovcsics Erikát szerették volna továbbra is a vezetői székben látni. A Bama.hu, a megyei on-line újság azt írta: előzőleg a nevelőtestület az öt pályázó közül az igazgatónő szakmai programját 94,5, míg Gidánéét 19,2 százalékban támogatta, az összalkalmazotti értekezleten pedig az intézményvezető személyére leadott szavazatok tekintetében 86,5 százalék áll szemben a július elsejével az igazgatói székben ülő győztes 5,9 százalékával – írja a keddi Magyar Nemzet.
Jelenlegi érték
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
Szavazatok száma: 2
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

MNO vezető hírek

Egy hónapos hadgyakorlatot kezdett szombaton az iráni Forradalmi Gárda a nemzetközi olajkereskedelem szempontjából stratégiai fontosságú Hormuzi-szoros közelében.

Életének 78. évében meghalt Csurka István – tudatta Papolczy Gizella, az író, politikus hozzátartozója szombat délelőtt az MTI-vel.

Több megyére riasztást adtak ki a havazás miatt. Összesen 38 embert vittek a rendőrök péntekről szombatra virradó éjszaka közterületekről melegedőkbe.

Normalizálódott az utasforgalom a Liszt Ferenc Repülőtéren, a Malév-jeggyel rendelkező utasok tájékozódtak a lehetőségekről.

Fülbevaló