Tarlós: Előnyösebb egyezséget kötött a főváros + Videó + Képek

Közel a megállapodás BKV-ügyben

PR, TK, 2012. április 17., kedd 14:43, frissítve: szerda 19:39
Összesen 15,1 milliárd forintos vételárban állapodott meg a városvezetés a Fővárosi Vízművek kisebbségi részvénycsomagjáról a francia Suez Environnement S.A.-val; az 1997-ben kötött szindikátusi és menedzsmentszerződés megszüntetéséről és a részvényadásvételről még határoznia kell a Fővárosi Közgyűlésnek – jelentette be Tarlós István keddi sajtótájékoztatóján. A főpolgármester elmondta azt is, a napokban megállapodás születhet a BKV ügyében.

A városvezető szavai szerint a város szempontjából a korábbi szándéknyilatkozathoz képest előnyösebb egyezséget tudott kötni az önkormányzat tárgyalódelegációja. Kiemelte, hogy a befektető úgynevezett szavatossági nyilatkozatot tett, vagyis kijelentette, hogy a szerződésben vállalt kötelezettségeit teljesítette.

A főpolgármester úgy véli: az utóbbi hetekben voltak „szabályos ellendrukkerek” is, akik azon igyekeztek, hogy ne szülessen jó megállapodás, ezzel együtt „rendkívül pozitív”, botránymentes egyezség született.

Ismertette, az akkori városvezetés 1997-ben az Állami Számvevőszék kifogásai ellenére nemcsak a társaság 25 százalékát plusz 1 részvényt adta el, hanem a menedzsmentjogokat és a törzsvagyon arányos részét is. A külföldi befektetők nagyságrendileg sok tíz milliárd forint menedzsmentdíjat vittek ki az országból, s így tettek volna a következő tíz évben is – vélekedett Tarlós István.

Fotó: MTI


A főpolgármester elmondta, hogy a teljes fizetendő összeg 15,1 milliárd forint, amelyből 12,094 milliárd forintba kerülnek a részvények, tartalmazza a 2,537 milliárd forintos OTP-adósságállományt, valamint az első negyedévre járó 468 947 500 forintos menedzsmentdíjat. Utóbbi április 1-jétől már nem jár a befektetőknek.

A városvezető arról is beszámolt: az összeg túlnyomó részét maga a vízművek, illetve két – meg nem nevezett – fővárosi közszolgáltató cég kitermeli, sőt kitermelte, a kisebbik részhez rövid lejáratú hitelt kell felvennie a fővárosnak, „ami a bolondnak is megéri”. Kitért arra is, hogy a végleges megállapodás aláírásának határideje május 8.

Tarlós: Előnyösebb egyezséget kötött a főváros

Kérdésre válaszolva elmondta: a főváros felkészült a társaság menedzselésére, vízdíjemelésben pedig nem gondolkodnak. Az ugyancsak részben külföldi kézben lévő Fővárosi Csatornázási Művek kapcsán annyit mondott: nem zárható ki, hogy azt a szerződést is van oka felülvizsgálni a fővárosnak.

Mint a Magyar Nemzet megírta, minden pontban megállapodás született hétfőn a budapesti városházán a Fővárosi Vízművek Zrt. kisebbségi részvényeinek visszavásárlásáról. Tarlós István még a hét végén azt nyilatkozta a Magyar Nemzetnek, hogy semmilyen önkormányzati jogról nem mondanak le, és csak részletkérdésekben várható változás.

Jöhet a megállapodás

A főpolgármester szerint a napokban megállapodhat a kormány és a főváros a BKV középtávú működési feltételeiről, így esetleg április 30-a előtt végleges közszolgáltatási szerződést köthet az önkormányzat a tömegközlekedési társasággal.

Tarlós István sajtótájékoztatóján kérdésre válaszolva elmondta, a főváros és a Századvég Gazdaságkutató Zrt. által tett több mint egytucatnyi javaslat közül öt–hat olyan van, amelyről pozitívan nyilatkozott a kormány két megbízottja: Varga Mihály, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár és Naszvadi György, a Nemzetgazdasági Minisztérium államháztartásért felelős államtitkára.

Fotó: MTI


A főpolgármester tájékoztatása szerint a napokban véglegesen meg fognak egyezni, s feltehetőleg a jövő heti kormányülésen a kabinet elé kerül a BKV ügye. A városvezető úgy véli, ha ez így lesz, akkor április 30-a előtt nemhogy ideiglenes, hanem végleges közszolgáltatási szerződést is köthet a főváros a BKV-val.

A kormány március végén döntött arról, hogy a főváros megkapja az állami garanciát a hiteleihez, s azon keresztül a tömegközlekedési társaság, ezt követően a főpolgármester megállapodott a BKV-nak hitelező kilenc bank vezetőjével is, ami lehetővé teszi a 2004 óta felhalmozódott, több mint 60 milliárd forintos adósságállomány refinanszírozását.

Forrás: MTI
hirdetés
hirdetés
Vélemény
Félnetek jó lesz
Pápay György
Ha a miniszterelnök komolyan gondolja, amit Tusnádfürdőn elmondott, akkor nem népszavaztatnia kellene.
Legolvasottabb
Legfrissebb
  1. 23:02
  2. 22:30
  3. 22:05
  4. 21:38
  5. 21:34
  6. 21:30
  7. 21:25
  8. 21:18
  9. 21:14
  10. 21:11
  11. 21:11
  12. 20:50
  13. 20:35
  14. 20:33
  15. 20:26
  16. 20:15
  17. 19:43
  18. 19:19
  19. 18:50
  20. 18:31
  21. 18:10
  22. 17:56
  23. 17:55
  24. 17:45
  25. 17:43
  26. 17:37
  27. 17:24
  28. 17:14
  29. 17:12
  30. 16:56
  31. 16:53
  32. 16:40
  33. 16:30
  34. 16:20
  35. 16:14
  36. 16:09
  37. 16:07
  38. 15:50
  39. 15:45
  40. 15:38
  41. 15:27
  42. 15:23
  43. 15:18
  44. 15:10
  45. 15:02
  46. 14:56
  47. 14:46
  48. 14:29
  49. 14:29
  50. 14:15
hirdetés

Hozzászólások - 1 db

A hozzászólások mutatása