Tízmilliós képvásárlás: Szilvásy apósának sem rossz lenni

MNO

2010. március 13., szombat 20:45
Öt olajfestményt vett Szilvásy György apósától, Csáky Lajos festőművésztől a BMSK Beruházási, Műszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zrt. – tudta meg az Index.
Hirdetés
A 10 millió forintra taksált kollekció azóta a Magyar Sport Háza tanácstermének falát díszíti. A BMSK vezérigazgatói posztján éppen néhány hete hosszabbította meg Szilvásy előterjesztésére öt évre Hajdu Endre megbízatását a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács.

Az MNV Zrt. tulajdoni körébe tartozó BMSK Zrt. 32 milliárdos ingatlanvagyon fölött rendelkezik, állami részvénytársaságként 2008-ban 2,5 milliárdos éves nettó árbevételt produkált.

Hajdu karrierje régóta összefonódott Szilvásyéval. A 2002-es kormányváltás után Szilvásy a sportminisztérium államtitkára volt, Hajdu a sportlétesítmények üzemeltetését végző Sportfolió Kht.-hez került, ahol vezérigazgató-helyettesi posztot töltött be. A kormányzati negyed projekt indulásakor, amelynek megvalósítására a BMSK Zrt.-t szemelték ki, azonban már a januárban megújított poszton teljesített szolgálatot. Szilvásy ekkor már a Miniszterelnöki Hivatalt vezette – írja az Index.
Jelenlegi érték
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
Szavazatok száma: 0
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

MNO vezető hírek

Bár Botka László két évvel ezelőtt nem vállalt országos vezető tisztséget az MSZP-ben, most mégis bejelentkezett választmányi elnöknek. A Magyar Nemzetnek adott interjújában azt állítja, nem azért indul a posztért, hogy 2014-re biztos befutóhelye legyen a párt listáján. Hozzátette mindehhez, hogy biztos abban, a következő választáson is elnyeri a szegediek bizalmát.

A Magyar Nemzetnek is megerősítették a hvg.hu hírportál értesülését, miszerint Orbán Viktor beszélt a magyar kormányt és személyét megcélzó puccskísérletről.

Annak ellenére nem fenyegeti a MÁV-Startot az, hogy tiltott állami támogatás miatt elmarasztalja az Európai Unió, hogy az év végén lejár a szerződése.

A svéd miniszterelnök szerint változtatni kellene az eddiginél hosszabb munkavállalást elutasító hozzáálláson.

Fülbevaló