Tiltakoznak a dorogi kórház állami kézbe vétele ellen

WL
Forrás: MTI
2012. április 10., kedd 12:25
A dorogi önkormányzat felterjesztéssel fordul a Nemzeti Erőforrás Minisztériumhoz a Dorogi Szent Borbála Szakkórház és Szakorvosi Rendelő Nonprofit Kft. állami kézbe vételének megakadályozása érdekében – tájékoztatta a város polgármestere a keddi képviselő-testületi ülés döntéséről az MTI-t.

Tittmann János (MSZP) elmondta: a város vagyonából évek alatt csaknem egymilliárd forintot fordítottak egy kórházból, szakorvosi rendelőből, mentőállomásból és központi ügyeletből álló egység kiépítésére.

„Az intézmény kistérségi feladatokat is ellát, adóssága nincs, felújított épületekben működik, ezért érthetetlen, hogy a várostól elveszik a tulajdonosi és fenntartói jogokat” – tette hozzá a város vezetője, aki azt is sérelmezte, hogy az átvételről felülről született döntés, az önkormányzatot senki nem kereste meg.

A város korábban hozzájárult az aktív ágyak leépítéséhez, az intézmény 125 ággyal működik, krónikus belgyógyászati és ápolási részleggel. A kórház az idén ünnepli fennállásának 90. évét, alapításához a bányászok önsegélyező egylete is hozzájárult – mondta a polgármester.

Hirdetés

Hozzászólások

  1. 2012. április 10., kedd 13:00
    A dorogi kórház példaértékűen működik.
    A dolgozók többlet juttatást kapnak, mert vissza forgatja a hasznot az önkormányzat. Van 13.havi juttatás, Semmelweis napi pénz és egyéb hozzájárulás amit állami kórház nem tud adni.
    A betegek ausztriai szintű kórházban és ellátásban részesülnek.
    Ezt egy állami finanszírozású kórház is tartani tudja majd?...

    Pontosan Esztergom árnyékában.
    Ott vesztett a fidesz a hozzáállása miatt..

Új hozzászólás írása

Hozzászólás elküldéséhez előbb be kell jelentkeznie!

Hirdetés
Hirdetés

Szavazás

Ki lesz az ellenzék jelöltje?

Ön szerint ki lesz az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje 2014-ben?








Időpont
2013
05
21
Megye
Város
Mozi
KERESÉS