Tele vannak a hajléktalanszállók Győrben

NT
Forrás: MTI
2012. január 30., hétfő 20:34
Megteltek a hajléktalanok szálláshelyei a hideg idő megérkeztével Győrött. A téli időszakban 330 otthontalan embernek tudnak szállást adni a városban – mondta Sütő Csaba, a Hajléktalanokat Segítő Szolgálat vezetője hétfőn az MTI-nek.

Az egész éven át működő hajléktalanszállón 270 embert tudnak befogadni, a téli menhely pedig 60 hajléktalan befogadására alkalmas a késő ősztől tavaszig tartó időszakban. Utóbbiban délután négy órától másnap reggel nyolc óráig tartózkodhatnak a rászorulók, és napközben a nappali melegedőt vehetik igénybe. A szolgálat étellel is segíti őket.

A városban és a környékben 180-200 ember fedél nélkül kénytelen átvészelni a telet. Az utcán élők lépcsőházakban, elhagyatott épületekben húzzák meg magukat. Őket forró teával, étellel támogatják egyelőre adományozó szervezetek jóvoltából, mivel az utcán élők téli ellátására, az úgynevezett teajáratokra elnyert összeget még nem kapták meg – jegyezte meg a szolgálat vezetője.

Hirdetés
Kilencven százalék feletti a hajléktalanszállók kihasználtsága országosan; Budapesten csaknem teljes kihasználtság mellett körülbelül még másfél ezer hajléktalan ember tölti az éjszakáit közterületen - tájékoztatta a Menhely Alapítvány hétfőn az MTI-t. A mindenki számára hozzáférhető hajléktalanszállók kihasználtsága országosan 95, Budapesten 94 százalékos volt vasárnap este – írta Matlári Ferenc, az alapítvány munkatársa az MTI érdekélődésére küldött tájékoztatóban.
Hirdetés
Hirdetés

Szavazás

Képtelen labdába rúgni időközi választásokon a balliberális ellenzék. Ön szerint miért?







Időpont
2013
06
19
Megye
Város
Mozi
KERESÉS