Az Ökumenikus Segélyszervezet vasárnapig naponta mintegy 1000 adag ételt oszt a hajléktalanoknak és a rossz szociális körülmények között élő családoknak Budapest XIII. kerületében, az Országbíró utcai intézménye mögötti téren. Szombaton Kovács Kokó István, a segélyszervezet jószolgálati nagykövete, D. Tóth Kriszta, Keresztes Ildikó és Wolf Kati segédkeznek, vasárnap a segélyszervezet munkatársai és önkéntesei látják vendégül a rászorulókat egy tál meleg étellel.

A segélyszervezet debreceni intézményében december 24-én, 25-én és 26-án 100-100 adag meleg ételt osztanak. A gyulai intézményben december 25-én és 26-án 12 órától, valamint december 31-én 18 órától kapnak meleg ételt a rászorulók. A népkonyha munkanapokon működik, az intézmény pedig folyamatosan nyitva tart.

Óbudán szombaton osztanak ételt: a Vörösvári úton, a Flórián térhez közel eső Faluház előtti területen 12 órától várják a nélkülözőket. A csillaghegyi központ az ünnepek közötti időszakban is folyamatosan nyitva áll a látogatók előtt.

Ebéddel, teával és egyéb ajándékokkal várja a rászorulókat a Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közössége mások mellett Szalóki Ági énekesnő, Fischer Iván karmester és Falusi Mariann műsorvezető részvételével december 24-én, 25-én és 26-án a budapesti Blaha Lujza téren. A téren naponta mintegy 1300 főt szolgálnak ki, országosan több mint 6 ezer adaggal készülnek e napokra. December 22-én Egerben és Somogyvámoson, 23-án és 24-én Debrecenben és Kecskeméten, 28-án Szolnokon, 29-én pedig Szegeden osztanak ételt alkalmanként több száz főnek.

Ételosztást tart 24-én, 25-én és 26-án délután Nagykanizsa Megyei Jogú Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata, Nagykanizsa önkormányzata, a Nagykanizsai Rendőrkapitányság, a Magyar Vöröskereszt Nagykanizsai Szervezete, valamint a Családsegítő és Gyermekjóléti Központ a Bogdán János Cigány Kisebbségi Közösségi Házban.

Nyíregyházán, Szolnokon, Veszprémben, Várpalotán, Pápán és Budapesten hatvanezer ételadagot oszt ki a rászorulóknak az év végi ünnepek előtt és alatt a Bige Holding Csoport. Az érintetteket 14 nyíregyházi karitatív szervezet választja ki, s ételjegyet ad a rászorulóknak, akik az éttermet felkeresve helyben fogyaszthatják, vagy vihetik el onnan az ételt.

Harmincezer ajándék

Több mint harmincezer doboz ajándékot gyűjtöttek össze az idén az immár kilencedik alkalommal megrendezett karácsonyi adománygyűjtő cipősdoboz-akcióban – közölte a Baptista Szeretetszolgálat szombaton az MTI-vel. A segélyszervezet a karácsonyi cipősdobozokat az ország közel százötven pontján gyűjtötte. Az akció kedvezményezettjei a gyermekotthonokban nevelkedők, a vidéki településeken mélyszegénységben élő rászorulók, a nagycsaládosok és a karácsonyt kórházban töltő kisgyerekek Magyarországon és a határon túl.