Gyerekek

Több mint tízezren tűntek el

TT, BL, 2012. május 24., csütörtök 13:45, frissítve: csütörtök 13:59
Tavaly mintegy 14 ezer eltűnt gyereket keresett a rendőrség Magyarországon; a 2011-es eltűnések miatt elrendelt körözések közül jelenleg még 67 hatályos – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) bűnügyi elemző-értékelő főosztályának vezetője csütörtökön.

Szőgyényi Zoltán az eltűnt gyermekek világnapja alkalmából tartott sajtótájékoztatón elmondta: tavaly 17 ezer ember eltűnését regisztrálták, közülük 14 ezer volt kiskorú. Az eltűnések döntő részét – 85 százalékát – olyan esetek teszik ki, amikor az érintett engedély nélkül távozott a gyermekvédelmi intézetből vagy oda nem érkezett vissza. A fennmaradó részt a családból, a közösségi szállásról a családdal együtt való eltűnés, valamint a gyámhatósági keresés teszi ki.

Szőgyényi Zoltán közlése szerint az utóbbi azt jelenti, hogy a gyámhatóság keresi a családot, mert valamilyen intézkedést nem tud végrehajtani. A főosztályvezető azt is közölte, hogy a tavalyi 11 131 eltűnési eset mögött 1926 kiskorú ismételt, visszatérő eltűnései állnak. A 2011-es „csúcstartó” 37 esetben szökött meg az intézetekből.

Fokozott veszélyben

Fülöp Valter, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) bűnügyi főigazgatója, főkapitány-helyettes arról beszélt, hogy az elmúlt évben is csatlakoztak ahhoz az akcióhoz, amelynek során 28 eltűnt fiatal fényképe került fel tejesdobozokra. Az akciónak köszönhetően kilenc gyermek előkerült. Mint mondta, a rendőrség tapasztalata szerint a kallódó, csellengő gyerekek fokozottan veszélyeztettek: bűncselekmények áldozataivá, később elkövetőivé válhatnak, s ezért is tartják fontosnak például az előbb említett kezdeményezést.

Közlése szerint a fővárosban 10 százalékkal nőtt a gyermekotthonból történő bejelentett eltűnések száma, ez azonban nem azt jelenti, hogy több az eltűnés, hanem a gyermekvédelem területén dolgozók fokozottabb figyelmének tudható be. Tavaly a fővárosban 2427 engedély nélküli távozás történt – jegyezte meg Fülöp Valter.

Palackokra is felkerülnek a fotók

Kárász Róbert műsorvezető, az Ezer lámpás éjszakája rendezvény főszervezője az eltűnt gyermekek felkutatásához segítséget nyújtó társadalmi program egy évét úgy jellemezte: „siker és fejlődés”. Siker volt a tejesdoboz-akció, s a fejlődés az, hogy a rendőrséggel közösen beindítják az „iskolatej-akciót” – közölte Kárász Róbert. Ez azt jelenti – mondta –, hogy mintegy 300 ezer iskoláshoz kívánják eljuttatni a keresett gyermekekről szóló információkat. Kárász Róbert kitért arra, hogy Magyarország egyik legnagyobb ásványvíz-forgalmazója csatlakozott a programhoz, és ötmillió palackon teszi majd közzé eltűnt gyerekek fényképeit és adatait.

Az eltűnt gyermekek világnapját május 25-én tartják, az 1979. május 25-én New Yorkban eltűnt 6 éves kisfiúra, Etan Patzra és társaira emlékezve.

Forrás: MTI
hirdetés
hirdetés
G-Közép
Mindenről ők tehetnek!
Gazda Albert
A terror nem vörös és nem is fehér a 21. században.
Legolvasottabb
Legfrissebb
  1. 1
  2. 2
  3. 3
  4. 4
  5. 5
  6. 6
  7. 7
  8. 8
  9. 9
  10. 10
  11. 11
  12. 12
  13. 13
  14. 14
  15. 15
  16. 16
  17. 17
  18. 18
  19. 19
  20. 20
  21. 21
  22. 22
  23. 23
  24. 24
  25. 25
  26. 26
  27. 27
  28. 28
  29. 29
  30. 30
  31. 31
  32. 32
  33. 33
  34. 34
  35. 35
  36. 36
  37. 37
  38. 38
  39. 39
  40. 40
  41. 41
  42. 42
  43. 43
  44. 44
  45. 45
  46. 46
  47. 47
  48. 48
  49. 49
  50. 50
Riport, háttér, interjú
hirdetés

Hozzászólások - db

A hozzászólások mutatása