„Temetetlen halottat” hagyott utódjára a korábbi kabinet
A bősi erőmű karbantartása miatt a szlovák hatóságok felduzzasztották a szigetköz vízgyűjtőit az elmúlt napokban. A hullámtérből menekülő állatok a termést, a víz pedig az úthálózatot károsítja. A tájegység településeinek vezetői és a civil szervezetek nemzetközi szerződésben rendeznék a Duna szabályozását.
Hirdetés
Tóth rámutatott arra, hogy a szlovák vízügyi igazgatóság teljesen függetlenül működik a magyar vízügyi igazgatóságtól, hiszen semmiféle kötelezettsége nincs az irányunkban. A településvezető szerint ezt bizonyítja, hogy nem egy hónappal, vagy két héttel korábban értesítenek, ha nekik problémájuk van a hajózás biztosításánál, vagy az erőmű üzemeltetésénél, hanem akkor azonnal ide eresztik a vizet.
Széles Sándor, a szigetközi fejlesztési bizottság alelnöke szerint régen a Duna szabályozatlansága, most a szlovákok kénye-kedve dönti el, hogy reggelre vízben áll-e a házuk, ingatlanuk.
A térség vezetői szerint a szlovák és a magyar kormány közti mielőbbi megállapodás lenne a megoldás Szigetköz ügyében, amelyet szerintük a Bajnai- és a Fico-kormány úgy hagyott maga mögött, mint a temetetlen halottat. Az önkormányzatok szerint az ökológiai károk mellett a térség településeit súlyos anyagi kár is éri, hiszen nemcsak az útjaik mennek tönkre, de a turisták is messze elkerülik őket.
(hírTV, nyugathir.hu)
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
MNO vezető hírek
Fontosnak nevezte az IMF/EU-megállapodást Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács elnöke.
A teljes beszállítói körnek összesen nagyjából 40-50 milliárd forinttal tartoznak jelenleg is a kórházak, az adósságok kiegyenlítése a napokban indult el.
Tizennegyedik országértékelő beszédét tartja meg Orbán Viktor miniszterelnök a Millenárison. A kormányfő 1999 óta minden év elején értékeli az elmúlt időszak eseményeit.
A Prensa Latina kubai hírügynökség szerint megvannak a január közepén Etiópiában megölt európai turisták támadói.